Az utolsó békeharcos

Míkisz Theodorákisz (1925–2021)

Zene

A görög kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, ravatalánál százezrek álltak sorba. A 96 éves korában elhunyt görög zeneszerző hosszú élete szó szerint annak a szabadságeszménynek megtestesülése volt, amelyet általában a Mediterráneummal kapcsolatban szokás elképzelni.

De Míkisz Theodorákisz pályafutása azt is bizonyítja – sőt azt bizonyítja csak igazán –, hogy e szabadságeszmény nem egyéb romantikus illúziónál, amelynek beteljesülése kimerül az érte vívott harcban, vagy annak hangoztatásában. A 20. századi görög történelem számos, vállalhatatlan epizódja erre utal. Theodorákisz sikere egy békésebb ország állampolgáraként vélhetően sokkal szerényebb lett volna, politikai nézeteit pedig valószínűleg megtartja magának.

Míkisz Theodorákisz 1925-ben született Híosz szigetén, de ellentétben azzal, amit a Kádár-korszak sajtója írt, nem szegényparasztcsaládból származik, apja köztisztviselő volt. Az viszont kétségtelen, hogy gyerekkorától a népzene (és az egyházi zene) vonzotta, dalokat írt, és 17 éves korában már koncertet is adott. 1943-ban költözött Athénba, de ott már nemcsak hangszert vett a kezébe, hanem fegyvert is. A görög kommunisták fegyveres ellenállási szervezetében, az ELASZ-ban harcolt előbb a német és olasz megszállók ellen, majd 1944 és 1949 között a görög polgárháborúban. Többször letartóztatták, bebörtönözték és deportálták, de 1950-ben elvégezte az athéni konzervatóriumot, pár évvel később pedig Párizsban folytatott zenei tanulmányokat. Írt szimfóniát, zongoraversenyt és vonósnégyest, a legnagyobb sikert balettzenéivel aratta, I. szvitje 1957-ben a moszkvai Sosztakovics Fesztiválon kapott aranyérmet, két évvel később Antigoné című balettjét a londoni Covent Gardenben mutatták be. 1959-ben a Teruel szerelmesei című balettjéből a brit Michael Powell készítette el a Honeymoon című filmet, amelyet a Cannes-i Fesztiválon is díjaztak, s főcímdalát még a Beatles is műsorára tűzte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.