Operett

Kapcsoljuk a nyolcvanas éveket

János vitéz az Erkelben

Zene

A János vitéz mint gyermekelőadás - már jóval a kezdés előtt, jószerint a gyülekező közönség láttán is megállapítható volt, hogy az újranyitott Erkel Színházban milyen irányt is vesz majd Kacsóh Pongrác (s persze Heltai Jenő és Bakonyi Károly) daljátéka.

A gyermekeknek szánt operett-előadás, ugye, már eleve nehéz műfaj, hát még akkor, ha a színpadi produkció, mondhatni, az épített környezetre is rálicitálva idézi fel letűnt történelmi és esztétikai korszakok világát. Palcsó Sándor rendezése eleve nem lehetett mesteri, legfeljebb tán játékmesteri, s ami abból most a színpadon érzékelhetővé válik, az leginkább valamiféle bizarr időutazás jegyeit mutatja. "Becsületes magyar ember nem hímez, nem hámoz" - énekli belépőjében a pásztorok királya, s ennek szellemében a kritikusnak sem lehet elhallgatnia, hogy a cselekményt nyitó toborzási jelenet egészen alacsonyan indította az előadást. Az csak a kisebbik gond volt, hogy a strázsamesteri egyenruha szűknek tűnt Sárkány Kázmér számára, de az már a nagyobbik, hogy az énekes vokális produkciója minden várakozást alulmúlt, s hogy Sárkány prózai játékának allűr-népszínmű jellegét egy-kettőre a gonosz mostoha (Sánta Jolán), de még az énekszámait hatásosan abszolváló Bagó, azaz Szegedi Csaba is átvette. Hogy aztán a lelkesen tébláboló énekkar sem keltett illúziót mint falusi népség-katonaság, azt voltaképpen már felhánytorgató célzat nélkül, csupán a jegyzőkönyvi hűség kedvéért említjük.

A műparaszti, majd a második felvonásban immár műudvari játék többé-kevésbé lekötötte ugyan a zömmel serdületlen közönséget, ám a történet szoros követéséről mégsem beszélhettünk. Mert noha az Erkel akusztikáját sokan és sokszor méltatták, bizony már a földszint 11. soráig sem minden szó ért el azonosítható hangalakban, volt légyen bár prózában kiejtve vagy éppen eldalolva. Hogy Haumann Péter - rutin üzemmódjában is üdítő humorú - francia királya még teátrálisan a színpad előterében fel-alá járva sem tudta áténekelni a hatalmas teret, az persze jóval kevésbé csodálnivaló, mint az, hogy több operistával is előfordult hasonló malőr ezen az estén. Méghozzá nem is csupán olyankor, amikor át kellett volna énekelni a figyelmes Köteles Géza által igazított zenekar teljes hangerejét.

A "kapcsoljuk a nyolcvanas éveket" hangulatát és vele a lejárt szavatosságú operettjátszást szerencsére meghaladták egypáran a színpadon, s így elsősorban a címszereplő Nyári Zoltán különös érdemeket szerzett játékával. Figyelemre méltó módon ugyanis az operett regiszterében mindvégig megmaradva, ám egyszersmind természetes hitellel létezett a színpadon, s ami legalább enynyire ritka erény: Nyári a próza és az éneklés közötti váltásokat is magától értetődőnek mutatta. Celeng Mária (Iluska) őszintesége és Fischl Mónika (francia királykisasszony) műfaji jártassága ugyancsak elvett valamit az előadást uraló nehézségből. Igaz, korántsem annyit, hogy a nyakigláb kritikus akár csak egy pillanatra is megfeledkezhessen a kínról, amelyet az Erkel prokrusztészi ambíciójú széksorai okoznak a nemcsak fel-, de magasra is nőtt jegytulajdonosok számára.

Erkel Színház, április 5.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.