- kovácsy -

A külvilágtól szinte hermetikusan elzárt észak-koreai diktatúra nyugtalanító lépéseit, mint például a május végi atomrobbantást kalandos találgatások övezik. Akik arra tippeltek, hogy az új keletű phenjani kardcsörtetés hátterében a rezsim túlélése szempontjából döntő jelentőségű utódlási problémákat és konfliktusokat kell keresni, azok most igazolva érezhetik magukat, miután a hét elején hírszerzési forrásokra hivatkozó dél-koreai sajtójelentések azt közölték, hogy immár megvan a 67 éves, tavalyi szélütése óta csak nagy ritkán látható Kim Dzsong Il kijelölt utóda legkisebb fia, a huszonéves Kim Dzsong Un személyében. Ez pedig a kombinációk szerint úgy függne össze a kísérleti robbantással, hogy a beteg diktátor megrendült hatalmát kívánta megszilárdítani a hadsereg keményvonalas vezetői által szorgalmazott atomfegyverkezési erőfeszítések látványos támogatásával.

Hiába van a belváros kellős közepén a Budapesti Városvédő Egyesület (BVE) kiállítóterme, a Kossuth Lajos utcán csak az gyalogol végig, akinek nagyon muszáj, az se nézdegél jobbra-balra, így aztán jobbára föl se tűnik, hogy itt látnivaló akad. Ezúttal viszont a két kirakat is valamelyes figyelmet kelt, különösen a bal oldaliban a kopottas, régi ponyvasátor a kis evezőlapátos figurával. A helyiség nem nagy, egy ilyen kamarakiállításhoz viszont épp elegendő: nehéz volna ennél keskenyebb, de még kellőképpen étvágygerjesztő szeletet hasítani a főváros történetéből. Megjegyzendő, hogy a címként szolgáló hangulatos-nosztalgikus József Attila-idézet így, kiragadva feledteti, hogy a költő nem evezősként, hanem "a zörgő, vontató Tatáron" hajósinasként bámulta a Dunát, és ezt az emlékét szőtte bele Flórának tett szerelemszorított vallomásába.

A Srí Lanka-i hadsereg felszámolta a Tamil Haza Felszabadító Tigrisei (Liberation Tigers of Tamil Eelam - LTTE) utolsó tengerparti állásait, a röviden csak Tamil Tigrisekként emlegetett csoport legtöbb vezetője meghalt, és így a jelek szerint lezárult a világ egyik legrégebbi, kíméletlen eszközökkel harcoló függetlenségi mozgalmának a története. Meghalt a szervezet kultikus tiszteletnek örvendő alapítója, Vellupillai Prabhakaram - bár ezt a hírt az LTTE egyik vezetője lapzártánkkor még interneten cáfolta.

A célterületről hallva a lepusztulás, kilátástalanság, slum, gettó, mi több, a bűn fogalma környékéről társít képzeteket a közvélekedés, mi is úgy indulunk a városnéző sétára, hogy nagyon szociotúrára készülünk, hogy egyenlőtlenség, kirekesztés és hasonlók lesznek a kulcsszavak, az érzés pedig a borongás és az elborzadás.

"A mosolygás érzékelésekor exponáló digitális fényképezőgép": abszurd és rettenetes gondolat, lehetne akár egy konceptművész további kidolgozásra váró ötlete is, de nem az. Még csak nem is egy a távol-keleti technológia számos terméke közül, hanem kifejezett lecsapódása a japán lelkületnek, amely a harmóniára való törekvést például a mások iránti figyelmességgel juttatja kifejezésre. Ezt sugallja legalábbis a kiállítás kísérőszövege, amely nyilvánvalóan a japán kurátorok véleményét tükrözi, hiszen vándorkiállításról van szó, amely - remek alkalom - a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140., újbóli felvételének 50. évfordulója alkalmából tartózkodik - Párizs után - Budapesten.

A budaörsi Törökugratótól a Gellért-hegyig húzódó dolomitlánc kelet-nyugati irányban elhúzódó tömbjén állunk, a (javunkra) harmincméteres pluszmagasság miatt rálátással a Citadellára, a fél városra és tovább. Ha körbenézünk a kilátónak kiképzett csúcsról, a fényképes tájékoztató táblák segítségével felismerhetjük északon a kőbányát Vác fölött, a Naszály oldalában, kelet felé fordulva a Gödöllői-dombság innen nézve kevéssé látványos vonalát, nyugaton semmit, mert a hegy másik csúcsa elzárja a kilátást, délen pedig a százhalombattai gyárkéményeket. Ahol a Dayka Gábor utcai kollégiumot meg a gazdagréti lakótelepet látjuk, ott termett a háború előtt a híres budaörsi őszibarack, és a Sas-hegyről nem is lehetett más lakott területet látni, mint a névadó település falusias magját. - kovácsy -

Tavaly ősz óta egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Jacob Zuma lesz a Dél-afrikai Köztársaság következő államfője. Pedig futó bírósági ügyei akár ki is üthették volna nyertes helyzetéből, ha az ország igazságszolgáltatása makulátlanul független lenne. Alighanem jól ábrázolja a dél-afrikai helyzetet a Zapiro néven futó ottani karikaturista (Jonathan Shapiro), akinek egy közfelháborodást kiváltó szeptemberi rajzán az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) és a hozzá közel álló szervezetek vezetői lefogják a földre tepert Justitiát, és "Gyerünk, főnök" biztatással lelkesítik Zumát, aki kigombolt övvel és kéjes tekintettel készül nekiesni az igazság kétségbe esett istennőjének. (A karikatúra ráadásul visszautal egy nemi erőszakkal kapcsolatos korábbi, szintén elejtett vádra, amelynek kapcsán a 67 éves, vállaltan többnejű pártvezér az országot sújtó AIDS-szel - minden ötödik dél-afrikai fertőzött - kapcsolatban is később letagadott hülyeségeket mondott.) - kovácsy -

A cs. és kir. - mondjuk - 101. (békéscsabai) gyalogezred egész napos sturmon (Rohamra, vitéz fiaim!), golyó- és srapneltűzön túlesett bakája megtisztálkodván, a gulyáságyúhoz járulva estebédjét elfogyasztván, csukaszürke zubbonyát levetvén végre lélegzethez jutott a vesszőfonattal bélelt lövészárokban, amelybe még belevillantak a lemenő Nap ferde fényei. Összehajtogatta csinosan a Párisi Nagyáruházból megrendelt lábszárvédőjét, bőségesen megszórta magát Szanitéc tetűporral, elővette a Rádium (vagy inkább Brázay, mert az mentholos, netán Oroszlán) sósborszeszt, hogy bedörzsölje vígan megfáradt tagjait, végül a Promptol hintőporral sem takarékoskodott, hiszen az megvéd "a golyónál, szuronynál is veszedelmesebb kiütéses tífusztól", majd nagyot húzott végre a pakkban kapott Hősök Söre "idénysörből", mely már csak azért is mindenütt hódít, mert "első megjelenése öszszeesik a világháború idejével, melynek történetébe lángoló betűkkel írták be a magyar nevet a mi hős katonáink".

A MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) Fotóművészeti Tagozatának kommandója 2006-ban csapott le egy héten át a hódmezővásárhelyi tanyavilágra, hogy tetten érje átváltozását, felbomlását, teljes pusztulását. Egyikük, Kresz Albert utóbb vagy harmincszor visszatért a helyszínre, hogy elmélyüljön a tapasztalatokban. Az ő képei a terem középvonalában cikcakkban végigfutó választófalon láthatók, Módos Gábor, Oravecz Attila, Dozvald János és a többiek munkáitól körülvéve. "A tájból kiindulva, kameráján keresztül láttatta e világ önfelszámolódó végvonaglását. A kocsirom, a szétvert búbos kemence, a törött bútorok, a pár nélkül maradt öregek, a lovukban társra talált emberek arcán, mint lemenő nap bakacsinba öltözött, utolsó alkonysugara fölrémlett a derűvel keretezett szomorúság, és együtt azt a világot tükrözi számunkra, amelyet az vesz észre, aki hozzájuk lehajol." Szenti Tibor Kreszt méltató bevezető szavai megriasztják kissé a látogatót. Hamarosan megnyugodhat azonban, mert

Minthogy a herbárium kifejezés préselt vagy szárított növények gyűjteményét jelenti, első pillanatban csalódást kelt, hogy a kiállításon egyetlenegy ilyen növényt láthatunk, mégpedig Fridvaldszky János gyűjtéséből. A kiváló jezsuita természetbúvár számára hasznosnak bizonyult a szenvedélye: miután Mária Terézia rendeletére 1773-ban feloszlatták a rendjét, őt magát előbb száz arannyal jutalmazza, aztán évi 200 forintos nyugdíjban részesíti, majd szepesi kanonokká nevezi ki a királynő. "Fridvaldszky megkerülhetetlen" - jegyzi meg határozottan az Egyetemi Könyvtár tanácstermét felügyelő hölgy, mi pedig igyekszünk úgy tenni, mint akik a sokoldalú szerzetes jelentőségét ha nem is teljes mélységében, de legalább a botanika vonatkozásában eddig is többé-kevésbé tisztán láttuk, csak éppen eme kissé még törékeny véleményünk megerősítésére vártunk, miközben kóróként azonosítjuk az évszázados értéket. Utólag pótolva ismereteink bántó hiányosságát, derűs meglepetéssel tapasztaljuk Fridvaldszky érdeklődésének parttalan voltát. Megalapította a magyar geológiát, kísérletezett a papírgyártás lehetséges növényi alapanyagaival, gyakorlatias stúdiumokat folytatott a talajjavítás tárgykörében, méhészeti munkát írt, továbbá elmélyülten foglalkozott Szűz Mária életével, ezen belül szeplőtelen fogantatásának problémájával, és latinul verselgetett. - kovácsy -

A nyugat-afrikai törpeállamot még egy kettős politikai gyilkosság is csak néhány rövid híradás erejéig tudta kiemelni az ismeretlenség homályából, aminek minden bizonnyal az a legfőbb oka, hogy a szomszédos - és jóval nagyobb - Guineától megkülönböztetendő a fővárosáról elnevezett országnak nincsenek nyersanyagkincsei, következésképpen senki sem tekinti stratégiai gazdasági partnerének. Legalábbis így volt ez a közelmúltig, de most mindkét szomszéddal szemben erősödik a gyanú (és gyűlnek a bizonyítékok), hogy átrakó központként szolgálnak a Dél-Amerikából és Ázsiából érkező, Európába tartó kábítószer-szállítmányok számára. Emiatt aztán az is fölvetődött, hogy az ezzel kapcsolatban keletkező bevételek megosztása körül is összezörrenések voltak különféle helyi csoportok között, és netán ezek vezettek a kétoldalú leszámoláshoz. (Az áthaladó kokainszállítmányok éves értéke a becslések szerint messze meghaladja Bissau-Guinea egyévi GDP-jét, amelynek fő forrása a kesudió- és földimogyoró-kivitel.) - kovácsy -

Mi a közös a kutyában és a lopótökben? - hangozhatna a hülye kérdés a fölösleges ismeretek és haszontalan tudnivalók tárgykörében rendezett vetélkedőn. Mert persze van bennük közös, mégpedig az, hogy a kutya az első háziasított állatok közé tartozik, a lopótök pedig az első növények közé, amelyeket tudatosan kezdett termeszteni az emberiség. Ez utóbbi tény mindenesetre sajátos megvilágításba helyezi őseink tevékenységének racionális voltát, hiszen a lopótök se nem ízletes, se nem tápláló, és még bódulatkeltésre sem alkalmas. Igaz, egy csomó mindenre viszont igen, miként ezt a dr. Berényi János vajdasági kukurbitológus vagyis tökszakértő által rendezett kicsi, ámde tanulságos kiállításon megtudhatjuk. Ily módon értelmet nyer a témaválasztás is, amelyet tájékozatlanságunkban elsőre teljes mértékben öncélúnak és esetlegesnek éreztünk. - kovácsy -