Magyar Narancs: Kezdjük a legkézenfekvőbb kérdéssel! Hogyan lettél karmester?
Dubóczky Gergely: Úgy, hogy beültem egyszer egy János-passióba lapozni a csembalista mellé. Megszólalt körülöttem a nyitótétel, és azután nem volt kérdés, hogy én ezzel fogok később foglalkozni. Mondhatnám, hogy innen egyenes út vezetett a karmesterség felé, de inkább vargabetű volt az, hiszen a Zeneakadémia elvégzése előtt azért szereztem még egy matematikusi diplomát is. Ám igazából végig nyilvánvaló volt számomra, hogy egyszer csak a zenélés lesz majd az életem.
MN: Egy karmester pályaindulása nehezebb, mint, mondjuk, egy hegedűsé, hiszen az ő „hangszere” egy zenekar, az egyik fő eszköze pedig a tekintély, s fiatalon mindkettőt nehéz megszerezni. Ahogy épp Fischer Iván fogalmazott: „sokkal jobb öreg karmesternek lenni”.
DG: Bizonyos, hogy egészen korán meg kell tanulnunk gyorsan dolgozni, mert egy karmesternek nem lehet kilométereket gyakorolni, mint egy hegedűsnek. Erre egyébként az élet s benne a koncertélet felgyorsulása is rákényszeríti az embert. De ami fiatal és idősebb karmester számára egyaránt a legfontosabb feladat: a kontaktus folyamatos keresése és fenntartása a zenekarral. Ez voltaképpen még a technikai felkészültségnél is fontosabb. E készségek fejlesztésére is jók lehetnek például a karmesterversenyek: idén nyáron Portugáliában részt is vettem egy ilyenen.
MN: És meg is nyerted. De azért mindennek mégis előfeltétele, hogy legyen zenekar a kezed alatt. Szóval találnod kell ehhez együtteseket, vagy épp alapítanod kell egyet.
DG: Ma azért annak nem nagyon van realitása, hogy egy állandó együttest létrehozzon az ember, de a saját ötletek megvalósításához mindenképpen kell teremteni egy fórumot: ez számomra a Budapest Sound Collective. Ezzel a projektekre összeálló, nagyjából állandó gárdájú együttessel új formákat, új utakat próbálgatunk, amire nemcsak nekem vagy a zenészeknek, de úgy érzem, a közönségnek is igénye van. Ilyen volt például a Haydn–Esterházy-projektünk, a Hét utolsó szó, ahol is Esterházy Péter írt szöveget Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című művéhez. Az ilyen produkciók azután továbbfejlődnek, és inspirálnak más művészeket: ebben az esetben például a festő Nádler Istvánt, aki egy hét tablóból álló sorozatot festett a műhöz. Az új utak keresése a legfontosabb talán, amit elgondolni lehet, és úgy látom, ehhez a közönségnek is van hozzáférése. A Budapest Sound Collective mellett egyébként a Bartók-konzervatórium zenekarával és a Medikus Zenekarral is dolgozom.
MN: És immár a Budapesti Fesztiválzenekarral is, hála Fischer Iván FIÚK programjának. Hogyan talált meg ez a nagy lehetőség?
DG: Igazából véletlenül. Úgy két éve egyszer beültem a Fesztiválzenekar egyik próbájára, ahol Bruckner 9. szimfóniáját gyakorolták. A próba végén azután Schubertet is játszottak, és Iván akkor átadta nekem a pálcát, pedig addig jószerint nem is ismertük egymást személyesen. Ivánra amúgy nagyon jellemző ez a spontán gesztus, az ilyen eredeti döntések teszik annyira frissé és izgalmassá a zenekar egész működését. Ez a próbabeugrás vezetett azután az asszisztensi felkéréshez a BFZ következő európai turnéján, most pedig oda, hogy novemberben bérletes koncerteket vezényelhetek majd a Zeneakadémián.
MN: Milyen a Fesztiválzenekart vezényelni?
DG: A tavalyi Stravinsky-maratonon már vezényelhettem őket, csináltunk közösen egy gyerekopera-előadást is, és Pécsett volt egy beugrásom karmesterként, szóval már megszereztem az első dirigensi benyomásaimat róluk – és persze ők is megismertek engem. Az az első pillanatban kiderült, hogy velük remekül működik a már említett kontaktus: nagyon érzékenyen reagálnak, és ez elképesztő, mert ezzel a mindenre nyitott hozzáállással lehet csak igazán csodákat művelni. Fischer Iván mindig újat kereső munkamódszere ilyenné nevelte a Fesztiválzenekart, és ez egyszerre hihetetlen lehetőség és felelősség is az együttest vezénylő többi karmester számára.
MN: Ahogy az őszi koncertprogramot elnézem, a tétlenségre nem lesz okod panaszkodni.
DG: Most tényleg sok minden van. A CAFe Budapest fesztiválon a Budapest Sound Collective-vel zenélünk majd: október 19-én a Budapest Music Centerben. Ott az Elemek című sorozatunk második estjét tartjuk. Ez a sorozat a hang alaptulajdonságairól szól, most a hangszínről, a hangszínek dimenziójáról lesz szó. Egymással nagyon erősen összefüggő kortárs vagy kevésbé kortárs művek mozaikdarabjaiból állnak össze ezek a koncertek: nagyobb összefüggéseket felismertetve és újszerű érzékelésre rászoktatva a közönséget. A zene mellé Antal Csaba álmodott meg egy grandiózus és izgalmas installációt. Aztán november 19-én és 21-én jönnek a koncertek a Fesztiválzenekarral: Beethoven, Berlioz és Hindemith lesz a programon. Ez lesz a FIÚK sorozat első része, a következő két ilyen alkalmon Victor Aviat és Vladimir Fanshil kapja meg ezt a lehetőséget. Egyébként ezeken a koncerteken a zenekar Végh Sándor-versenyének győztesei lesznek a szólisták: az én koncertjeimen Kádár István játssza majd Hindemith Hegedűversenyét. S akkor még a konzi zenekarával készülünk egy amerikai programmal az iskola Új Zene Projektének 5., jubileumi koncertjére, az amatőr Medikus Zenekarral pedig jótékonysági hangversenyt adunk majd márciusban.
