"A mosolygás érzékelésekor exponáló digitális fényképezőgép": abszurd és rettenetes gondolat, lehetne akár egy konceptművész további kidolgozásra váró ötlete is, de nem az. Még csak nem is egy a távol-keleti technológia számos terméke közül, hanem kifejezett lecsapódása a japán lelkületnek, amely a harmóniára való törekvést például a mások iránti figyelmességgel juttatja kifejezésre. Ezt sugallja legalábbis a kiállítás kísérőszövege, amely nyilvánvalóan a japán kurátorok véleményét tükrözi, hiszen vándorkiállításról van szó, amely - remek alkalom - a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 140., újbóli felvételének 50. évfordulója alkalmából tartózkodik - Párizs után - Budapesten.
Ezt a bizonyos harmóniát jelöli a kiállítás címében a "wa" kifejezés, amelynek itt egy részelemét, az ellentétek (dizájn-összefüggésben: helyi és globális, természetes és mesterséges, új és régi stb.) harmonikus összekapcsolását emelik ki, ami az európai gondolkodás számára is könnyen befogadható, zavarba ejtően kézenfekvő javaslat. Az említett fényképezőgép első látásra leginkább az értelmetlenség és a mesterkéltség lenyűgözően sajátos harmóniáját teremti meg, már amennyiben nem vesszük figyelembe a "wa" szélesebb jelentését. Ez pedig a társadalmi harmónia évezredes hagyományokon nyugvó törekvése, mely szerint annak a csoportnak a harmonikus működése, amelyhez tartozunk, a dolgok fontossági sorrendjében messze fölötte áll minden individuális törekvésnek, egyéni igazságkeresésnek, önigazolásnak és önmegvalósításnak. Vagyis a japánok életük jelentős részében külső elvárások hálózatában élnek, és azért nem mondunk "béklyót", mert egyrészt modorosan hangzik, másrészt meg nem is így élik át, vagyis hát a fene se tudja, hogy élik át. Egy szó, mint száz, a külső elvárások alapján viselkedő ember szükségletei semmiképp sem alábbvalóak az "igazi" vágyaknál, tehát a mosolyrögzítőnek nagyon is helye van a hétköznapokat gondtalanabbá tevő kacatok között. A fényképen mosolyogni szokás, tehát a kissé megnyitott száj kellő mértékű oldalirányú elhúzására exponáló fényképezőgép egy szokás fenntartásának figyelmesen kiötlött eszköze.
Csakhogy ez a kiállítás egyáltalán nem kacatgyűjtemény, hanem nagyon is odafigyelő, finom ésszerűséget sugároz, amit aláfest egyfajta, bizonyos eszményien célszerű formák megőrzésében jelentkező történelmi alapozás, továbbá az érzékeket simogató gondoskodás. Az anyaghasználat, a felületek kidolgozottsága pedig azt a sikeres igyekezetet sejteti, hogy miközben amúgy is erőteljes a hangsúly a természetességen, a mesterséges anyagok zavaró ridegsége is enyhüljön, bársonyosodjon. Semmi öncélú szélsőség, semmi hivalkodó egyénieskedés: halk elegancia, derű és érzékeny, de hétköznapinak szánt kifinomultság.
A kiállítást tizenkét kiemelt tárgy vezeti be, amelyek a már említett, harmonikusan egyesített ellentéteket hivatottak bemutatni, miközben előre jelzik a funkcionális sokféleséget is. Furcsa módon az egyik legfeltűnőbb darab egy kizárólag nyers, natúr színű fából készült, selymes tapintású, párnázatlan, egészen egyszerű vonalvezetésű karosszék. Vészterhes típusneve (Hirosima) ellenére kifejezetten hívogató, de nem tunya tespedésre, hanem valami emelkedett tevékenység - minimum érdeklődő odafigyelés - megkezdésére. Aztán van egy díszítetlen, talán tetszetős arányai miatt olyan kifinomult "modernizált" családi oltár, vagyis kicsi, kívül élénkvörös faliszekrény, de ott feszülnek az ellentétek a felülről belógatott hófehér esőköpenyekben is: a tapintópróba alapján műanyagból készültek, a felirat szerint viszont rizsszalma az alapanyaguk. Egymásba gombolva hiába sugallnak meghittséget, ölelkezést netán csendes esőben, ha az egykoron a néphadsereg hadfelszerelését kiteljesítő vegyvédelmi köpenyt idézik fel, amelyek szintén párosával összegombolva sátorként szolgálhatták az imperialista agresszor által előidézett atomvillanásra várakozó megfáradt honvédeket. A különféle színű párologtatók pedig meghitten kerekded és puha formájukkal teszik jóvá vegyipari eredetüket.
Ezután tematikus sorrendben haladunk: edények, fürdőkultúra, háztartási és szórakoztató elektronika, játékok, csomagolás és így tovább. A test nélküli, fejhallgató-kimenettel ellátott csendes gitár egyrészt nem zavarja a szomszédokat, másrészt a közös zenélés, sőt koncertezés új távlatai felé mutat, ahol majd a közönség is fejhallgatóban tombol az anélkül hallhatatlan számok alatt.
Szívesen tudnánk meg többet is a rejtélyes kijelentés részleteiről, mely szerint az érzéki élvezetet a szellemi gyógyulással egyesítő fürdőzés nem más, mint "hét betegség megszüntetése, hét szerencse elnyerése", mert így nem világos, miért célszerű ma is az ülőkád méretű fürdődézsa. Például a helyhiány miatt - találgatunk -, miközben a szegényebb sorsú egyedülállók szűk szobácskáját próbáljuk elképzelni, amelyben nem fér el más, mint egy tatami. Erre viszont rá lehet helyezni a lábatlan karosszéket és az állítható kerek asztalkát, és már ki is nyílik a világ, miként ezt egy klasszikus külsejű robogó és egy szépségesen egyszerű kerékpár is szemlélteti.
A kiállítás utolsó negyedében a tárgyak szemléletbeli sajátosságaira utaló kulcsszavak alatt helyezkednek el további tárgyak. A táskák "aranyosak", a fülhallgató "aprólékos kidolgozású", a háromágú (kés-villa-kanál) partievőeszköz "átgondolt" - fektetik le a hangsúlyokat a japán kurátorok. Végül van egy megfogdosós-kipróbálós rész is, de hiába ragadjuk nyakon az említett gitárt, a kimenetből nem vezet ki drót. Ennyi csalódást mégiscsak megérdemlünk a már-már túlcsorduló harmónia békés áhítata után.
Iparművészeti Múzeum, május 31-ig.
