Tavaly ősz óta egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Jacob Zuma lesz a Dél-afrikai Köztársaság következő államfője. Pedig futó bírósági ügyei akár ki is üthették volna nyertes helyzetéből, ha az ország igazságszolgáltatása makulátlanul független lenne. Alighanem jól ábrázolja a dél-afrikai helyzetet a Zapiro néven futó ottani karikaturista (Jonathan Shapiro), akinek egy közfelháborodást kiváltó szeptemberi rajzán az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) és a hozzá közel álló szervezetek vezetői lefogják a földre tepert Justitiát, és "Gyerünk, főnök" biztatással lelkesítik Zumát, aki kigombolt övvel és kéjes tekintettel készül nekiesni az igazság kétségbe esett istennőjének. (A karikatúra ráadásul visszautal egy nemi erőszakkal kapcsolatos korábbi, szintén elejtett vádra, amelynek kapcsán a 67 éves, vállaltan többnejű pártvezér az országot sújtó AIDS-szel - minden ötödik dél-afrikai fertőzött - kapcsolatban is később letagadott hülyeségeket mondott.)
Az új pártelnök akkoriban foglalta el ezt a pozíciót, kiszorítva Thabo Mbekit, akinek ezután államfői tisztségéből is távoznia kellett. Az apartheid leküzdésében múlhatatlan és a lakosság nagy többsége szemében továbbra is felülírhatatlan érdemeket szerzett, emiatt a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát birtokló ANC vezérkara ezután Kgalema Mothlane-t ültette az elnöki székbe a közeledő, majd a múlt héten lezajlott választásokig.
Zuma és Justitia afférja ebben az időszakban érte el a csúcspontját, amikor is formai okokból felmentették a korrupciós vádak alól. Ezek egy nagyszabású, francia részvételű fegyverüzlettel függtek össze, a pereskedés már évek óta zajlott, csalásra, zsarolásra utaló bizonyítékok is felbukkantak. Az ügy csak röviddel a választás előtt, április 6-án zárult le végleg, az indoklásban pedig még az is szerepelt, hogy maga a vád politikai nyomásra fogalmazódott meg. Sajátosan jellemzi a dél-afrikai közállapotokat, hogy miközben felmérések szerint a megkérdezettek negyven százaléka nem hisz Zuma ártatlanságában, ez nem árnyékolta be a választáson látványosan megmutatkozó népszerűségét.
Ezt az ellentmondást a fehér kisebbség által fenntartott apartheid rendszer megszűnése, az első, feketék részvételével tartott választások (1994) óta kialakult helyzet magyarázza. Az addig kisemmizett, természetesen életkörülményeinek gyors javulásában reménykedő többség várakozásai ugyanis nem teljesültek, miközben - és ez az egymást követő kormányok hatalmas érdeme - sikerült elkerülni minden olyan radikális és népszerű lépést, ami tönkretette volna Afrika lényegében egyetlen, folyamatosan jól működő gazdaságát. Az országban tapasztalható hatalmas társadalmi feszültségektől - tömeges szegénység, az ígért szociális ellátások változatlanul alacsony szintje, hatalmas méretű bűnözés - sújtva a lakosság többsége továbbra is az ANC-től várja helyzetének jobbra fordulását. Zuma pedig, jóllehet pártvezetői működésének első időszakában pacifikáló, a gazdasági elit bizalmának megnyerésére hivatott kijelentéseket és gesztusokat tett, a kampány idején a legdurvább populista - és a közvéleményt súlyosan megosztó - ígéretektől (munka, lakás, segélyek, közszolgáltatások stb.) és kirohanásoktól sem riadt vissza. Emiatt most az a legnagyobb kérdés, hogy a Dél-afrikai Köztársaságot is sújtó gazdasági válság közepette képes lesz-e népszerűségét megőrizve követni elődei józan és távlatos politikáját, miután május 6-án elnökké választja a parlamenti többség.
Zuma a kampányban különösen az ANC dezertőreit helyezte célkeresztjébe, akik új pártot alapítottak Népi Kongreszszus (Cope) néven, remélve, hogy a fekete szavazók egy részét magukkal vihetik, amivel aztán kudarcot vallottak: az április 22-én tartott választásokon a szavazatoknak még a nyolc százalékát sem szerezték meg. Pontosabban szólva kiosztotta ezt a feladatot pártja ifjúsági szervezetének, amelynek az elnöke Zumáért "még ölni is hajlandó".
A leendő államfő 17 évesen került a mozgalomba, az apartheid éveiben tíz évet töltött ugyanabban a börtönben, ahol Nelson Mandela. Formális végzettsége elemi szinten sincs, minden tudását itt szerezte - szemben például az angol diplomával rendelkező Mbekivel. Ezután a fegyveres belső ellenállásban, majd az ANC külföldi központjaiban dolgozott, a végén a pártbeli elhárítás vezetőjeként. Hatalmas népszerűsége mindennek együttesen köszönhető, továbbá természetes, oldott fellépésének, amely a kampány során, majd a győzelmét ünneplő megmozdulásokon abban csúcsosodott ki, hogy
kísérete karéjában táncolva
elénekelte a tudósítások által "Ide a gépfegyveremet!" címmel fordított mozgalmi indulót. Származására nézve zulu, míg az ANC vezetésében a xosa népcsoport képviselői vannak többségben. Ennek a ténynek éppen most lett jelentősége, a zuluk körében ugyanis mindeddig az ANC-hez képest kevésbé balos Inkatha Szabadság Párt (IFP) volt népszerű. Ez most személyének köszönhetően megváltozott, úgyhogy a Cope által megszerzett szavazatokat KwaZulu Natal tartományban és a városokba vándorolt zulu munkások körében sikerült ellentételeznie az ANC-nek.
Figyelemre méltó mozzanata volt a választásnak a 2000-ben alapított és a holland (afrikaans), angol és kevert származású lakosság által támogatott Demokratikus Szövetség (DA) előretörése. A párt országosan 16 százalékra növelte szavazati arányát - nyilván rá voksoltak a 2005-ben feloszlatott fehér nacionalista párt szavazói is -, a Fokvárost is magába foglaló Western Cap tartományban pedig közel 50 százalékos győzelmet szerzett. Ez azt is jelenti, hogy az ANC 1994 óta első ízben hajszállal, de elvesztette az alkotmány módosításához elegendő kétharmados többségét. Tegyük hozzá: a párt eddig a meglévő többségével sem élt vissza, Zuma pedig még legvadabb kijelentései közepette is újra meg újra hangsúlyozta, hogy ez a jövőben sem lesz másként.
