Lemez

Komolyra fordítva

AngelHeaded Hipster: The Songs of Marc Bolan & T. Rex

Kritika

A tavaly elhunyt producer, Hal Willner azzal csinált világraszóló karriert a nyolcvanas években, hogy népszerű előadókat és zenészeket kért fel, dolgozzák fel és adják elő saját stílusukban híres zeneszerzők műveit.

1981-ben jött ki az Amarcord című album, amelyen főleg jazzmuzsikusok játsszák Nino Rota filmzenéit, de Willner a nagy sikert az 1985-ös Kurt Weill-válogatással érte el. A Lost in the Stars című albumon mások mellett Lou Reed, Tom Waits, Marianne Faithfull és Sting énekli a német zeneszerző dalait.

Hal Willner így aztán egy csomó hasonló karakterű lemez és emlékkoncert producere, rendezője lett. Ezek között voltak jobbak és rosszabbak, de az egyértelmű, hogy a producer jócskán hozzájárult ahhoz – és ezt akár bűnrészességnek is nevezhetjük –, hogy kötelező gyakorlattá váljon a „coverolás”. Az ezredforduló óta talán nem is volt olyan 30 év felettiekből álló könnyűzenei képződmény, amely nem készített legalább egy „tribute” albumot, így az sem csoda, hogy a feldolgozás kifejezés szép lassan a fantáziátlanság és az alkotói válság szinonimájává vált. Noha Willner produkcióit úgy is emlegetik, mint „népnevelő kapudrogokat” a komolyabb zenék felé, azt nem állíthatjuk, hogy a Weill-lemezt követő 35 évben eget rengető produkciók fűződtek volna a nevéhez. Receptje cirka abból állt, hogy Nick Cave-et, Bonót vagy valami hasonló kaliberű előadót is felkért egy-egy dal eléneklésére, ami nemcsak üzletileg bizonyult kifizetődő húzásnak, de ahhoz is jó volt, hogy az aktuális produkciót mindenki komolyabban vegye a kelleténél.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

„A hosszútávfutó magányával”

Legújabb, szeptember végén esedékes bemutatója, az Etűdök elképzelt érzésekre című előadás kapcsán beszélgettünk a próbafolyamatok nehézségeiről, a kívülállásról, a megállni tudás fontosságáról és egy „hüllőről”, aki szeret mozdulatlanul feltöltődni a napon.

Szerbia kontra Szerbia

  • Végel László

Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő.