„Jól vagyok, de jólesne egy vízzel teli kád, egy pohár tej és egy kifli.” 86 éve Párizsban ezekkel a szavakkal szállt ki Spirit of St. Louis nevű gépéből Charles Lindbergh, miután 33 és fél óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt.
Semmiképp sem elsőként, hiszen még 1919-ben két angol, Alcock és Brown már teljesítette a mondott óceán átrepülését: leszállás nélkül, ám igaz, mindössze az ír Clifden és Új-Fundland között megkockáztatva az utat. Ez a repülés adta azonban az ötletet a francia-amerikai hoteltulajdonosnak, Raymond Orteignek, hogy 25 ezer dolláros díjat alapítson a New York–Párizs (avagy Párizs–New York) út első, leszállás nélküli megtételét jutalmazandó. Számos sikertelen próbálkozást követően a merész légipostás, a 25 éves Charles Lindbergh vált e díj elnyerőjévé 1927. május 20–21-i repülésével, de csakis azután, hogy sikerült összekalapoznia a vállalkozáshoz szükséges anyagiakat.
| ||
St. Louis egyhamar oly híressé vált szellemét éppenséggel néhány, a városmarketing iránt fogékony St. Louis-i tőkés támogatása garantálta, s magát a gépet (igaz, motor nélkül) a máig ismerős Ryan cég adta – ha nem is ingyen, de piaci ár alatt. Hely egyetlen ember számára, 2000 liter üzemanyag, s nuku rádió – így festett a New Yorkból felszálló repülőgép, amikor Lindbergh 1927. május 20-án, 7 óra 52 perckor megkezdte küzdelmét az elemekkel és az álmossággal. Ez utóbbi küzdelemben a repülősó bizonyult a hős repülős leghasznosabb segédeszközének, hiszen az elbóbiskolás végzetes veszélye ott kísértett az út nagyobbik felében: amint e ténynek a vállalkozás klasszikus hollywoodi feldolgozásában (The Spirit of St. Louis – 1957, Billy Wilder) James Stewart játéka is ércnél maradandóbb emléket állított.
Lucky Lindynek leragadtak a szemei, saját beszámolója szerint még szellemet is látott az út során, ám végül május 21-én, párizsi idő szerint este 10 óra 22 perckor épségben földet ért a Le Bourget reptéren, s végre kinyújtóztathatta elgémberedett tagjait.
Gyerekrablás, német család
A hórihorgas jenki ezzel egy csapásra amerikai hőssé és a világbulvár sztárjává vált, magas kitüntetések, dalok és táncok (Lindy Hop), képregények és rajzfilmek találták meg Lindbergh személyét, ám életének hátralévő 47 éve nem bizonyult éppenséggel mindvégig hősinek vagy épp példaképhez illőnek. Repülésének szenzációját előbb „az évszázad bűnügye”, a Lindbergh bébi (a másfél éves Charles Augustus Linbergh, Jr.) 1932-es elrablása, majd meggyilkolása homályosította el, de a szenvedő apa reputációját persze nem ez, hanem politikai szerepvállalása tépázta meg. Köztudott antiszemitizmusa, náciszimpátiája, s a külpolitikai izolacionizmus elvét hirdető America First mozgalomban játszott sikamlós szerepe jócskán megnehezítette, hogy a „magányos sas” (Lone Eagle) tisztelete csorbítatlan maradjon. Az amerikai hős imázsa összességében mégis megmaradt, s Lindbergh 1974-ben bekövetkezett halála után még évtizedeknek kellett eltelnie, hogy életének sötét foltjait, így a házasságával párhuzamosan fenntartott németországi családjainak (melyeket egy bajor testvérpárral, illetve egy porosz hölggyel alapított) jól őrzött titkát feltárja a bulvárérzékeny történeti kutatás.
