Tévé

Dal a konyhából

Lakástalkshow

Interaktív

Az őszinteség minden bizonnyal a televíziós interjúműsorok legnagyobb fétise, még az exkluzivitás bálványánál is minimum két számmal nagyobb.

Ezt kell elérni, hangsúlyozni, tódítani és mímelni, s persze gondosan körülrakni látványos, külsődleges jelzésekkel, amelyek egy közjegyzői hitelesítő okirat komolyságával bizonyíthatják a néző számára, hogy az éppen interjúvolt híresség ezúttal nyílt és feltáró jellegű, beismerő vallomást tesz. Az internetről pár év után most a képernyőre átköltöző Lovász László és Lakástalkshow-ja például az echte lakásbelsővel meg az operatőrök távoltartásával követel magának hitelt, vagyis olyasmivel, ami úgy Vitray Tamás Ötszemközt című műsora óta, vagyis körülbelül negyven éve kóstolgatott megoldás ebben a műfajban. A technikai felszereltség mindenesetre sokat fejlődött azóta, hiszen a műsor legelején Lovász László most annyi ilyen-olyan kamerát mutat meg nekünk a felvétel helyszínéül szolgáló nappaliban, amennyivel a hetvenes években valószínűleg a teljes magyar tévé nem rendelkezett.

Persze tudjuk, az őszinteség valósága és/vagy látszata azért mégsem az operatőrök jelen- vagy távollétén, hanem a kérdező és a válaszadó összjátékán múlik, s ebből a szempontból meglehetősen vegyes képet mutatott a múlt csütörtöki adás, melyben Stohl András kucorodott a nappali ülőgarnitúrájára. A színész, „akinek egy napra bárki szívesen belebújna a bőrébe” – fogalmazott az informális modorú műsorvezető, mindjárt az adás elején konok ellentmondásra sarkallva a kötözködésre hajlamos nézőt, aki vajmi kevéssé érzi csábítónak az efféle személyiségcsere amúgy sem egykönnyen nyélbe üthető lehetőségét.

Apropó, ellentmondás: ilyesmit Lovász László nemigen kockáztat meg, s akár egy teljes adás is lemehet anélkül, hogy az interjúalanyt megakasztaná bármiféle ellenvéleménnyel vagy érvvel. (Annál szívesebben ismétli meg a riporter alanya mondatát vagy utolsó szavát.) Ez amúgy nem föltétlenül baj, hiszen így könnyebben belelendül mondókájába a kérdezett, s aztán nem is zökken ki a saját kerékvágásából. Csakhogy így az önmagát szöktető kérdezett, ebben az esetben Stohl András a tisztázás kényszere nélkül mondhat el mindent és egyúttal mindennek az ellenkezőjét is, akár egyetlen mondaton belül. Börtönhónapjairól például: „kellett”, „jót tett velem a bírónő”, „eltört bennem valami”, a börtön pedig általánosságban „nem változtatja meg az embereket” és „tönkreteheti” őket. A nagyokat, olykor hisztérikusan nagyokat nevető Stohl András azután más témákat érintve is hasonlóan csaponghatott, mint „önző”, de „az utolsó nadrágját is oda­adó” ember, aki „bár olyan lenne”, mint a nővére, de azért persze „nem lenne olyan”.

Ezekből is, más mozzanatokból is hamar kiderült, hogy Lovász László műsora – inkább akarva, mint akaratlanul – összetéveszti az őszinteséget a bizalmassággal, alkalmasint annak reményében, hogy azután majd a néző is így lesz ezzel. Amivel főleg az a baj, hogy roppant kiismerhető technika, habár a nappali asztalkáján elhelyezett „holtartométer” amúgy igazán nem hétköznapi műsorkészítői fantáziára utal. Viszont az adás végén a tökéletesen in­adekvát konyhai kapcsolás az ott bensőségesen daloló Palya Beával már újra hétpróbás és semmiféle meglepetést nem tartogató közhely. Önmagunkkal fogadást kötve azért még megvárhatjuk, amíg az énekesnő a tenyerével menetrend szerint dobolni kezd önnön kulcscsontján. Az is megvolt.

Viasat 3, november 24.

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.