László Ferenc

1927-ben, épp ezen a napon, vagyis május 20-án kezdte meg nagy repülését Charles Lindbergh, aki életének árnyoldalai ellenére is a XX. század egyik első amerikai ikonjának számított.

Nyilvánvalóan csak határeset gyanánt számítható az elsüllyedtek közé, noha műveinek "az a része, mely túlnyomónak mondható", ma a megérdemeltnél jóval kevésbé ismert. S nem él elevenen a magyar irodalom egyik legkedvesebb alakjának emléke sem.

Szombaton énekléssel tiltakozik majd az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi) a Humán Platform. „A művészeti életben elindított diszkrimináció, illetve az oktatási szegregáció” elleni demonstráció karmestere Fischer Ádám lesz. Fischer Ádámot telefonon értük utol kérdéseinkkel.

Szükség van-e egyáltalán karmesterre? Alighanem majd' minden koncertjáró fejében ott motoszkál ez a mélyen felforgató kérdés, amelyre azonban a legtöbbször mégiscsak az igen a válasz. Erről adott bizonyságot a méltán szeretett londoni zenekar múlt heti budapesti koncertje is, ahol az együttes életében új korszakot nyitó művészeti vezető, Joshua Bell vállalta magára az irányítás feladatát.

A János vitéz mint gyermekelőadás - már jóval a kezdés előtt, jószerint a gyülekező közönség láttán is megállapítható volt, hogy az újranyitott Erkel Színházban milyen irányt is vesz majd Kacsóh Pongrác (s persze Heltai Jenő és Bakonyi Károly) daljátéka.

"Mentsd meg az operettszínházat!" - egy friss Tolcsvay-interjú tanúsága szerint Kerényi Miklós Gábor e lélekre ható felszólítás kíséretében rendelt rockoperettet az érdemes zeneszerzőtől, s habár a Nagymező utcai zenés színház szemre váltig nem tűnik mentésre szoruló intézménynek, azért Tolcsvay László derekasan kitett magáért.

Ha az idén nyolcvanéves Claudio Abbado minden muzsikálás nélkül egyszerűen csak kiült volna kétszer egy órára a Müpa pódiumára, a tomboló sikert alkalmasint akkor is borítékolhattuk volna. Nem a közönség igénytelensége, de még csak nem is a karmester tiszteletre méltó életkora miatt, hanem csakis azért, mert nyíltan vagy titkon, de Abbado jelenlétében mindenki érzi: különleges, kiveszőben lévő emberi minőséget és művészi ethoszt képvisel a (koncert)életbe szerencsénkre visszatért dirigens.

Szöveg vagy zene, zene vagy szöveg - vajha melyiket illeti meg az elsőség az operában? E kérdés körül forog Richard Strauss utolsó operája, amelyet még maga az idős komponista emelt a hattyúdal kitüntetett rangjára - méghozzá az egész pályafutására olyannyira jellemző tudatossággal.

A Pannon Filharmonikusok az elmúlt évtized során új szintre emelték teljes működésüket. Stratégiai vállalkozásukról a zenekar 2003 óta hivatalban lévő igazgatóját, a trombitás és közgazdász Horváth Zsoltot kérdeztük.