László Ferenc

„Öblös hangjának érce az egész termet betölti. Magatartása nyugodt, mozdulatai kimértek és plasztikusak, előadása folyékony és átlátszó, mester a modulációkban, s gondolatait változatos formában gruppírozza. Apponyi egy nagy műszónok, ki ellenfeleit is elragadja.”

A gyász első sokkjában mindenki fogódzókat keres: értelmezni az értelmezhetetlent. Ki Esterházy Pétert említi, ki pedig Bartók Bélát, s persze mindannyian a közös koncertemlékeket. Most még az ateista nekrológírók is angyalokról és isteni adományokról írnak, jóllehet az érzelmes túlzás igazán nem volt Kocsis Zoltán műfaja. Mindig céltudatos, hatalmas ambíciójú, magával és másokkal rendszerint elégedetlen, nagy muzsikus volt ő, aki sohasem kereste a könnyebb, sem a népszerűbb utat. Nem különösebben vágyott a szeretetünkre, s hogy mi mégis szerettük, azt alighanem a rendkívüli emberi jelenség által felidézett kollektív zavar magyarázza. Rég elszoktunk ugyanis a bámulat fölismerésétől.

Milyen is a jó sitcom?

Kínos Desmond Child-klip, dal­író verseny és az emlékbizottság által támogatott komplett 56-os melléklet a Best magazinban, hogy az október 23-i utcai megemlékezésekről már ne is beszéljünk: minden jel szerint az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját is sikerült amúgy magyarosan megünnepelnünk.

Az arcát megborotválták, a haját hátul összefogták egy befőttesgumival, de azért a lényeg nem változott: Puzsér Róbert ugyanaz a handabandázó eleven felkiáltójel, mint mindig.

Habár elsőre úgy tűnhet, a reklám, a marketing meg a brandépítés gyakorlata korántsem mostanában jelent meg a klasszikus zene világában. Akárcsak manapság, hajdan sem csupán jóhiszeműen éltek ezekkel a technikákkal.

FIÚK, azaz Fischer Iván Új Karmestereket mutat be – ez a program neve, amely kivételes lehetőséget kínál három tehetséges fiatal dirigens számára. Egyiküket most a karmesteri pályakezdésről, a kontaktusteremtésről és a Fesztiválzenekar alkatáról kérdeztük.

Használati útmutató a szabaduláshoz.

„Ez a dráma: a nép s az egész magyarság élete. A nagy feladat tehát ez volt: színpadra állítani a dráma jeleneteit, oly módon, hogy önmaguk, saját szavaikkal elmondják az elmondatlan s a maga teljességében talán örökre elmondhatatlan nagy egészet: a Magyar Drámát. A terv, a gondolat, a vállalkozás a maga páratlan merészségében valóban egyedül áll – s a maga teljes merészségében sikerült.”