Latruncula, vagyis kifejezetten rosszéletű, beste némber. A magyari urak gyakran csak így emlegették maguk között II. Lajos királyunk feleségét, az energikus Habsburg Máriát. Az alig palástolt ellenszenv nem is oly meglepő, hisz jól tudjuk, hogy a középkori Magyarországon sose rajongtak túlzottan az idegenből érkezett királynékért. Nem kedvelték már a bajor Gizellát sem (noha az ő élete párja egy valóságos szent volt), s a délszaki temperamentumú Aragóniai Beatrix is csak hosszú évszázadok múltán vált a nemzeti emlékezet népszerű nőalakjává. Ez a koronként föl-föléledő viszolygás nemegyszer erőszakos cselekedetekre sarkallta az egyébiránt engedelmes országlakosokat: a meráni Gertrudist megölték csakúgy, mint a bosnyák Erzsébetet, Nagy Lajos özvegyét, s Károly Róbert lengyel származású nejének is volt egy emlékezetes visegrádi találkozója a Zách nembéli Feliciánnal. Ráadásul Habsburg Mária nem tartozott az államügyektől szendén visszahúzódó királynék sorába, s tétova férje oldalán igencsak kivette a részét a Mohács előtti magyar politikai élet viharos küzdelmeiből. A szinte áttekinthetetlenül kesze-kusza klikkharcok aktív szereplőjeként rengeteg haragost szerzett magának, s így nem csoda, ha megannyi felettébb kétes hitelességű vád és pletyka keringett róla a magyar főurak és a külországi követek körében.
A Mária királyné születésének ötszázadik évfordulójára a Budapesti Történeti Múzeum és a Szlovák Nemzeti Galéria által közösen rendezett kiállításon nem leljük nyomát a korabeli ambivalenciának, s a rendezők nyilvánvalóan lemondtak a kései Jagelló-kor eseménydús belpolitikájának, illetve Mária - részben csak kikövetkeztethető - politikai akcióinak rekonstruálásáról is. Meglehet, ez az egyetlen említésre érdemes hiányosság, amit számon kérhetünk rajtuk. A Réthelyi Orsolya irányításával rendezett kiállítás ugyanis gazdag anyagával és informatív kísérőszövegeivel élményszerű áttekintést nyújt Habsburg Mária életútjáról. A szülőkről érthető okokból nem sok szó esik, hisz Mária alig egyéves volt, amikor a papa, Szép Fülöp (nem összetévesztendő Maurice Druon történelmi regényének hősével, a templomos lovagrendet likvidáló francia királlyal!) visszaadta a lelkét teremtőjének. A csapodár férj halála azután életfogytig tartó,
fél évszázados demenciába
taszította Mária édesanyját, az amúgy is gyermekségétől búskomor Johannát, akit ezért az 'rült melléknévvel ruházott fel a profán utó-kor. Annál komolyabb szerep jutott az eszélyes leányka életében, sorsának alakításában az apai nagyapának, a Habsburg-dinasztia (talán egyetlen) briliáns tehetségű gyarapítójának, I. Miksának. A napjainkban a Szépművészeti Múzeum Dürer-óriásmetszetei révén is jól ismert uralkodó volt az, aki 1506-ban összeboronálta a még csecsszopó Máriát II. Ulászló még meg sem született fiúgyermekével, a reménybeli II. Lajossal. A kiállításon is komoly hangsúlyt kap Miksa személye, s nemcsak a Habsburgok és a Jagellók dinasztikus keresztházasságait megerősítő szerződés ágenseként, de tizenkét korabeli metszet főszereplőjeként is. (Kár, hogy a látogatóknak bizonnyal csak szolid kisebbsége képes azonosítani őt a Weisskunigból vett metszetek központi figurájával!) Egy fakult faliszőnyeg ugyancsak megidézi a drága nagynéni, a béke-teremtésben is jártas (1529 - Cambrai) Margit főhercegnő szerepét Mária fölneveltetésében.
A kiállítás központi témáját azonban Mária magyarországi évei alkotják. Szép rendben megismerhetjük az ifjú királyné ízlését, belehallgathatunk az udvarában előadott
zenei kompozíciókba,
s találkozhatunk felséges mindennapjainak néhány írásos, illetve - ahol erre mód nyílik - tárgyi emlékével (billikomokkal, kályhacsempékkel stb.) is. Külön érdeklődésre tarthatnak számot azok a címereslevelek, amelyek egyként tanúskodnak a korabeli kancelláriai írásművészet állapotáról és az 1520-as évek nagyszámú nemesítéseiről. A zene és a képzőművészet támogatása (láthatjuk Hans Krell nevezetes Mária-portréját) meg az udvari mulatságok mellett a királyné nem volt rest elmélyülni a kor humanista irodalmában. Nemcsak Erasmus divatos munkáit forgatta kedvtelve (mint annyian a magyar arisztokrácia tagjai közül), de gyanús rokonszenvvel szemlélte az Ágoston-rendi Luther barát kezdeti működését is. 1526-ban azután mind Erasmus, mind pedig Luther személyes hangvételű, vigasztaló művel kedveskedett az elárvult királynénak.
Mert az aranjuezi szép napok hamar elmúltak. Az alig négyévnyi házasság után megözvegyült Mária még tető alá hozta Ferdinánd bátyja megkoronázását, ám 1530-ban már Németalföld helytartójaként bizonyította politikusi képességeit. A hetedik teremben Mária Mohács utáni életének s így negyedszázados helytartói működésének - szükségképp elnagyolt - bemutatását adja a kiállítás. Itt olvashatjuk a holta napjáig Magyarországi Máriaként emlegetett özvegy királyné végrendeletét is, amelyben néhai férjére emlékezik. Megindító sorait látva többé aligha tagadjuk meg tőle mély rokonszenvünket.
Budapesti Történeti Múzeum, megtekinthető január 9-ig
