Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

„Másszanak fára!” - interjú Keleti Évával

Az idén 85 éves fényképész képeit azok is ismerik, akik sosem hallották a nevét. Végigfotózta a 20. század második felét, a színházi fotózás megújítójaként tekintenek rá, de a digitális technika megjelenése előtt letette a fényképezőgépet. Archívumát nemrégiben adományozta a Nemzeti Múzeumnak, ahol most a hetvenes-nyolcvanas években készült művészportréit állították ki.

Hittek Magyarország feltámadásában

Október 1-jén a Kinizsi Természetbarát Egyesület (KTE) a Visegrádi-hegységbe, Körtvélyespusztára szervezett túrát a Veres Gyuri pihenőhöz. Aki odament, kapott 30 pontot, és egy majdnem feledésbe merült turistaegyesületre emlékezett.

„Még az ügyész is elsápadt” - Mécs Imre 1956-ról

Egyetemistaként vonult fel 1956. október 23-án; a forradalom leverése után szabadságharcos csoportot szervezett. 1958-ban halálra ítélték fegyverrejtegetésért, ellenforradalmi szervezkedésért. A rendszerváltás egyik legaktívabb alakját, az SZDSZ és a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagját, Nagy Imre újratemetésének egyik szónokát, egykori országgyűlési képviselőt 1956-os emlékeiről kérdeztük.

A katonáknak köszönhetik

Néhány éve fedezték fel, hogy a város egyedülálló természeti kincsei nem a Dunában, hanem a város határában, a föld alatt vannak. Egy olyan területen, amit ipari parknak szemeltek ki.

Szépen kong

Állítólag az év végére befejezik a felújítását, s azt ígérik, hogy mindez forradalmi változásokat hoz a balatoni forgalomban. De mi lesz a gigantikus állomásépülettel?

Azok a csodálatos bajai földikutyák

Csak pár éve derült ki: egy Baja határában lévő 130 hektáros területen, az egykori katonai lőtéren él a világ délvidéki földikutya-állományának túlnyomó része, a létező 400-500 példányból 200-270. Csorba Gábort, a Természettudományi Múzeum főmuzeológusát, aki kollégáival a helyszínen végez évek óta beható kutatásokat, a felfedezés részleteiről kérdeztük.

Kövess minket: