- ts -

Itt az ideje, hogy lehulljon a lepel.

A vaspálya mindig is a filmkészítés kitüntetett terepének számított. Egy feneketlen aranybánya, melynek kincseire már a korai némafilmek indiánjainak és banditáinak is fájt a foguk.

Keresve sem találhatnánk alkalmasabb időpontot e könyv forga-tására, mint a mostanit. Aki látta szombat este az "el classicót" (a Real Madrid-Barcelona bajnoki meccset; adta a sport1), tudja, miről beszélünk.

Történetünk kellemesen egyszerű, s többfelől ismerős - szabad neki, maga is irodalmi adaptáció. Egy partra vetett hajótöröttről szól, még ha nem is ő a főszereplője.

Ezzel nyitották az idei Berlinalét, és még Arany Medvére is jelölték - eh bien, nekik se könnyű, akárkik legyenek is.

Ha a fóka, kutya, gyerek szent-háromságát tipikus hollywoodi vircsaftnak tartjuk, rendezőnk helyét könnyű belőni.

Két szálon indulunk, az egyik ígéretesebb, mint a másik - valamivel.

A rövidfilm egy eposzi jelzős szerkezettel intézendő el általában: mostoha műfaj.

Ki a fene az a D. B. Cooper? Valljuk be őszintén, ritkán tesszük fel ezt a kérdést - még magunknak is.

Nem kell különösebben sok energiát ölni a keresgélésbe, ha a filmkészítők bűvészboltjában a droggal küzdő ember nyavalyái és a gyermekét innen-onnan visszaszerezni akaró anya nehézségei után kutatunk.

De jó újra látni a vásznon Mickey Rourke-öt! Tök úgy néz ki, mint a Szépség és a szörnyeteg című Disney stúdiós rajzfilmben a melyik is?

A mérsékelten informatív gyűjtőcím a legemlékezetesebb magyarországi sikerre, a Bolondos újoncokra utal, bár ami az emlékezetest illeti, vannak kétségeink, s nem is az azóta eltelt emberöltő jótékony homálya miatt.