László Ferenc

Noha a szilveszteri tévéműsor mára, úgy látszik, végérvényesen megszűnt nemzeti sorskérdés lenni, a magyar televíziós csatornák jobbára még mindig a kényszeres tömegszórakoztatás nagy erőpróbájának tekintik ezt az éjszakát.

A tökéletes opera-előadás olyasvalami lehet, mint a gömbvillám vagy az asztráltest: kizárólag mások elbeszélésében létezik. Bevallom, én egészen a múlt hét szerdájáig ebben a vigasztalan tévhitben éltem, s csakis a Les Arts Florissants budapesti vendégszereplésének köszönhetem, hogy végre személyesen megtapasztalhattam e kivételes tüneményt.

Lady Adamina és a gyászorgiák

Gyere velem operába! Ezt a barátságos címet viselte Abody Béla 1973-as könyve, amelynek lapjain a mára elhalványult emlékezetű literátor, kabarettista (és entellektüel óriáscsecsemő) szórakoztató kalandtúrát vezetett az operajátszás és -történet vadregényes tájaira.

Hiába a nyilvános gyónások, kitárulkozó önvallomások és coming outok dömpingje, azért mégiscsak nehéz előlépni a sötétből, áttörni a hallgatás falát és fölvállalni, hogy - hát igen, szóval - szeretjük az operettet.

Latruncula, vagyis kifejezetten rosszéletű, beste némber. A magyari urak gyakran csak így emlegették maguk között II. Lajos királyunk feleségét, az energikus Habsburg Máriát.

Kemény szavak

Kisebb botrányok közepette ismét átevickélt az ország az '56-os ünnepségeken. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized megemlékezéseit és ádáz interpretációs harcait látva sokan érezhetik úgy: rontás ül az ünnepen.

Egy illegális turulemlékmű fölavatása a XII. kerületben és két extrém törpe párt seregszemléje a Hősök terén. A nagyon nemzeti erők nemzeti ünnepe.

A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberi jogerős ítélete, amely ér-vénytelenítette a MIÉP két évvel ezelőtti országos gyűlésének határozatait, kusza helyzetet teremtett a honi szélsőjobb háza táján. Habár a legitimációs válság végkimenetelét egyelőre nem könnyű megjósolni, néhány, a közelmúltban kivérzett párt haláltusája érdekes analógiákkal szolgál.

A filozófiatörténet és a klasszika-filológia egybehangzó véleménye szerint az athéni Szókratész nem volt különösebben szenvedelmes természetjáró, s önszántából nem egykönnyen hagyta el szülővárosa belterületét.

Az áldott emlékű Latabár Kálmán tódította e szavakkal Frosch szerepében a mámoros, csak az operettben legalizált szertelen vidámságot, s szemre épp ilyesforma hangulat uralg Strauss (egykor még A denevér cím alatt megszeretett) dalművének új bemutatóján is.