Őszművészet – Budapest100

Medence és úttörőcsapat

Lokál

Tavasz helyett szeptember 11–12-én rendezik meg a Budapest100 ez évi hétvégéjét. A civil kezdeményezés tizenegy évvel ezelőtt indult. A vezetett épületbejárások ezúttal az 1921–1930, illetve az 1945–1957 között épült házakra fókuszálnak, a tervek szerint mintegy ötvenet nyitnak meg. Ezek közé tartozik a Villányi úti mini lakótelep is, amelyet 1954–1955-ben adtak át.

A pontos cím: Villányi út 55–65., de ez ne tévesszen meg senkit. Nem öt egymást követő házról, hanem sokkal nagyobb területről van szó, amit északról a Köbölkút utca határol, szomszédai pedig egy villa és egy társasház, illetve a Pető Intézet. A terület korábban a Gellért-hegy oldalában feljebb álló villákhoz tartozott, gyümölcsöskertek, főleg barackosok voltak itt az 1950-es évek elejéig, amikor az Építésügyi Minisztérium kisajátította – és megtartotta a magának.

A szocialista építőipar elmélete

A lakáskérdés már a 20. század elejétől a leg­égetőbb szociális problémájává vált Budapestnek, a II. világháború után különösen. Az ostrom alatt a lakások 20 százaléka pusztult el, az államosítást követő társbérletek kialakítása pedig legfeljebb megalázó szükségmegoldásnak volt mondható. De a tömegkommunikációban hetven évvel ezelőtt a kommunista párt valóságként kezelt lelkes tervpropagandája elkendőzte az egész problémát. A katasztrofális helyzetet tetézte, hogy 1949-től az építészetben is irányadóvá vált a szovjet modell, amely a lakóépületek esetén az ún. típusházakban öltött testet. A negyvenes évek végétől Budapesten egymásnak adták a kilincset a szovjet építészek és/vagy pártkomisszárok, hogy az egyébként kiváló hazai szakembergárdával megismertessék a szocialista realista építészet műhelytitkait, elsősorban az „éberség mindenekfelett” sztálini tanítására építve. Így válhatott a Magyar Építőművészek I. Országos Kongresszusa, ez az 1951 novemberében megtartott háromnapos rendezvény a magyar hagyományokat tagadó kozmopolita és formalista építészeti irányzat elleni harc nagy seregszemléjévé. Ugyanakkor alig épült új lakás, és nem is nagyon keresték a hatékony megoldásokat. Jellemző, hogy a Kis Katalin házassága című 1950-ben készült filmben az új lakásba költözők első dolga az, hogy Sztálin és Rákosi képét kiszögeljék a falra; a film készítői mintha a lakáshoz jutás lehetetlenségét, illetve abszurditását jelezték volna ezzel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.