Lemez

Komolyra fordítva

AngelHeaded Hipster: The Songs of Marc Bolan & T. Rex

Kritika

A tavaly elhunyt producer, Hal Willner azzal csinált világraszóló karriert a nyolcvanas években, hogy népszerű előadókat és zenészeket kért fel, dolgozzák fel és adják elő saját stílusukban híres zeneszerzők műveit.

1981-ben jött ki az Amarcord című album, amelyen főleg jazzmuzsikusok játsszák Nino Rota filmzenéit, de Willner a nagy sikert az 1985-ös Kurt Weill-válogatással érte el. A Lost in the Stars című albumon mások mellett Lou Reed, Tom Waits, Marianne Faithfull és Sting énekli a német zeneszerző dalait.

Hal Willner így aztán egy csomó hasonló karakterű lemez és emlékkoncert producere, rendezője lett. Ezek között voltak jobbak és rosszabbak, de az egyértelmű, hogy a producer jócskán hozzájárult ahhoz – és ezt akár bűnrészességnek is nevezhetjük –, hogy kötelező gyakorlattá váljon a „coverolás”. Az ezredforduló óta talán nem is volt olyan 30 év felettiekből álló könnyűzenei képződmény, amely nem készített legalább egy „tribute” albumot, így az sem csoda, hogy a feldolgozás kifejezés szép lassan a fantáziátlanság és az alkotói válság szinonimájává vált. Noha Willner produkcióit úgy is emlegetik, mint „népnevelő kapudrogokat” a komolyabb zenék felé, azt nem állíthatjuk, hogy a Weill-lemezt követő 35 évben eget rengető produkciók fűződtek volna a nevéhez. Receptje cirka abból állt, hogy Nick Cave-et, Bonót vagy valami hasonló kaliberű előadót is felkért egy-egy dal eléneklésére, ami nemcsak üzletileg bizonyult kifizetődő húzásnak, de ahhoz is jó volt, hogy az aktuális produkciót mindenki komolyabban vegye a kelleténél.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.