Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

A demokrácia diadala

A korabeli sajtó minden idők legnagyobb színházi botrányaként számolt be arról a nehezen besorolható produkcióról, amelyet 1983. május 21-én mutattak be a Budapest Sportcsarnokban. Kossuth-díjas művészeket és válogatott labdarúgókat ígértek, zenét, táncot és társadalomkritikát, de az előadás a paradicsomdobálás miatt maradt emlékezetes.

„A mozik sem vetítik gyakran”

Rekordszámú nevezés érkezett: 67 nagyjátékfilm, 430 kisjátékfilm és 41 kísérleti film. A 2017 óta megtartott filmfesztivált az éppen 100 éves Belvárosi moziban rendezik meg szeptember 8–12. között. A részletekről a művészeti vezetőt kérdeztük.

Visszakapcsolás

Július 15-től a MÁV lett a Volánbusz Zrt. tulajdonosa, a döntéshozók szerint erre az „egységes közlekedés­szakmai működtetés érdekében” volt szükség. A kormányzati lépés azonban nem példa nélküli, sőt a hazai távolságibusz-közlekedés kezdetén a MÁV volt az a társaság, amely az első igazán komoly buszos vállalatot létrehozta.

„Inkább a saját karakter”

Több mint tízéves története során először került címlapokra a Fekete Zaj, nem is kellett hozzá más, csak a bejelentés, hogy a mátrai fesztivált – ellentétben a legtöbbel – az idén is megrendezik. A fesztivál szervezője elmondta, hogyan lehetséges ez trükközés nélkül, de végigvettük a fesztivál történetét is.

A gitáros anyja

„Élt 33 évet. Február 27-én gyász­istentiszteletet tartottunk az emlékére. Az úrasztalát elborító virágokat Barta Tamás tiszteletére hozták barátai, tisztelői” – közölte 1982-ben a Hollywoodi Magyar Református Egyház a Californiai Magyarság című lapban, de azt nem írták meg, hogy a „tragikus körülmények között elhunytat” valaha Magyarország legjobb gitárosának tartották.

„Konszolidálniuk kell a hatalmukat”

A zenész szerint a kormány azért halogatja az 500 főnél nagyobb létszámú koncertek tiltásának bejelenté­sét, mert valami jót is akar mondani a rossz mellett, de még nem találta ki, hogy mit. Mindemellett Demeter Szilárd könnyűzenei programjával nincs baj, és Bródy Jánost sem ítéli el, amiért felkereste a kormánybiztost.

Kövess minket: