Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

„Egy szál gitárral, a tábortűznél is”

Műfordítóként, íróként, a Helikon Kiadó főszerkesztőjeként ismerhetjük, de másfél éve könnyűzenei rádiós­ként is bemutatkozott M. Nagy Miklós – célja elsősorban az ismeretterjesztés. Az internetes Rádió Bézsen kéthetente jelentkező Davaj! című műsorában kizárólag orosz zenék és előadók hallhatók.

„Hiányzik a labor”

Dokumentaristaként jutott el az aktfotózásig, több mint harminc éve ez a kizárólagos művészi kifejezőeszköze. A 70 éves művészről tavaly jelent meg reprezentatív monográfia, ennek kapcsán beszélgettünk.

Ördög a részletekben

„A gyerekek egyébként nagyon jól vannak. Meghíztak (sajnos a sok semmittevéstől mi is), jó színük van. Pisti rengeteget változott előnyére: igen bátor lett. Az első ródliversenyt (nem kell valami komolyra gondolni) is ő nyerte meg. Rendkívül ügyes, mozgékony, erős…”

Kövess minket: