Operett

Kapcsoljuk a nyolcvanas éveket

János vitéz az Erkelben

Zene

A János vitéz mint gyermekelőadás - már jóval a kezdés előtt, jószerint a gyülekező közönség láttán is megállapítható volt, hogy az újranyitott Erkel Színházban milyen irányt is vesz majd Kacsóh Pongrác (s persze Heltai Jenő és Bakonyi Károly) daljátéka.

A gyermekeknek szánt operett-előadás, ugye, már eleve nehéz műfaj, hát még akkor, ha a színpadi produkció, mondhatni, az épített környezetre is rálicitálva idézi fel letűnt történelmi és esztétikai korszakok világát. Palcsó Sándor rendezése eleve nem lehetett mesteri, legfeljebb tán játékmesteri, s ami abból most a színpadon érzékelhetővé válik, az leginkább valamiféle bizarr időutazás jegyeit mutatja. "Becsületes magyar ember nem hímez, nem hámoz" - énekli belépőjében a pásztorok királya, s ennek szellemében a kritikusnak sem lehet elhallgatnia, hogy a cselekményt nyitó toborzási jelenet egészen alacsonyan indította az előadást. Az csak a kisebbik gond volt, hogy a strázsamesteri egyenruha szűknek tűnt Sárkány Kázmér számára, de az már a nagyobbik, hogy az énekes vokális produkciója minden várakozást alulmúlt, s hogy Sárkány prózai játékának allűr-népszínmű jellegét egy-kettőre a gonosz mostoha (Sánta Jolán), de még az énekszámait hatásosan abszolváló Bagó, azaz Szegedi Csaba is átvette. Hogy aztán a lelkesen tébláboló énekkar sem keltett illúziót mint falusi népség-katonaság, azt voltaképpen már felhánytorgató célzat nélkül, csupán a jegyzőkönyvi hűség kedvéért említjük.

A műparaszti, majd a második felvonásban immár műudvari játék többé-kevésbé lekötötte ugyan a zömmel serdületlen közönséget, ám a történet szoros követéséről mégsem beszélhettünk. Mert noha az Erkel akusztikáját sokan és sokszor méltatták, bizony már a földszint 11. soráig sem minden szó ért el azonosítható hangalakban, volt légyen bár prózában kiejtve vagy éppen eldalolva. Hogy Haumann Péter - rutin üzemmódjában is üdítő humorú - francia királya még teátrálisan a színpad előterében fel-alá járva sem tudta áténekelni a hatalmas teret, az persze jóval kevésbé csodálnivaló, mint az, hogy több operistával is előfordult hasonló malőr ezen az estén. Méghozzá nem is csupán olyankor, amikor át kellett volna énekelni a figyelmes Köteles Géza által igazított zenekar teljes hangerejét.

A "kapcsoljuk a nyolcvanas éveket" hangulatát és vele a lejárt szavatosságú operettjátszást szerencsére meghaladták egypáran a színpadon, s így elsősorban a címszereplő Nyári Zoltán különös érdemeket szerzett játékával. Figyelemre méltó módon ugyanis az operett regiszterében mindvégig megmaradva, ám egyszersmind természetes hitellel létezett a színpadon, s ami legalább enynyire ritka erény: Nyári a próza és az éneklés közötti váltásokat is magától értetődőnek mutatta. Celeng Mária (Iluska) őszintesége és Fischl Mónika (francia királykisasszony) műfaji jártassága ugyancsak elvett valamit az előadást uraló nehézségből. Igaz, korántsem annyit, hogy a nyakigláb kritikus akár csak egy pillanatra is megfeledkezhessen a kínról, amelyet az Erkel prokrusztészi ambíciójú széksorai okoznak a nemcsak fel-, de magasra is nőtt jegytulajdonosok számára.

Erkel Színház, április 5.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.