Visszhang: lemez

Patti Smith: Live at Electric Lady

Visszhang

„New York olyan, mint egy szellemváros. Csendes és üres minden. De egyre melegszik az idő, ezért az az érzésem, az embe­rek hamarosan ismét az utcákon lesznek” – nyilatkozta tavaly májusban a költő-énekes lapunknak.

Optimizmusát akkor kevesen osztották, de azt valószínűleg ő sem hitte, hogy hamarosan stúdióba vonul, és új lemeze jelenik meg.

Persze nagyot csalódik az, aki elhiszi ezen új anyag beharangozóját, mely szerint Smith 2012-es Banga című lemeze óta ez az első stúdiófelvétel, és nem is elsősorban azért, mert 2019-ben két (verses) albumot is megjelentetett a Soundwalk Collective-vel. Hanem azon új számok hiánya miatt, amelyek születéséről a Narancs-interjúban is beszélt.

Persze a Live at Electric Lady címből már sejthető, hogy a mindössze hétszámos lemezt az alkalom szülte; Patti Smith júliusban, néhány zenésszel bevette a neves New York-i stúdiót, és eljátszott pár számot. Mondhatnánk azt is, hogy hazatért, hiszen már az első albuma, az 1975-ös Horses az Electric Ladyben készült, ahogy az említett Banga is, de most szó sem volt hosszabb munkálatokról, a lassan 75 éves dalnok néhány neki kedves régi dalt adott elő. Van köztük „sláger” (Ghost Dance, April Fool), „irodalom” (Birdland), „himnusz” (Peaceable Kingdom, Broken Flag), egy Stevie Wonder- és egy Bob Dylan-feldolgozás (Blame It on the Sun, One Too Many Mornings), ami így felsorolva semmi különös. De a lelkes előadás, a remek hangzás olyan frissé és elevenné teszi a produkciót, hogy a járvány utáni újjászületés jegyé­ben eljátszott régi dalok is új értelmet nyernek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.