Régi nóta - Opera Képes Enciklopédia (könyv)

Zene

Gyere velem operába! Ezt a barátságos címet viselte Abody Béla 1973-as könyve, amelynek lapjain a mára elhalványult emlékezetű literátor, kabarettista (és entellektüel óriáscsecsemő) szórakoztató kalandtúrát vezetett az operajátszás és -történet vadregényes tájaira.

Gyere velem operába! Ezt a barátságos címet viselte Abody Béla 1973-as könyve, amelynek lapjain a mára elhalványult emlékezetű literátor, kabarettista (és entellektüel óriáscsecsemő) szórakoztató kalandtúrát vezetett az operajátszás és -történet vadregényes tájaira. Kedves gyermekkori olvasmányom volt ez a kicsiny kötet, s nemcsak a zenés színházra, de egyszersmind az operakönyvekre is rákaptam általa. Predilekciómat azután csak tovább fokozták Kertész Iván, Németh Amadé és Várnai Péter könyvei, fölcseperedvén pedig kedvtelve böngésztem Peter Gammond operalexikonát, meg dr. Winkler Gábor - e helyütt ismételten ujjongva köszöntött - monumentális szakmunkáját.

Önéletrajzi Bildungsromanom "Hogyan lettem operakönyv-recenzens?" című terjedelmes alfejezetét korántsem pusztán tetszelgő privatizálásképp vázoltam fel, hanem döntően annak bizonyítására, hogy a magyar könyvkiadás ez idáig is megannyi remek operai tárgyú kötettel kényeztette el az olvasókat. A legújabb az Opera Képes Enciklopédia, amelynek eredeti angol változatát az idén elhunyt világhírű muzikológus, Stanley Sadie szerkesztette. Jóllehet a nagyszerű Sadie elsősorban az új Grove lexikon redaktoraként és tudós közreműködőjeként (például a külön kötetben magyarul is megjelent Mozart-szócikk megírásával) szerzett elévülhetetlen érdemeket magának, azért több más monstre kiadvány mellett lám, még egy operaenciklopédia összeállítására is futotta az erejéből. A szerkesztő személye tehát már egymagában bizalmat ébreszthet, s ha ehhez még hozzávesszük a könyv gusztusos kiállítását és valóban szemkápráztatóan gazdag képanyagát, akkor már érzékeltetjük is azt a kellemes bódultságot, amely a könyvbe belelapozó olvasót bizton elfogja. Ráadásul a megszokott témakörök (a műfajtörténet, a zeneszerzői és szövegkönyvírói életutak, valamint az operaszüzsék ismertetése) mellett az enciklopédia imponáló részletességgel taglalja az énektechnika vagy az előadásmód, a színpad és a díszletek koronkénti jellegzetességeit. Mi több, a könyv korszakonként bemutatja a jelentős operaházakat és társulatokat, valamint az adott éra kimagasló énekeseit, az első igazi primadonnát, a XVII. századi Anna Renzit éppúgy, mint a lelkiismeretlen nő-csábító (s ezért utóbb orvul meggyilkolt) kasztrált Sifacét vagy napjaink operacsillagait, Cecilia Bartolitól Bryn Terfelig. Az új enciklopédia tehát remek, és igazán sokat ad: a fentieken kívül még hangfelvételeket is ajánl, illetve seregnyi mobilcsörgésként elhíresült dallamot kísérel meg visszailleszteni az eredeti közegébe. E már-már szertelen bőkezűség azonban sajna számos esetben problematikus. Kereken kimondva: a könyvbe több bosszantó tévedés is belekerült. A nagy francia darabgyáros és librettista, Eugene Scribe életrajzában például azt találjuk, hogy "első sikere Auber La dame blanche (A fehér hölgy, 1825) című opéra comique-ja volt". Azt ugyan merő szőrszálhasogatás lenne fölhánytorgatni, hogy a vonatkozó bájos dalművet többféle címen is játszották Magyarhonban (A fehér nő, A fejér asszony, majd leggyakrabban mint A fehér asszony), de "A fehér hölgy"-ként igen kevéssé, azt a bakit azonban aligha lehet szó nélkül hagyni, hogy a XIX. században világszerte oly népszerű mű zenéjét nem Daniel Auber, hanem Francois Boieldieu szerezte. A XVIII. század végén a Nápolyi Királyságban rezideáló Domenico Cimarosáról, a Titkos házasság komponistájáról pediglen azt olvashatjuk, hogy "1799-ben, miután Ferdinánd király elmenekült a forradalmi Franciaország hadserege elől, Cimarosát bebörtönözték." Fájdalom, ez sem így, hanem éppenséggel fordítva történt, vagyis hogy Cimarosát akkor börtönözték be, amikor Ferdinánd király, e bornírt papucsférj és mindenható neje, Mária Karolina visszatért Nápolyba. A volt udvari karmester ugyanis korábban lepaktált a franciákkal, forradalmi himnuszt szerzett a királyi zászlót elhamvasztó nép számára, és emiatt a nápolyi Bourbonok nemcsak kóterbe vetették, de első haragjukban halálra is ítélték egykori kegyencüket.

Meglehet, ez utóbbi esetben nem is annyira tárgyi tévedéssel, hanem inkább szövegbotlással van dolgunk, amelyet az enciklopédia hangvételének szándékolt, s gyakran értelemzavaró lakonikusságba átcsapó könnyedsége idézett elő. Ez az amúgy szimpatikus könnyedség (melynek magyarítását Andó Éva és Draskóczy Piroska végezte) néha egyenesen nemtörődöm felületességnek hat, mint például amikor Bartók Béla életrajzának fölöttébb elnagyolt utolsó mondata kerül kandi tekintetünk elé: "Bartók 1923-ban ismét megnősült, később New Yorkba költözött, ahol 1945-ben hunyt el."

Mindazonáltal a hibalista oktondi bővítgetésénél sokkalta fontosabb egyértelművé tenni a tényt, hogy félreértés ne essék: az új operaenciklopédia remek, sőt mi több, pazar, pompás és csudijó. Gyermeki öröm elveszni benne.

Kossuth Kiadó, 2005, 320 oldal, 9800 Ft

Neked ajánljuk