Medence és úttörőcsapat

Tavasz helyett szeptember 11–12-én rendezik meg a Budapest100 ez évi hétvégéjét. A civil kezdeményezés tizenegy évvel ezelőtt indult. A vezetett épületbejárások ezúttal az 1921–1930, illetve az 1945–1957 között épült házakra fókuszálnak, a tervek szerint mintegy ötvenet nyitnak meg. Ezek közé tartozik a Villányi úti mini lakótelep is, amelyet 1954–1955-ben adtak át.

A pontos cím: Villányi út 55–65., de ez ne tévesszen meg senkit. Nem öt egymást követő házról, hanem sokkal nagyobb területről van szó, amit északról a Köbölkút utca határol, szomszédai pedig egy villa és egy társasház, illetve a Pető Intézet. A terület korábban a Gellért-hegy oldalában feljebb álló villákhoz tartozott, gyümölcsöskertek, főleg barackosok voltak itt az 1950-es évek elejéig, amikor az Építésügyi Minisztérium kisajátította – és megtartotta a magának.

A szocialista építőipar elmélete

A lakáskérdés már a 20. század elejétől a leg­égetőbb szociális problémájává vált Budapestnek, a II. világháború után különösen. Az ostrom alatt a lakások 20 százaléka pusztult el, az államosítást követő társbérletek kialakítása pedig legfeljebb megalázó szükségmegoldásnak volt mondható. De a tömegkommunikációban hetven évvel ezelőtt a kommunista párt valóságként kezelt lelkes tervpropagandája elkendőzte az egész problémát. A katasztrofális helyzetet tetézte, hogy 1949-től az építészetben is irányadóvá vált a szovjet modell, amely a lakóépületek esetén az ún. típusházakban öltött testet. A negyvenes évek végétől Budapesten egymásnak adták a kilincset a szovjet építészek és/vagy pártkomisszárok, hogy az egyébként kiváló hazai szakembergárdával megismertessék a szocialista realista építészet műhelytitkait, elsősorban az „éberség mindenekfelett” sztálini tanítására építve. Így válhatott a Magyar Építőművészek I. Országos Kongresszusa, ez az 1951 novemberében megtartott háromnapos rendezvény a magyar hagyományokat tagadó kozmopolita és formalista építészeti irányzat elleni harc nagy seregszemléjévé. Ugyanakkor alig épült új lakás, és nem is nagyon keresték a hatékony megoldásokat. Jellemző, hogy a Kis Katalin házassága című 1950-ben készült filmben az új lakásba költözők első dolga az, hogy Sztálin és Rákosi képét kiszögeljék a falra; a film készítői mintha a lakáshoz jutás lehetetlenségét, illetve abszurditását jelezték volna ezzel.