Tévé

Hivatalból

Munkaügyek

Interaktív

Milyen is a jó sitcom?

Erre a fogós kérdésre, úgy lehet, töméntelen amerikai vígjátéksorozat megtekintését követően sem könnyű definitív választ adni. Ám azért a tapasztalt tévénéző idővel mégiscsak leolvassa a főbb ismertetőjegyeket, vonatkozzanak azok akár a történetalakítás meg a dialógusok sémáira, akár a szereptípusokra vagy a játékmodorra. A lelkes fogyasztó olykor szinte már úgy érezheti, hogy ilyet végeredményben ő is tudna készíteni, ha egyszer úgy hozná az élet. Litkai Gergely és Kovács András Péter számára például 2012 tavaszán úgy hozta az élet, s most immár a Munkaügyek című sorozat hatodik évadával bizonyítják, hogy azért sajnos mégsem ilyen egyszerű a dolog.

Mert ha az indulás táján, talán a népszerű és/vagy tehetséges színészi gárdára (vagy esetleg Kálomista Gábor producerre) tekintettel meglepően kedvező is volt a sorozat kritikai fogadtatása, mostanra már a megelőlegezett bizalom utolsó morzsáit is régen felélte a sorozat. Ugyanis hiába még Molnár Piroska adományértékű jelenléte is, ha a Nemzet Színésze egy rikítóan sárga parókával a fején mindössze arra van felhatalmazva, hogy példás szorgalommal szemkerekítő és tódító gyakorlatokat végezzen a kamera előtt. A többiek is jószerint mind a saját szolid szintjük alatt teljesítenek, ami egyébiránt nemcsak a sorozatról árulkodik, de legalább ennyire a kortárs magyar színészetnek a vígjáték és a komédia terén megmutatkozó általános készületlenségéről is. Dankó István görcsös férfihisztériája, Fodor Annamária szüntelen libuska üzemmódja vagy éppen Kiss Diána Magdolna kellemetlen antinője mind sürgős beutalót jelenthetne a túljátszás Monty Python-féle királyi szanatóriumába.

A színészek és a valamilyen módon közéjük keveredett Mogács Dániel dolga persze azért is olyan hálátlan és nehéz, merthogy ebből a szituációs komédiából mintha épp a szituációk hiányoznának. Litkai és Kovács alkotópárosa ír ugyan jobb-rosszabb poénokat (epizódonként átlag 2-3-at), de a történetalakítás még 25 perces egységekben sem megy a két stand uposnak. A Munkaügyekből hiányoznak a párhuzamosan futtatott és olykor egymással összetalálkozó cselekmény­szálak, a bonyolódás és a tisztázódás irányai, a végkifejleteket pedig szinte kiábrándítóan ejtik mind az epizódok. Így azután marad a kényszeres ripizés, vagy épp az olyan időhúzó jelenetek, mint amilyennel a 6. évad legutóbbi epizódja indult. Itt a parókás Molnár Piroskát (vagyis Elvirát) nemcsak hogy nem ismeri meg a saját kollégája, Mucsi Zoltán, de még jó hosszan össze is téveszti egy bizonyos Kincsővel, akit hajdan rútul elhagyott. A jelenet arcba mászó céltalansága majdnem olyan kínos, mint az epizód egész átvilágítási hajcihője: alufóliába csomagolt mobiltelefonokkal, a semmiből érkező és éppúgy a semmibe vesző kompromittáló e-mailekkel, valamint egy zagyva­apáti telek haszonélvezeti jogával. Ja, igen: Zagyvaapáti, Elvira (sőt Sipekiné Szilvássy Elvira) meg Ond – ezeken kellene még nevetnünk. Valamint azon, ahogy Dankó István a szék mellé ül vagy éppen elvágódik. Vidám Színpad, Sas József, Telepódium, gyertek vissza, minden meg van bocsátva!

Duna Tv, október 27.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.