Interjú

„Most éppen így”  

Kocsis Ágnes filmrendező

Film

A héten mutatják be harmadik nagyjátékfilmjét, az Édent. Egy magányos nőről szól, aki betegsége miatt él teljes elszigeteltségben, még az utcára is csak ormótlan védőruhában léphet ki. Noha a filmnek most, a járvány idején különös aktualitása van, a forgatókönyv már tíz éve készült, és a forgatás is a pandémia előtt zajlott le.

Magyar Narancs: A film főszereplője állandó felügyeletre szorul, a betegsége azonban nincs megnevezve. Mintha a világra lenne allergiás.

Kocsis Ágnes: A főszereplő, Éva allergiája kimondottan a modern korhoz, környezetszennyezéshez, kemikáliákhoz, különböző sugárzásokhoz kötődik. Egyébként létezik olyan betegség vagy jelenség, melyet multiple chemical sensitivitynek (kb. összetett vegyianyag-érzékenység – L. T.) neveznek, az ezzel élő emberek általában elvonulnak a társadalomtól, és megpróbálják távol tartani magukat a környezeti ártalmaktól.

MN: A történetben az allergiával kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy pszichés vagy fizikai okai vannak-e. Ez a valóságban is így van?

KÁ: A betegséget néhány helyen elismeri a társadalombiztosítás, de az orvostudomány nem nagyon tud mit kezdeni vele; ahogy a filmben is elhangzik, nem tudják, hogy mi okozza és miért. De engem nem az orvosi rész érdekelt, hanem az, hogy ez nagyon-nagyon szép metaforája annak, amiben élünk és ahová juthatunk, ráadásul ezt nagyon érdekesen lehet vizuálisan is megjeleníteni. A főszereplő a külvilágtól elzárt helyen él, a lakásában minden fémből készült, a falon lévő szigetelés is. Szigorú feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki bemehessen hozzá, és ő is csak nagyon komoly védőruhában mehet ki az emberek közé. Ez szimbolizálja a magányát, az elszigetelődését, és vizuálisan is kifejezi azt a jövőt, ami felé a világ tart, az egymástól való eltávolodást.

MN: E szimbolika vizuális megjelenítése kizárólag a fantázia szüleménye?

KÁ: Természetesen dokumentálták, hogy ez a betegség vagy jelenség milyen tünetekkel jár, akik így élnek, milyen jellegű dolgokkal szigetelik a lakásukat, milyen berendezési tárgyakat használnak, milyen környezetbe vonulnak el. De a létező esetek nem hasonlíthatók a filmbélihez. Például az Éden egyik legfontosabb jelenete az, amikor a főszereplőt elviszik a sivatagba, ahová elvileg nem ér el semmiféle káros környezeti hatás. Azt szerettem volna megmutatni, hogy ma már nincs a földnek olyan pontja, amelyet ne szennyeztünk volna be valamilyen formában.

 
Fotó: Narancs
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.