Az utolsó békeharcos

Míkisz Theodorákisz (1925–2021)

Zene

A görög kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, ravatalánál százezrek álltak sorba. A 96 éves korában elhunyt görög zeneszerző hosszú élete szó szerint annak a szabadságeszménynek megtestesülése volt, amelyet általában a Mediterráneummal kapcsolatban szokás elképzelni.

De Míkisz Theodorákisz pályafutása azt is bizonyítja – sőt azt bizonyítja csak igazán –, hogy e szabadságeszmény nem egyéb romantikus illúziónál, amelynek beteljesülése kimerül az érte vívott harcban, vagy annak hangoztatásában. A 20. századi görög történelem számos, vállalhatatlan epizódja erre utal. Theodorákisz sikere egy békésebb ország állampolgáraként vélhetően sokkal szerényebb lett volna, politikai nézeteit pedig valószínűleg megtartja magának.

Míkisz Theodorákisz 1925-ben született Híosz szigetén, de ellentétben azzal, amit a Kádár-korszak sajtója írt, nem szegényparasztcsaládból származik, apja köztisztviselő volt. Az viszont kétségtelen, hogy gyerekkorától a népzene (és az egyházi zene) vonzotta, dalokat írt, és 17 éves korában már koncertet is adott. 1943-ban költözött Athénba, de ott már nemcsak hangszert vett a kezébe, hanem fegyvert is. A görög kommunisták fegyveres ellenállási szervezetében, az ELASZ-ban harcolt előbb a német és olasz megszállók ellen, majd 1944 és 1949 között a görög polgárháborúban. Többször letartóztatták, bebörtönözték és deportálták, de 1950-ben elvégezte az athéni konzervatóriumot, pár évvel később pedig Párizsban folytatott zenei tanulmányokat. Írt szimfóniát, zongoraversenyt és vonósnégyest, a legnagyobb sikert balettzenéivel aratta, I. szvitje 1957-ben a moszkvai Sosztakovics Fesztiválon kapott aranyérmet, két évvel később Antigoné című balettjét a londoni Covent Gardenben mutatták be. 1959-ben a Teruel szerelmesei című balettjéből a brit Michael Powell készítette el a Honeymoon című filmet, amelyet a Cannes-i Fesztiválon is díjaztak, s főcímdalát még a Beatles is műsorára tűzte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.