Tévé

Dal a konyhából

Lakástalkshow

Interaktív

Az őszinteség minden bizonnyal a televíziós interjúműsorok legnagyobb fétise, még az exkluzivitás bálványánál is minimum két számmal nagyobb.

Ezt kell elérni, hangsúlyozni, tódítani és mímelni, s persze gondosan körülrakni látványos, külsődleges jelzésekkel, amelyek egy közjegyzői hitelesítő okirat komolyságával bizonyíthatják a néző számára, hogy az éppen interjúvolt híresség ezúttal nyílt és feltáró jellegű, beismerő vallomást tesz. Az internetről pár év után most a képernyőre átköltöző Lovász László és Lakástalkshow-ja például az echte lakásbelsővel meg az operatőrök távoltartásával követel magának hitelt, vagyis olyasmivel, ami úgy Vitray Tamás Ötszemközt című műsora óta, vagyis körülbelül negyven éve kóstolgatott megoldás ebben a műfajban. A technikai felszereltség mindenesetre sokat fejlődött azóta, hiszen a műsor legelején Lovász László most annyi ilyen-olyan kamerát mutat meg nekünk a felvétel helyszínéül szolgáló nappaliban, amennyivel a hetvenes években valószínűleg a teljes magyar tévé nem rendelkezett.

Persze tudjuk, az őszinteség valósága és/vagy látszata azért mégsem az operatőrök jelen- vagy távollétén, hanem a kérdező és a válaszadó összjátékán múlik, s ebből a szempontból meglehetősen vegyes képet mutatott a múlt csütörtöki adás, melyben Stohl András kucorodott a nappali ülőgarnitúrájára. A színész, „akinek egy napra bárki szívesen belebújna a bőrébe” – fogalmazott az informális modorú műsorvezető, mindjárt az adás elején konok ellentmondásra sarkallva a kötözködésre hajlamos nézőt, aki vajmi kevéssé érzi csábítónak az efféle személyiségcsere amúgy sem egykönnyen nyélbe üthető lehetőségét.

Apropó, ellentmondás: ilyesmit Lovász László nemigen kockáztat meg, s akár egy teljes adás is lemehet anélkül, hogy az interjúalanyt megakasztaná bármiféle ellenvéleménnyel vagy érvvel. (Annál szívesebben ismétli meg a riporter alanya mondatát vagy utolsó szavát.) Ez amúgy nem föltétlenül baj, hiszen így könnyebben belelendül mondókájába a kérdezett, s aztán nem is zökken ki a saját kerékvágásából. Csakhogy így az önmagát szöktető kérdezett, ebben az esetben Stohl András a tisztázás kényszere nélkül mondhat el mindent és egyúttal mindennek az ellenkezőjét is, akár egyetlen mondaton belül. Börtönhónapjairól például: „kellett”, „jót tett velem a bírónő”, „eltört bennem valami”, a börtön pedig általánosságban „nem változtatja meg az embereket” és „tönkreteheti” őket. A nagyokat, olykor hisztérikusan nagyokat nevető Stohl András azután más témákat érintve is hasonlóan csaponghatott, mint „önző”, de „az utolsó nadrágját is oda­adó” ember, aki „bár olyan lenne”, mint a nővére, de azért persze „nem lenne olyan”.

Ezekből is, más mozzanatokból is hamar kiderült, hogy Lovász László műsora – inkább akarva, mint akaratlanul – összetéveszti az őszinteséget a bizalmassággal, alkalmasint annak reményében, hogy azután majd a néző is így lesz ezzel. Amivel főleg az a baj, hogy roppant kiismerhető technika, habár a nappali asztalkáján elhelyezett „holtartométer” amúgy igazán nem hétköznapi műsorkészítői fantáziára utal. Viszont az adás végén a tökéletesen in­adekvát konyhai kapcsolás az ott bensőségesen daloló Palya Beával már újra hétpróbás és semmiféle meglepetést nem tartogató közhely. Önmagunkkal fogadást kötve azért még megvárhatjuk, amíg az énekesnő a tenyerével menetrend szerint dobolni kezd önnön kulcscsontján. Az is megvolt.

Viasat 3, november 24.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.