Interjú

Kapaszkodók nélkül

Kovács Vera szociológus az akadálymentesítésről

Lokál

Magyarországon a lakások akadálymentesítésével nem foglalkozik érdemben senki, pedig a mozgáskorlátozott emberek életminősége gyakran múlik a fizikai akadályok leküzdhetetlenségén. Az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik alapító tagja szerint az állami hivatalok és az önkormányzatok lényegében átnéznek rajtuk.

Magyar Narancs: Hány embert érint ma Magyarországon az akadálymentesítés?

Kovács Vera: Nehéz pontos számot mondani. A népszámlálási adatok szerint 235 ezer mozgáskorlátozott él az országban, de népszámlálás 2011-ben volt utoljára, és azóta csak magasabb lett az idős emberek száma, akik sokkal érintettebbek az akadálymentesítésben. De rajtuk kívül is legalább nyolcvanezren vannak fiatal- és középkorú mozgáskorlátozottak, akik ugyan képesek lennének az önálló életvitelre, de az akadálymentes lakhatási lehetőségek és ezek támogatásának hiánya gyakran megfosztja őket ettől. Ma Magyarországon, ha egy mozgássérült ember önállóan tud élni, akkor az inkább családi, baráti támogatásnak vagy a szerencsének köszönhető, és nem a rendszerszintű állami segítségnek. De az épített környezet, a lakások, házak, a munkahelyek és a közlekedés fizikai akadálymentessége is hiányzik ahhoz, hogy az érintettek komolyan tervezhessenek az önálló élet lehetőségével.

MN: Mi ennek az oka?

KV: A döntéshozók elhanyagolják e kérdésben a stratégiai szintű gondolkodást. Hiányzik a minisztériumi, önkormányzati koordináció, eredmények csak részterületeken születnek. A helyzetre a legjobban talán Tarlós István híres nyilatkozata illik, amikor azt mondta, hogy azért nincs szükség a metrók akadálymentesítésére, mert azt soha nem használják a mozgássérült utasok. Sajnos az uralkodó felfogás az önálló lakhatás kérdésében is hasonló. Mintha nem is lennének ilyen emberek. Ez persze nem meglepő, hiszen a mozgássérült emberek valóban láthatatlanok, és ugyan csökkenő számban, de még ma is indokolatlanul sokan élnek intézményben a megoldatlan lakhatási gondok miatt, míg mások, akik valóban ápolásra, gondozásra szorulnak, a férőhelyek szűkössége és elosztása miatt nem jutnak be ezekbe az otthonokba.

 
Fotó: Sióréti Gábor

MN: Mit lehet ilyenkor tenni?

KV: Sok mozgáskorlátozott ember gazdasági vagy egyéb okok miatt nem tud elköltözni a családjától, a szülei haláláig együtt él velük – köztük olyanok is, akik különben nem szorulnának ellátásra. Noha ez hatalmas gondot, feszültséget teremt, a KSH statisztikáiban ők ugyanúgy „családi háztartásban élőkként” vannak számon tartva, így nem is irányul feléjük megkülönböztetett figyelem. És az sem érdekel szinte senkit, hogy a mozgáskorlátozott emberek alacsony gazdasági aktivitását és iskolai végzettségének hiányát is gyakran kizárólag a fizikai akadályok leküzdhetetlensége okozza. Jelenleg a főváros az egyetlen olyan országrész, ahol a közösségi közlekedés járművei, a közintézmények, munkahelyek viszonylag jelentős arányban hozzáférhetők a mozgássérülteknek.

MN: Mégis kevesen élnek a fővárosban.

KV: Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: Budapesten alig vannak otthont nyújtó intézmények, az albérletárak pedig jóval magasabbak, mint másutt. Ha tehát abból indulunk ki, hogy a mozgáskorlátozott emberek az albérleteket az átlaghoz képest is nehezen tudják megfizetni, nem beszélve az akadálymentes lakáskeresés nehézségeiről, máris érthető az alacsony számuk a fővárosban.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?