Minthogy a herbárium kifejezés préselt vagy szárított növények gyűjteményét jelenti, első pillanatban csalódást kelt, hogy a kiállításon egyetlenegy ilyen növényt láthatunk, mégpedig Fridvaldszky János gyűjtéséből. A kiváló jezsuita természetbúvár számára hasznosnak bizonyult a szenvedélye: miután Mária Terézia rendeletére 1773-ban feloszlatták a rendjét, őt magát előbb száz arannyal jutalmazza, aztán évi 200 forintos nyugdíjban részesíti, majd szepesi kanonokká nevezi ki a királynő. "Fridvaldszky megkerülhetetlen" - jegyzi meg határozottan az Egyetemi Könyvtár tanácstermét felügyelő hölgy, mi pedig igyekszünk úgy tenni, mint akik a sokoldalú szerzetes jelentőségét ha nem is teljes mélységében, de legalább a botanika vonatkozásában eddig is többé-kevésbé tisztán láttuk, csak éppen eme kissé még törékeny véleményünk megerősítésére vártunk, miközben kóróként azonosítjuk az évszázados értéket. Utólag pótolva ismereteink bántó hiányosságát, derűs meglepetéssel tapasztaljuk Fridvaldszky érdeklődésének parttalan voltát. Megalapította a magyar geológiát, kísérletezett a papírgyártás lehetséges növényi alapanyagaival, gyakorlatias stúdiumokat folytatott a talajjavítás tárgykörében, méhészeti munkát írt, továbbá elmélyülten foglalkozott Szűz Mária életével, ezen belül szeplőtelen fogantatásának problémájával, és latinul verselgetett.
A növényekkel való bíbelődés ugyanis a XIX. századig jobbára polihisztorok mulatsága volt, hiszen még a növények máig használatos rendszertanát kidolgozó Carolus Linnaeus, vagyis Linné is számos orvosi kérdéssel foglalkozott, nem is szólva prózaírói munkásságáról. Vagy felhozhatjuk például Kossuth Lajost, akit hiába emleget "turini remeteként" a romantizáló közfelfogás, a valóságban nemcsak a magyar szabadság reménytelen ügyén borongott, hanem rövidebb-hosszabb ásvány-, de főleg növénygyűjtő utazásokat is tett Itáliában, és kétszekrény-nyi herbáriuma ma a Természettudományi Múzeum gyűjteményét gazdagítja.
Kiállításunk herbáriumai viszont csak kiterjesztett értelemben azok, valójában könyvekről és képtáblasorozatokról van szó, amelyek viszont sok esetben egy igazi növénygyűjtemény alaposságával és meggyőző valószerűségével tárják elénk a flóra hihetetlen sokarcúságát, még inkább az emberi kíváncsiság szenvedélyes történetét.
Ez a történet persze szokás szerint a görögökkel kezdődik, mégpedig a Platón, majd Arisztotelész köréhez tartozó Theophrasztosszal, a "botanika atyjával", akinek a tárgyban írott műveit latin fordításban tartalmazza egy kétrészes korvina, első részének kinyitott oldalán Mátyás király címerével. A nyilván nagyon értékes, finoman díszített darabnál ránézésre sokkal izgalmasabb egy évtizedekkel későbbi kötet, amelynek a címlapján alighanem a mitológiai Hesperidák kertjét láthatjuk, benne pedig talán Herkulest, nagy viaskodásban, hogy aztán eljussunk végre az első magyar füvészkönyvig, Méliusz Juhász Péter 1578-as herbáriumáig. A magyarországi reformáció vezéralakja egyfajta fordításkompilációt állított össze, címlapján laboratóriumféle látható gondterhelt természettudóssal, szolgálóval, edényekkel, mozsárral, a háttérben pedig a cserepekben, ládákban cseperedő növények között kertész szorgoskodik.
Aztán a lenyűgöző, végletekig vitt öncélúság nagyszerű példáján merenghetünk: egy középen kinyitott kis kötet oldalán három
különféle színű és cirmosságú
szegfűszirom rajza látható a típus megnevezésével (mint például az ókori itáliai népre és nyelvre utaló Falisco) 166-tal kezdődő sorszámok alatt, vagyis a végeredmény alighanem eléri a háromszázat. A XVIII. század közepére datált darab a botanizálás passziójának azt a szélső pontját jelzi, amikor a részletek, az eltérések kerülnek a kíváncsiság előterébe, messze túlszaladva a hasznossági megfontolásokon.
A legalább két-, de inkább háromfajta viszony a természethez, a kíváncsiság eltérő megközelítési módjai - a tudományos vizsgálódás, ezen belül az élettani és a felhasználással kapcsolatos megfigyelések, illetve a kontemplatív, szépészeti érdeklődés persze egymás mellett, párhuzamosan is megfigyelhető a kiállított herbáriumokon. Hiszen például éppen Linné is ekkor, a XVIII. század közepén adta ki rendszertani munkáját, amelynek egy frankfurti kiadását láthatjuk itt - történetesen éppen a francia forradalom évéből. Tíz évvel később pedig a magyar botanikai nyelvezetet megújító munkát adtak ki Pesten, Veszelszki Antaltól "A növény-plánták országából való erdei, és mezei gyűjtemény, vagy-is fa- és fűszeres könyv" címmel, bemutatott lapján a növények mesterséges szaporításának különféle módozataival, melyeket Karacs Ferencz aprólékos rézmetszetei tárnak láttatóan elénk. A herbáriumokat természetesen leginkább a finom részleteket szinte a mikroszkopikus szintig bemutató ábrák teszik igazán lenyűgözővé, tulajdonképpen meggyőzőbbé, mint a legjobb felbontású fényképek, amelyek talán szépen hangsúlyozzák a növényvilágban felfedezhető hihetetlen formagazdagságot, de ezáltal túl is esztétizálják, elvonatkoztatják természeti összefüggéseitől. A színezett rajzok és metszetek viszont mintegy beléhatolnak az ábrázolt virágba, sőt annak egy-egy részletébe, mondjuk egy bibe hamvasságába, és ez a közelség teremti meg a szemlélő számára a természettel való azonosulásnak, sőt azonosságnak a mulandóságon túlmutató élményét, amelyet a derűs bölcsesség önelégült érzésével körít a könyvtárterem ódon ünnepélyessége.
ELTE Egyetemi Könyvtár, Budapest V., Ferenciek tere 6. Nyitva május 30-ig, munkanapokon 10.00 és 18.00 óra között.
