Tekintélyes mennyiségű és egyszersmind könnyen hallgatható muzsikával töltötte fel ugyanis Tamási Áron 1952-es népi játékát/mesejátékát a Tündérországban a trónt (meg a királylány kezét) elnyerő legényről, aki utóbb a tündérek felett hatalomra törő ördögöket is legyőzi. Zenével - kinek, mi jár: a címszereplőnek széki legényes, míg a gonoszoknak mindenféle külhoni meg modern dallam és ritmusképlet, tagadhatatlanul némiképp kiismerhető modorban. (Megjegyzendő: ha igaz, Tamási eredetileg Ördögölő Magyari címen tervezte el e művét.) Persze egy mesejátékban mindez gond nélkül elcsúszik, s nem is csupán azért, mert - az álságos színházi közhellyel ellentétben - korántsem a gyermek a legnehezebb (a legigényesebb, a hamisságot rögtön megérző stb.) közönség. Hanem mert ebben a műfajban a könnyű felismerhetőség, az egyértelmű szétválasztás, sőt a leegyszerűsítés már-már alapvető követelménynek látszik, s így e szempontok érvényesítését nemigen lehet bűn gyanánt felróni. Ebben a műfajban mozogva éppenséggel inkább a zeneszerzői ambíció bizonyulhat problematikusnak. S a feltételes mód akár el is hagyható, hiszen a "túlzenélés", a szorgalmazott, ám olykor üresben forgó lirizálás meg a sokfelé és sokfelől kapkodó, mégis reflektálatlannak ható stílusimitátori ténykedés ezúttal valóban túlzónak tetszik, legalábbis a felnőtt néző számára. Az ördög rockja és a népzenei idézetek között ilyesformán zavart kelt például az a kettős, amely a flaszteroperettek felől közelít a népies hangzás felé, s amelyben a "tillárom, haj" ismételgetése hivatott a kívánatos hangulatot megteremteni
Az innen-onnanista megoldások még inkább feltűnővé válnak Bori Tamás dalszövegeire figyelvén, ahol is a nyílt emblematikus idézetek ("s a sírt, hol nemzet sűlyed el") olykor a kínosságig suta rímekkel elegyednek. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Tamási-szöveget a legtöbb ponton erősen átfogalmazó produkcióban (zenés színpadra alkalmazó: Somogyi Szilárd, dramaturg: Kerényi Miklós Gábor) nem csupán benne hagyták, de gyakoribbá is tették az ördögök eme nehézkes és a gyermekközönség számára jószerint érthetetlen kórusfordulatát: "Mamuk az urunk! / Ámen, ha szúrunk."
Mindezzel együtt Somogyi Szilárd rendezése életképes mesejátékot mutat, s ha a festett háttér (díszlet: Bátonyi György) nyílt romantikája el is üt a forgószínpad szokott elemeinek világától meg Túri Erzsébet székely Turandotot és mai viseletet elegyítő jelmezeitől, azért még a gyermektelen fölnőttnek sem kellemetlen a kétrészes játékra tekintenie. Például az erőteljes vokális alakításokra figyelvén, kiváltképp Nádasi Veronika légkört teremtő énekszavára, akiért határozottan megérte a tündérhoni vén, Matuzsa szerepét nőre-nővé átírni. Ugyancsak erős, bár elsősorban színpadi jelenlétével kiváló az ördögök hercegét, Bakszént alakító Mészáros Árpád Zsolt, aki már tavaly, a Veled, Uram! bemutatóján bizonyította, hogy alkalomadtán helyénvaló mesejáték-intrikus és főgonosz válhatna belőle. Mesejátékban a jókat eljátszani rendszerint jóval kevésbé hálás színészi feladat, erről ezúttal a címszerepet adó, ám a legtöbbre a lendületes koreográfia (koreográfus: Vári Bertalan) teljesítése terén jutó Kerényi Miklós Máté, valamint a királylány szerepében meglepő módon majd' mindvégig észrevehetetlen Vágó Zsuzsi alakítása tett bizonyságot. Sajnos észrevehetővé lett azonban Kékkovács Mara (Idilló tündér) rossz vokális formája, a párját adó Bálint Ádám (Villikó) népiességének őszinte hamissága, valamint az öreg tündérkirály, Földes Tamás, aki prózában mintha valaminő alulmotivált Bajor Imrét tett volna meg önmaga számára követendő mintául.
A zenekari árokból Bolba Tamás irányított, s energikus figyelmének sokat köszönhetett az előadás. Igaz, egy-két ponton érezhetően meg-megdöccentek a sokszereplős, felelgetős számok, ám ez, úgy tűnt, inkább a szólamok és az eléneklendő szövegrészek össze nem illésének volt betudható. "Az ember ezt a rózsalevelet béteszi a két ajaka közé, s már szól is a dal. Ennyiből áll az egész..." - olvasható a Tamási-drámában, de hát, ugye, mindez csak a mesében ilyen egyszerű!
Budapesti Operettszínház, március 31.