A költő utolsó interjúját Krassó Lászlónak adta Magyar Rádió Szülöföldünk című műsorában, 1980. június 24-én. Az interjú szerkesztett változatát a költő halála után az Új Írás közölte 1981 szeptemberében, lassan negyven éve.
A koncentrációs táborokról azt mondja Pilinszky, hogy „az ember legalacsonyabb lehetőségét villantotta föl, és ha nagyon messze nézek, akkor botrány, hogy megtörténhetett és örökké szent, hogy megtörtént, és itt a szentséget egy információnak tartom, tudniillik van egy diabolikus és egy szakrális oldala. A diabolikus tanítása ugyanolyan informatív számunkra, mint a szakrális része. Tehát az elkövetőké, a tetteseké és az áldozatoké – mind tanítás. Egyenértékű.” Pilinszky szerint,
„ha a történelem eme lapjának hátat fordítunk, akkor embertelenek és irgalmatlanok vagyunk”.
A beszélgetés során szóba kerül Adorno Auschwitzról mondott híres kijelentése – „Auschwitz után verset írni – barbárság” –, erről Pilinszkynek Rilke jut eszébe, akiben szerinte megvan az „Auschwitz előtti artisztikum”. „Ezek Auschwitz előtti versek. De! Annak ellenére, hogy különböző grófnők hívták meg kastélyukba, hónapokig kereste a megfelelő toronyszobát, és a többi és a többi. Hogy halt meg? Úgy, hogy semmiféle fájdalomcsillapítót nem engedett beadni magának, mert a saját halálát akarta halni. És ez nem mazochizmus. ö tulajdonképpen tudott erről a világról és erről a fenyegetettségről” – jegyzi meg, majd így folytatja: „Most utána mondok egy másik nevet: Paul Celan, akiről nem merem azt mondani, hogy nagyobb költő, mint Rilke, hanem egyszerűen Auschwitz utáni verseket írt. Rettenetes vesztesége az irodalomnak, hogy öngyilkos tett. És Auschwitz utáni verseket ír Rózewicz és Beckett, és még számos nevet mondhatnék.
| ||
Az interjú végén a Pilinszkyvel kapcsolatban oly sokszor emlegetett humanizmus is előkerül. „Pilinszky János humanista költő?” – kérdi a rádiós túlzott pátosszal, de mit lehet erre mondani? „Én nem vagyok humanista, ami nem azt jelenti, hogy antihumanista vagyok – szögezi le Pilinszky, ezzel indokolva: – A humanizmus föltételezi, hogy az ember először is egy folyamatos lény. Az ember drámai lény. Másodszor: túl keveset vár és túl nehezet akar megoldani. Egy jólfésült emberiségről álmodozik. Most sorra említhetném minden nagy forradalmár, minden nagy vallásalapító, minden nagy gondolkodó és lényegében minden nagy művész nevét, akik valamennyien tudták ezt.
A humanizmus igaz úgy, mint a jogrend. Igaz a felületében, a praktikumában.
Mert vegyük például a gyilkosokat. A társadalom védekezik ellenük, a humánum nevében. De egy gyilkos, nemcsak gyilkos. Mikor lefülelik, az egész társadalom annak tartja, mi több, ő saját magát is gyilkosnak tartja. Holott volt gyerekkora és ezer dolog. Gondolj el egy humanista Dosztojevszkijt, miként írta volna meg a Bűn és bűnhődést? Sehogy! Legalább negyven lapon keresztül vállalta azt az alászállást a poklokra, amiről József Attila beszélt. Ez azt jelenti, hogy Dosztojevszkij negyven oldalon keresztül gyilkos volt. Azonos volt Raszkolnyikovval, mert az emberiségnek el-elakadó szekerét csak így lehet kiemelni a sárból. Megoldás nincs! Valami hozzá hasonló van. De azt nem tudjuk megnevezni. Azon csak dolgozni tudunk”.
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
