A város tevéi

A BKV 35 darab használt villamost vásárolna a frankfurti közlekedési társaságtól. Az elmúlt években számos használt jármű került a fővárosi tömegközlekedésbe; az első jelentősebb vásár húsz évvel ezelőtt botrányok közepette köttetett.

A 20. század végéig a magyar tömegközlekedésben ismeretlen fogalom volt a használtjármű-beszerzés. Ilyesmire egyetlen alkalommal, 1921-ben került sor, amikor a Székesfővárosi Közlekedési Vállalat Rt. 5 elektromos hajtású buszt vásárolt, amelyek korábban Bécsben közlekedtek. A második világháború után és az ötvenes évek elején olykor előfordult, hogy szedett-vedett kölcsönbuszokkal szállították az utasokat, illetve az 50–60 éves villamosokba kellett életet verni, de ha vásárlásról volt szó, akkor kizárólag új, és többnyire hazai járműveket vettek a közlekedési társaságok. E hagyományt az 1968-ban alapított BKV is folytatta, de még a kilencvenes években sem volt szó arról, hogy használt buszok vagy villamosok kerüljenek Budapest utcáira. Pedig a rendszerváltás után a BKV anyagi helyzete katasztrofálissá vált. Az ezredfordulón a vállalat 788 villamosának több mint a fele 40–50 éves járművekből állt, amelyek nagy részét már rég le kellett volna selejtezni.

„Szinte új”

A korábban állami nagyvállalatként működő BKV a rendszerváltás után a főváros tulajdonába került, és ettől fogva legfeljebb a veszteséges üzemeltetésre volt pénz, a fejlesztések szinte kizárólag a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hiteleiből valósulhattak meg. A kilencvenes években ilyen hitelekből finanszírozták a buszvásárlásokat, 47 kilométer villamospálya felújítását, a kisföldalatti teljes rekonstrukcióját, az évtized végén pedig mintegy 15 milliárd forint EBRD-hitel állt a főváros rendelkezésére; 1999 októberében arról írtak a lapok, hogy a pénzt az új nagykörúti, alacsonypadlós villamosok beszerzésére szánják, és a fővárosi kabinet reményei szerint 2000 végétől már fokozatosan forgalomba állhat több mint 50 új alacsonypadlós, nagy befogadóképességű villamos.

Abban az évben Hannover rendezett világkiállítást, ahol Magyarországot Vadász György bárkát formázó pavilonja, illetve a Szent István étterem bográcsgulyása tette emlékezetessé (bővebben: A Piros Arany megdicsőülése, Magyar Narancs, 2000. augusztus 10.), itthon meg az, hogy az imázsfilmet az akkori Fidesz-kormány egyik kedvence, az Ezüsthajó Kft. készítette. Ám az új járművek beszerzése hamar feledésbe merült Vajda Pál főpolgármester-helyettes bejelentése után, aki azzal jött haza Németországból, hogy a főváros visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a hannoveri közlekedési vállalattól. A németek „a világkiállítás többletigénye miatt üzembe állított, azóta feleslegessé vált korszerű kocsikat” ajánlották fel kedvező áron: 78 százötven személyes villamost adnának 8,2 milliárd forintért. „A hannoveri villamosok megvásárlásával rendkívül olcsón juthatnánk szinte új járművekhez” – mondta Vajda, de hamarosan kiderült, hogy a főpolgármester-helyettes erősen túlzott, ugyanis a „szinte új” villamosok átlagéletkora 23 év volt, így a 8 milliárd egyáltalán nem volt „rendkívül olcsónak” mondható. Noha Böhm András, az SZDSZ frakcióvezetője december elején arról beszélt, hogy alapos vizsgálatnak kell megelőznie a használtvillamos-beszerzést, a fővárosi kabinet felhatalmazta a BKV-t, hogy kezdjen tárgyalásokat a hannoveriekkel.