Koncert

Claudio Abbado és az Orchestra Mozart

Zene

Ha az idén nyolcvanéves Claudio Abbado minden muzsikálás nélkül egyszerűen csak kiült volna kétszer egy órára a Müpa pódiumára, a tomboló sikert alkalmasint akkor is borítékolhattuk volna. Nem a közönség igénytelensége, de még csak nem is a karmester tiszteletre méltó életkora miatt, hanem csakis azért, mert nyíltan vagy titkon, de Abbado jelenlétében mindenki érzi: különleges, kiveszőben lévő emberi minőséget és művészi ethoszt képvisel a (koncert)életbe szerencsénkre visszatért dirigens.

Abbado, ahogy legutóbb (2004-ben), úgy most is fiatalokból álló együttes élén jött el körünkbe: akkor a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral, ezúttal pedig az éppenséggel 2004-ben életre hívott bolognai együttessel, az Orchestra Mozarttal adott koncertet. Sugárzóan fiatalos, szeretetre méltó és a kiadott programtól minden ponton eltérő koncertet, melynek műsorán így a ritkábbik Leonóra-nyitány, a II. nyomában Mozart C-dúr oboaversenye és Beethoven IV. szimfóniája hangzott el. Nem mindent felülmúló technikai tökéllyel vagy ezer koncerten edzett rafinált mesterséggel, hanem egy csodálatos forma- és arányérzékű karmestert követő latin együttes ifjonti bájával és ügyszeretetével. S a kölcsönös rokonszenv, amely oly érzékletesen fűzte egymáshoz a fiatal zenészeket (köztük a versenymű szólóját remekül teljesítő Lucas Macías Navarrót) és Abbadót, az első pillanattól a közönség alapérzületét is meghatározta. Részt vettünk a koncerten, méghozzá ezúttal szó szerint. Kétszer egy órán át valósággal együtt élhettünk az előadókkal, akik a ráadásokban azután egészen valószerűtlen magasságba emelték az estét. Schubert Rosamundájának két tétele oly poétikus szépséggel hangzott fel, hogy a sokadik visszatapsolást követő búcsúgesztushoz, a zenekari tagok összeölelkezéséhez szívünk szerint magunk is csatlakoztunk volna.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 27.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.

Amerika kapitány menni

Lapzártánk után három nappal, pénteken találkozik Orbán Trumppal, így a találkozó érdemi részét és eredményeit jelen pillanatban tárgyalni nem, legfeljebb találgatni tudjuk. A magyar fél közlése szerint Amerika kapitány, Pókember és Vasember azért járulnak Trump elibe („Washington, jövünk!”), hogy meggyőzzék arról: engedje továbbra is, hogy hazánk háborítatlanul vásárolhasson nyersolajat és gázt Oroszországtól, különben… Hát ez az.