Ha létezik igazán klasszikus egykötetes szerző, akkor az Harriet Beecher Stowe (1811–1896), hiszen a Tamás bátya kunyhója mellett egyetlen művére sem emlékszünk. Az idén 170 éve folytatásokban megjelent, az amerikai rabszolgatartást eltörlését sürgető könyve Szerb Antal szerint „úgy tartozik hozzá az Egyesült Államokhoz, mint Petőfi költészete Magyarországhoz”. A mű olyan sikert aratott, ami páratlannak mondható a 1800-as években, pláne a század közepén – amikor 1852-ben könyv alakban is megjelent, egy éven belül több százezer példányban fogyott el, így közvetve a Tamás bátya kunyhójának köszönhető, hogy az Egyesült Államokban egyre többen bírálták a rabszolgatartókat, sőt a legenda szerint, amikor a szerző az amerikai polgárháború idején találkozott Abraham Lincolnnal, az elnök azzal köszöntötte, hogy „a maga könyve robbantotta ki a háborút”. Akárhogy is volt, Beecher Stowe remekműnek azért nem mondható, sőt ma már gyakran kritizált műve a Biblia után a legnagyobb példányszámú elfogyott könyv volt Amerikában.
De a számunkra ennél is érdekesebb, hogy a Tamás bátya kunyhója magyar fordításával már 1852 novemberétől megismerkedhettek a hazai olvasók, mivel azt Négerélet az amerikai rabszolgatartó államokban alcímmel a Pesti Napló közölni kezdte folytatásokban. Ez még nem a teljes mű volt, csupán „mutatványok a jeles könyvből” – és a fordító nevét sem közölték –, ám a szemelvények előtt megjelent bevezetőben elég világos állásfoglalás jelent meg a témáról. „Vannak elvkérdések, melyeknek vakító fényű s ellenállhatatlan erejű igazsága előtt minden szűkkeblű anyagi érdeknek el kell hallgatni és meg kell hunyászkodni. Ilyen elvkérdés a néger rabszolgák felszabadítása Amerikában.
Roppant gyalázat az emberiségre, hogy magát polgárisult kereszténynek nevező nép és államszövetség közepett százezrekkel – őket minden jogtól megfosztva a legbaromibb önkény martalékául adva – nyíltan s tisztán mint dolog- és árucikkel bánnak.
Pedig ez történik az észak-amerikai unióban, mely szövetségében oly államokat számlál, hol emberek nyilvános árverés útján adatnak el a többet ígérőknek, gyermekek pénznyereség végett anyáik karjai közül kiragadtatnak, nők férjeik karjai közül kiszakíttatnak, hogy valami gazdag ültetvényes háremébe adassanak el” – írja az ismeretlen szerző, amelyhez hozzáteszi: „A szerzőnő különösen feladatául tűzte ki annak kimutatását, miszerint a rabszolgatartók érdekében fekszik a szerencsétlen rabszolgákat lehetőleg baromi állapotba süllyeszteni, köztök a keresztény kinyilatkoztatás terjedését gátolni, és rabszolgaságuk éjébe ismereteknek semmi szabadító, megváltó sugarát behatolni nem engedni, szóval, mindent távol tartani tőlük, mi bennük emberi méltóságát s egyenjogúságuk érzését felébresztené”.
Noha e szöveg egyértelműen fogalmaz, és konkrét helyhez kötött, 1852-ben minden bizonnyal akadtak olyan olvasók, akik párhuzamot véltek felfedezni a levert szabadságharc utáni elnyomás és a rabszolgák között, így Beecher Stowe művének közlésének egészen más okai is lehetettek, mint a nagyvilág szabad országaiban.
(Címlapképünk illusztráció)
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
