Tudom én, hogy alighanem erősen restellnem illenék a dolgot, de alapjában véve nincs ellenemre az M5 létezése. Nem rossz az ugyanis, ha van egy hazai tévécsatorna, ahol esténként színházi előadásokat, koncerteket meg filmklasszikusokat adnak, s a közértelmesség szintjéről mégoly felületes információkkal bírva, az sem tűnik éppen ördögtől valónak, hogy a sávban, ahol mások következetesen távgyógyító és csillagjós népbutításra adják ki a műsoridőt, itt a nyelvtanulás vagy a fizika valamelyik alaptörvénye lehet a téma.
Szóval hasznos, mi több, akár még jó is lehetne egy ilyen tematikus közszolgálati csatorna, ha egy sikerültebb párhuzamos univerzumban élnénk. Ám persze nem ott élünk, amint erre számos jel is utal. Az a kisebbik baj, hogy az M5 működése egyelőre még inkább csak hozzávetőleges: ez a nyelvtanító Szólalj meg! sorozaton éppúgy jól érződik, mint az estére akár 20-25 perces csúszást is kitermelő adásmeneten. A nagyobb bajt azonban sokkal inkább a múlt átrendezése és az ideológiai indoktrináció, szóval az átnevelő műsorok jelentik.
E szándék reprezentatív képviselője a Tőkéczki László történész és Takaró Mihály irodalomtörténész ellentmondásos párosára alapozott sorozat, amely múlt szombaton épp Horthy Miklós személyét és korát tárgyalta. Méghozzá Raffay Ernő és a Magyar Demokrata lapigazgatója, Bencsik Gábor szakértői megszólaltatásával, valamint még kísérletet sem téve a személy és a kor szétválasztására – már ami a korszakról így-úgy elmondható pozitívumokat illeti. Merthogy a műsor erre koncentrált, ezt nehéz lenne tagadni: szó esik itt szociálpolitikai lépésekről, az Üllői úti klinikákról, melyeknek felépülését Takaró amúgy persze tévesen köti a Horthy-korszakhoz, de még a „sokszínű” kultúráról is, melynek egyik legfontosabb folyóirata gyanánt az irodalomtörténész nyomatékkal említi meg „a mintegy 900 példányban megjelenő polgári, liberális” Nyugatot. Horthynak ugyan mindehhez személyesen igen kevéssé volt köze, ám más történeti témák felemlítése sem nélkülözi a megszépítő célzatú hangütést: legyen szó akár kormányzóvá választásának erősen lekerekítő jellegű tárgyalásáról, akár a zsidókérdésről, melyet Tőkéczki a Tanácsköztársaság népbiztosi karának összetétele versus a Horthyval jó kapcsolatot ápoló izraelita nagyiparosok és bankárok gondolati vonalán haladva pertraktál.
| ||
A lényeg mindazonáltal a személyiség fölfényezésén van, kezdve az adást indító filmhíradó-részlet Herczeg Ferenc-beszédével a „Gondviselés által küldött vezérről”. Utóbb már a stúdióban helyet foglaló műsorvezetőktől és szakértőktől tudhatjuk meg, hogy Horthy igazi gentleman és „snájdig úr” volt, sőt mi több, „első osztályú zongorista” – akármit is jelentsen ez. „Egy huszadik századi politikus, aki tizenkilencedik századi morállal nézte a világot” – fogalmazza meg erősen sommás ítéletét Takaró Mihály, az idézeteket felolvasó idős Csurka László pedig megindultan citálja számunkra Horthy visszaemlékezéseiből az agg számkivetett szavait a tenger mélységénél és végtelenségénél mélyebb és végtelenebb honvágyáról.
Horthy Miklósról a jót is meg a rosszat is el kell mondani, „szépen, böcsületesen” – hangsúlyozza az adás végén Raffay Ernő. Bizony úgy-úgy, főleg a böcsületre kell ügyelni ilyenkor.
M5, október 15.
