Tévé

Dal a konyhából

Lakástalkshow

Interaktív

Az őszinteség minden bizonnyal a televíziós interjúműsorok legnagyobb fétise, még az exkluzivitás bálványánál is minimum két számmal nagyobb.

Ezt kell elérni, hangsúlyozni, tódítani és mímelni, s persze gondosan körülrakni látványos, külsődleges jelzésekkel, amelyek egy közjegyzői hitelesítő okirat komolyságával bizonyíthatják a néző számára, hogy az éppen interjúvolt híresség ezúttal nyílt és feltáró jellegű, beismerő vallomást tesz. Az internetről pár év után most a képernyőre átköltöző Lovász László és Lakástalkshow-ja például az echte lakásbelsővel meg az operatőrök távoltartásával követel magának hitelt, vagyis olyasmivel, ami úgy Vitray Tamás Ötszemközt című műsora óta, vagyis körülbelül negyven éve kóstolgatott megoldás ebben a műfajban. A technikai felszereltség mindenesetre sokat fejlődött azóta, hiszen a műsor legelején Lovász László most annyi ilyen-olyan kamerát mutat meg nekünk a felvétel helyszínéül szolgáló nappaliban, amennyivel a hetvenes években valószínűleg a teljes magyar tévé nem rendelkezett.

Persze tudjuk, az őszinteség valósága és/vagy látszata azért mégsem az operatőrök jelen- vagy távollétén, hanem a kérdező és a válaszadó összjátékán múlik, s ebből a szempontból meglehetősen vegyes képet mutatott a múlt csütörtöki adás, melyben Stohl András kucorodott a nappali ülőgarnitúrájára. A színész, „akinek egy napra bárki szívesen belebújna a bőrébe” – fogalmazott az informális modorú műsorvezető, mindjárt az adás elején konok ellentmondásra sarkallva a kötözködésre hajlamos nézőt, aki vajmi kevéssé érzi csábítónak az efféle személyiségcsere amúgy sem egykönnyen nyélbe üthető lehetőségét.

Apropó, ellentmondás: ilyesmit Lovász László nemigen kockáztat meg, s akár egy teljes adás is lemehet anélkül, hogy az interjúalanyt megakasztaná bármiféle ellenvéleménnyel vagy érvvel. (Annál szívesebben ismétli meg a riporter alanya mondatát vagy utolsó szavát.) Ez amúgy nem föltétlenül baj, hiszen így könnyebben belelendül mondókájába a kérdezett, s aztán nem is zökken ki a saját kerékvágásából. Csakhogy így az önmagát szöktető kérdezett, ebben az esetben Stohl András a tisztázás kényszere nélkül mondhat el mindent és egyúttal mindennek az ellenkezőjét is, akár egyetlen mondaton belül. Börtönhónapjairól például: „kellett”, „jót tett velem a bírónő”, „eltört bennem valami”, a börtön pedig általánosságban „nem változtatja meg az embereket” és „tönkreteheti” őket. A nagyokat, olykor hisztérikusan nagyokat nevető Stohl András azután más témákat érintve is hasonlóan csaponghatott, mint „önző”, de „az utolsó nadrágját is oda­adó” ember, aki „bár olyan lenne”, mint a nővére, de azért persze „nem lenne olyan”.

Ezekből is, más mozzanatokból is hamar kiderült, hogy Lovász László műsora – inkább akarva, mint akaratlanul – összetéveszti az őszinteséget a bizalmassággal, alkalmasint annak reményében, hogy azután majd a néző is így lesz ezzel. Amivel főleg az a baj, hogy roppant kiismerhető technika, habár a nappali asztalkáján elhelyezett „holtartométer” amúgy igazán nem hétköznapi műsorkészítői fantáziára utal. Viszont az adás végén a tökéletesen in­adekvát konyhai kapcsolás az ott bensőségesen daloló Palya Beával már újra hétpróbás és semmiféle meglepetést nem tartogató közhely. Önmagunkkal fogadást kötve azért még megvárhatjuk, amíg az énekesnő a tenyerével menetrend szerint dobolni kezd önnön kulcscsontján. Az is megvolt.

Viasat 3, november 24.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.