Tévé

Hivatalból

Munkaügyek

Interaktív

Milyen is a jó sitcom?

Erre a fogós kérdésre, úgy lehet, töméntelen amerikai vígjátéksorozat megtekintését követően sem könnyű definitív választ adni. Ám azért a tapasztalt tévénéző idővel mégiscsak leolvassa a főbb ismertetőjegyeket, vonatkozzanak azok akár a történetalakítás meg a dialógusok sémáira, akár a szereptípusokra vagy a játékmodorra. A lelkes fogyasztó olykor szinte már úgy érezheti, hogy ilyet végeredményben ő is tudna készíteni, ha egyszer úgy hozná az élet. Litkai Gergely és Kovács András Péter számára például 2012 tavaszán úgy hozta az élet, s most immár a Munkaügyek című sorozat hatodik évadával bizonyítják, hogy azért sajnos mégsem ilyen egyszerű a dolog.

Mert ha az indulás táján, talán a népszerű és/vagy tehetséges színészi gárdára (vagy esetleg Kálomista Gábor producerre) tekintettel meglepően kedvező is volt a sorozat kritikai fogadtatása, mostanra már a megelőlegezett bizalom utolsó morzsáit is régen felélte a sorozat. Ugyanis hiába még Molnár Piroska adományértékű jelenléte is, ha a Nemzet Színésze egy rikítóan sárga parókával a fején mindössze arra van felhatalmazva, hogy példás szorgalommal szemkerekítő és tódító gyakorlatokat végezzen a kamera előtt. A többiek is jószerint mind a saját szolid szintjük alatt teljesítenek, ami egyébiránt nemcsak a sorozatról árulkodik, de legalább ennyire a kortárs magyar színészetnek a vígjáték és a komédia terén megmutatkozó általános készületlenségéről is. Dankó István görcsös férfihisztériája, Fodor Annamária szüntelen libuska üzemmódja vagy éppen Kiss Diána Magdolna kellemetlen antinője mind sürgős beutalót jelenthetne a túljátszás Monty Python-féle királyi szanatóriumába.

A színészek és a valamilyen módon közéjük keveredett Mogács Dániel dolga persze azért is olyan hálátlan és nehéz, merthogy ebből a szituációs komédiából mintha épp a szituációk hiányoznának. Litkai és Kovács alkotópárosa ír ugyan jobb-rosszabb poénokat (epizódonként átlag 2-3-at), de a történetalakítás még 25 perces egységekben sem megy a két stand uposnak. A Munkaügyekből hiányoznak a párhuzamosan futtatott és olykor egymással összetalálkozó cselekmény­szálak, a bonyolódás és a tisztázódás irányai, a végkifejleteket pedig szinte kiábrándítóan ejtik mind az epizódok. Így azután marad a kényszeres ripizés, vagy épp az olyan időhúzó jelenetek, mint amilyennel a 6. évad legutóbbi epizódja indult. Itt a parókás Molnár Piroskát (vagyis Elvirát) nemcsak hogy nem ismeri meg a saját kollégája, Mucsi Zoltán, de még jó hosszan össze is téveszti egy bizonyos Kincsővel, akit hajdan rútul elhagyott. A jelenet arcba mászó céltalansága majdnem olyan kínos, mint az epizód egész átvilágítási hajcihője: alufóliába csomagolt mobiltelefonokkal, a semmiből érkező és éppúgy a semmibe vesző kompromittáló e-mailekkel, valamint egy zagyva­apáti telek haszonélvezeti jogával. Ja, igen: Zagyvaapáti, Elvira (sőt Sipekiné Szilvássy Elvira) meg Ond – ezeken kellene még nevetnünk. Valamint azon, ahogy Dankó István a szék mellé ül vagy éppen elvágódik. Vidám Színpad, Sas József, Telepódium, gyertek vissza, minden meg van bocsátva!

Duna Tv, október 27.

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.