Akciós fuvar - Fernando León de Aranoa: Utcalányok (film)

  • - ts -
  • 2007. január 18.

Zene

Éppenséggel ez egy nem túl sok jóval kecsegtető cím. Ha még hozzávesszük, hogy spanyol gyártmány, előfordulhat, hogy megsokszorozódnak a félelmeink - már ha szeretünk annyira moziba járni, hogy ne szégyelljük előítéletességünket, inkább afféle önvédelmi praxisként tekintsünk rá.

Éppenséggel ez egy nem túl sok jóval kecsegtető cím. Ha még hozzávesszük, hogy spanyol gyártmány, előfordulhat, hogy megsokszorozódnak a félelmeink - már ha szeretünk annyira moziba járni, hogy ne szégyelljük előítéletességünket, inkább afféle önvédelmi praxisként tekintsünk rá. A leggátlástalanabb megfigyelők az olyasféle sommázatoktól sem tartóztatják meg magukat, hogy napjaink spanyol filmgyártásának az a legnagyobb baja, hogy komolyan vették a mindenfelől (de leginkább az európai filmfesztiválok társadalmi zsűrijeinek háza tájáról) szállingózó híreszteléseket, miszerint Pedro Almodóvar kiváló filmrendező. Így pár transzneműt feltétlenül szükséges két tapas közé préselni a vászonra, mert különben mit szól a művelt közönség. Dehogy az (már Almodóvar) - mondanánk gyorsan, ha egyfelől túlságosan is bíznánk periodikánk ibériai hatékonyságában, ill. ha nem rettegnénk annyira a hazai rajongótábor reflexszerű megvetésétől. Mivel alig is hiszünk és fenemód rettegünk, ezért inkább hallgatunk erről.

Ám azt már jóval nehezebb lenne eltussolni, hogy kurvákról iszonyú nehéz elfogadható játékfilmet fabrikálni. Leginkább eddig senkinek sem sikerült, a próbálkozások többsége jócskán megugrotta a halálgiccs legmagasabbra állított mércéjét is. De mi van akkor például a Cabiria éjszakáival? Szerintem elmúltak. Fellini emlékezetes darabján túl is írhattunk volna egy-két címet ide - de semmiképpen se többet. Hogy a Cabiriához kellett egy Giulietta Masina is? Kellett-kellett. Meg egy Fellini is? Persze-persze, de elsősorban máig is arra a kritikátlan imádatra van szükség hozzá, amit minden becsületes moziba járó őirántuk érez. Az ördög tudja, hogy neki mernék-e vágni ma is a Cabiriának... Felhőtlenül semmiképpen sem. Az Utcalányok hatására semmiképpen sem.

Fernando León de Aranoa filmje ugyanis maga a klinikai prostituált, vérzik az összes lehetséges sebtől. Az alapjáraton is szerencsétlen, s még szép, hogy jobb sorsra érdemes, elengedhetetlenül rendezésre szoruló családi hátterű főállású kartársnőt összehozza a földrajzi szükségszerűség a nála is jóval nyomorultabb vendégművésznővel - alkotó közelről érinti ekképp a bevándorlási problémakört egy füst alatt és empatikusan és így tovább.

A kurvaromantika mint árucikk búvópatakként tör elő időnként a világpiacon. A politikai korrektség pedig kétségkívül jelentős kereskedelmi tényező (nem is annyira a várható nézettségre különös tekintettel, mint az általa felhajtható, megvalósításra szánt pályázati pénzekre). Ezzel együtt mégis szomorúan kell megállapítanunk, hogy az Utcalányok egy fárasztó fércmű, ami - mint a prostizsáner legtöbb darabja - hamar roppant idegesítővé is válik. Mindazonáltal kínjainkat - mint a prostizsáner legtöbb darabjában - most is oldja az a nyilván szakmai közmegegyezésen alapuló faktum, hogy a fellépő színésznők üdék és szeretnivalók (ja, tisztára mint az életben).

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.