"Mindig teljesen kifogástalanul cselekedtem" - ha egyetlen mondatot keresnénk a magyar történelemből a politikusi felelőtlenség érzékeltetésére meg az önkritika teljes hiányának körvonalazására, úgy az idézett állásfoglalás bízvást jó eséllyel indulhatna az amúgy nyilvánvalóan komoly versenyben, amelyben a jelen politikai élete újabb és újabb erős nevezésekkel igyekszik a dobogó közelébe kerülni. 1945 októberében Horthy Miklós fogalmazott ugyanis ekképpen, amerikai kihallgatói előtt adva a szentet, s e szilárd meggyőződésében aligha csak az aggkori szellemi leépülés folyamata erősítette meg az akkor már 77 éves volt államfőt. Erről győzheti meg az olvasót Gellért Ádám és Turbucz Dávid közös írása (Egy elmaradt felelősségre vonás margójára. Horthy Miklós Nürnbergben). Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóiratában olvasható tanulmány egy sor kérdésben követi nyomon az idős tenger- és országnagy jelen idejű, illetve retrospektív álláspontjának alakulását. Kiválólag felvázolva például az (ex)kormányzó zsidókérdéssel és annak "rendezésével" kapcsolatos véleményét, amely kétségkívül tartott némi távolságot a Hitlerétől, amint erről a cikkben is idézett oly igen karakán Horthy-mondat is tanúskodhat számunkra, 1943-ban bátran belevágva a vezér és kancellár képébe saját morális zsinórmércéjének e gyöngyszemét: "mégsem ütheti őket [a zsidókat] agyon".
A Betekintő legutóbbi (2012/4.) száma korántsem csupán ezzel a figyelemre méltó írással lépi túl a csak szűkebb szakmai közönségnek szánt és a közérdeklődésre méltán számot tartó publikációk között húzódó - nem éppen vékony - határvonalat. Merthogy az informatív szervezettörténeti dolgozatok (Cserényi-Zsitnyányi Ildikó: A közlekedési szabotázs-elhárítás szervezete 1956-1962 között, illetve Borvendég Zsuzsanna: A BM II/16. Osztályának [Rádió-elhárítás] története és szervezeti felépítése 1945-1962 között] mellett olyan izgalmas áttekintés is kínálkozik itt, mint Orgoványi István tanulmánya (A társadalomra különösen veszélyes ellenséges elemek ellenőrzése 1959-1989) az úgynevezett F-doszsziékat, azaz Figyelő-dossziékat nyitó és záró külön-nyilvántartási rendszer működéséről és szinte szüntelen működési zavarairól. "Azt az ellentmondást, mely szerint van 10-12 ezer veszélyes elem, és a gyakorlatban nem tudjuk őket megtalálni, nem lehet egyszerűen a dossziényitások erőltetésével megoldani" - hangsúlyozta már egy 1961-ben összeállított tájékoztató jelentés, s a külön-nyilvántartási rendszer működtetői mintha állandó lemaradásban lettek volna az egész Kádár-korszak folyamán. A változó operatív helyzethez idomítani a "normát", a rendszerre veszélyes személyeket mind bevezetni a dossziégyűjteménybe, s időről időre átrostálni, mondjuk kvietált horthysta miniszterek helyett ifjú maoistákkal átszínezni a listát - mindez folyamatos kihívást jelentett a szervek számára, s az összképet tovább árnyalta a kádári politika egyik belső alapvetése, amely egyszerre kívánta mérsékelt szinten tartani az állambiztonsági erők súlyát és jelenlétét, valamint azért megfékeztetni velük minden potenciálisan rendszerellenes akciót.
Nánási László írása az egykor Rákosit, Kádárt és Szálasit is ügyészként megvádoló Miskolczy Ágost egyedi és mégis korjellemző életét-pályafutását tekinti át, míg Varga Krisztián egy alig kilenc hónapnyi időtartamot átfogó szervezettörténeti dolgozattal érdemli ki a figyelmünket. Igaz, ez utóbbi munka egy különösen izgalmas terület és időszak böngészésére teremt alkalmat: Az Állambiztonsági Rendészet és a politikai rendészeti osztály(ok) szervezettörténete (1944. március 28. - 1944. december 25.). Hain Pétertől Hain Péterig, akár ez is lehetne e szikár tárgyszerűségében is oly érdekes írás címe, amely - akárcsak a netes folyóirat többi közleménye - megvalósítja az orgánum tiszteletre méltó vállalását, amennyiben valódi betekintést kínál.
2012/4., Betekinto.hu
