Lemez

Komolyra fordítva

AngelHeaded Hipster: The Songs of Marc Bolan & T. Rex

Kritika

A tavaly elhunyt producer, Hal Willner azzal csinált világraszóló karriert a nyolcvanas években, hogy népszerű előadókat és zenészeket kért fel, dolgozzák fel és adják elő saját stílusukban híres zeneszerzők műveit.

1981-ben jött ki az Amarcord című album, amelyen főleg jazzmuzsikusok játsszák Nino Rota filmzenéit, de Willner a nagy sikert az 1985-ös Kurt Weill-válogatással érte el. A Lost in the Stars című albumon mások mellett Lou Reed, Tom Waits, Marianne Faithfull és Sting énekli a német zeneszerző dalait.

Hal Willner így aztán egy csomó hasonló karakterű lemez és emlékkoncert producere, rendezője lett. Ezek között voltak jobbak és rosszabbak, de az egyértelmű, hogy a producer jócskán hozzájárult ahhoz – és ezt akár bűnrészességnek is nevezhetjük –, hogy kötelező gyakorlattá váljon a „coverolás”. Az ezredforduló óta talán nem is volt olyan 30 év felettiekből álló könnyűzenei képződmény, amely nem készített legalább egy „tribute” albumot, így az sem csoda, hogy a feldolgozás kifejezés szép lassan a fantáziátlanság és az alkotói válság szinonimájává vált. Noha Willner produkcióit úgy is emlegetik, mint „népnevelő kapudrogokat” a komolyabb zenék felé, azt nem állíthatjuk, hogy a Weill-lemezt követő 35 évben eget rengető produkciók fűződtek volna a nevéhez. Receptje cirka abból állt, hogy Nick Cave-et, Bonót vagy valami hasonló kaliberű előadót is felkért egy-egy dal eléneklésére, ami nemcsak üzletileg bizonyult kifizetődő húzásnak, de ahhoz is jó volt, hogy az aktuális produkciót mindenki komolyabban vegye a kelleténél.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.