A jövő héten lesz negyvennégy éves, kémnőknél ez a legszebb kor, tudja azt mindenki - kérdezzék meg Mata Harit. Nyilván a születésnapi készülődésnek köszönhetjük (1963. május 13-án jelent meg először a londoni Evening Standard hasábjain Peter O'Donnell Modesty Blaise című képregénye - felteszem, péntek lehetett), hogy a művésznő kalandjainak e 2002-es filmes feldolgozása épp most látott nálunk napvilágot - egyéb okot el sem bírunk képzelni. A lemez tokján csalogató felirat: Quentin Tarantino bemutatja - khm, ennél viszont nagyon is könnyen lehet elképzelni szebb születésnapot, hisz az efféle mézesmadzagok inkább a kijárat mihamarabbi feltérképezésére csábítják a kölcsönzők gyakorlott kalandorait.
De mielőtt óvatosan belemennénk az adott opus részleteibe, kénytelenek vagyunk végigmasírozni ezen a negyvennégy éven; tartogat az elég meglepetést. Kezdjük a legfontosabbal, az MI-5 "legendás" (ki nem az, tegye fel a kezét!) szuperkémje, James Bond női konkurenciája - kapaszkodjanak meg - magyar. De nem is akármilyen, lófőnek látszik, kedves szüleit mogorva mócok koncolták fel. Más források szerint csak a névadója a magyar, bizonyos Lob - a gyakorlatilag néma, tízévesforma kislány egy görög menekülttáborból szökik egy öregúrral, aki tanítója és keresztapja leszen a harcművészetek, továbbá az írás, olvasás terén. Nem bogozom, bár lenne honnan, az Árkádia kiadó gondozásában magyarul is jelent meg abból a tucatnyi regényből, amit a spionlányról Peter O'Donnell írt (plusz majd' száz modestys képregényt); beszélő neve lett a nőnek, annyi szent. Idős harcostársával - kalandozó magyarok - szolidan feldúlták Észak-Afrikát, mígnem Marrakeshben, majd Tangerben ütöttek tanyát - vagy fordítva. Lob mintha elkallódott volna, de Modesty Blaise az egyik turisztikailag is híres városban "Hálózat" néven bűnszövetkezetet gründolt, s ebbéli sikerei során került az MI-5 látókörébe. Vagy más miatt.
Munkássága a brit titkosszolgálat mellett természetesen a filmkészítők figyelmét is felkeltette. Nyilván nem Modesty vászonra rángatása az eredendő bűn, de az például kétségtelen, hogy e téren beelőzte a comicsként tán valamivel öregebb Barbarellát, belőle csak esztendő múltával lett film - mindegy, a lényeg a szomorú valóság: ha a mozi előcsarnokában máma eldobunk egy követ, biztos, hogy képregény-adaptációt találunk el (pillantsanak csak át a szomszéd oldalra!). Valószínűleg ennél csak ott lenne a lentebb, ha eztán a barlangrajzok gyakori filmes feldolgozásaihoz lenne sok szerencsénk.
Ez a bizonyos első nekifutás egy angol szakos amerikai rendező, Joseph Losey nevéhez köthető (a maestro működéséről a Filmvilág c. szakfolyóirat e havi száma rengeteg kolumnán emlékezik meg, ajánlom mindenki figyelmébe - erre sem találok más racionális okot, mint a kémhölgy aktuális születésnapja). Losey Modesty Blaise című filmje az 1966-os cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában, hogy mást ne mondjak, Jancsó Miklós Szegénylegények című munkájával mérte össze erejét, ha szorult volna belénk szikrányi jóízlés, innen arról a filmről szólna tovább e leirat. De ne reménykedjenek, az nem jelent meg most DVD-n, s tudomásunk szerint Görbe Jánosnak sincs születésnapja. Losey anglomániáját valami Európa iránti - nyilván beteges - vonzódás is súlyosbíthatta, lévén a dögös kémnő szerepében Monica Vittit állította csatasorba: tízmillió font értékű gyémántot kellett volna Fokvárosból Bejrút felé vezető útján megfújnia a művésznőnek a brit korona nagyobb épülésére. De Monica nem boldogult, világszerte fád kudarc kísérte fáradozását, aminek azért egy eredménye (persze a gyémántok mellett) csak lett, ti. hosszú ideig senki filmes nem mert közelíteni legalább ehhez a képregényhez, ellenben az összes többihez...
Mígnem 1982-ben egy amerikai tévésorozat pilotja a szépséges Ann Turkellel bukott akkorát, hogy tán ki sem eresztették a tesztvetítésről. A napnál is világosabbá vált, a Modesty Blaise-képregényekkel babrálni elég veszélyes üzem. De hogy életveszélyes lenne, arra ekkor még nem gondolt senki. Ám sokáig már nem kellett várni, alig tucat év múlva nem akárki, John Travolta hagyta ott a fogát épp ebből kifolyólag... És itt kerül a világképünkbe Quentin Tarantino, a minden kultúrmocsok iránt különös fogékonyságot mutató nagymester. Emlékeznek a Ponyvaregényből Vincent Vega rút halálára? A slozin géppisztolyozza agyon Bruce Willis... És mit olvasgatott az ülőkén Vincent, míg az inzultus elérte? Kitalálták, egy Modesty Blaise képregényt. S innen már csak egy újabb tucat esztendőt kellett várnunk, hogy Quentin Tarantino Budapesten is bemutassa... Modesty Blaise-t (a saját filmjére még a hó végéig várnunk kell, csak maradjon addig lerágatlan körmöm).
Azt a hamvába holt 82-es amerikai pilotot csak azért említettük, mert Scott Spiegel jelenlegi játékfilmje pont olyan, mint amilyen egy 82-es, hamvába holt amerikai pilot lehet. Ezért némileg megtévesztő a Modesty, a szuperkém címmagyarítás (az eredeti: My Name is Modesty kétségtelenül visszafogottan blikkfangos), hisz a filmidő az amazontermészetű fehérnép működésének oly korai szakaszát öleli fel, hogy kémkedésről még egy árva szó sincs. A háborús menekültből vendéglátó-ipari dolgozóvá emelkedés visszaemlékezésekkel sűrűn terhelt kamaravarietéjét kapjuk - finoman szólva is kameraveríték formájában. Tehát az még csak hagyján, hogy nuku kém, de a szuper még ennél is nagyvonalúbb túlzás. Szerencsére azonban a film mellé kapunk extrákat is, ott kell keresni a hírértéket: a nagy Quentin szerzett pár raklapnyit Torgyán József hajfestékéből! Csak mire - feltételezhetően görbe útján - a színezék Hollywoodba ért, alighanem lejárt a szavatossági ideje.
Egy szó, mint száz: Modesty Blaise legendája minket leginkább az amerikai vadászpilóták bomberdzsekijének hazai feltűnésére emlékeztet.
Forgalmazza a Best Hollywood
