Szókratész kirándul - Platón: Phaidrosz (könyv)

Zene

A filozófiatörténet és a klasszika-filológia egybehangzó véleménye szerint az athéni Szókratész nem volt különösebben szenvedelmes természetjáró, s önszántából nem egykönnyen hagyta el szülővárosa belterületét.

A filozófiatörténet és a klasszika-filológia egybehangzó véleménye szerint az athéni Szókratész nem volt különösebben szenvedelmes természetjáró, s önszántából nem egykönnyen hagyta el szülővárosa belterületét. Ezen nincs is mit csodálkoznunk, hiszen a filozófusok köztudomásúlag mindmáig mihaszna belvárosi népség, akik céltalanul lődörögnek az Astoria környékén, valamint mosdatlanok, isznak, mint a kefekötő, italos fővel pedig különféle bizarr szavakat motyognak maguk elé (dekonstrukció, episztemológia stb.). Ráadásul túl sokan is vannak (fene a fajtájukat!), ahogy arra Horn Gyula exminiszterelnök egyik 1997-es, mára klasszikussá vált lakossági fórumán revelatív erővel reámutatott. Persze mindez puszta tévhit, csak afféle haszontalan szófia beszéd: akárhányszor láthattunk már ugyanis absztinens, frissen borotvált, kertvárosi bölcselőt, és néha bizony még maga az öreg Szókratész is kaphatónak mutatkozott egy kis kiruccanásra a szabadba.

Különösen akkor, ha a természet lágy ölén a tücsköktől megihletve módja nyílt némi inspiráló eszmesúrlódásra, mint a Phaidrosz című dialógusban. Valójában természetesen erős túlzás eszmesúrlódásról beszélni, hiszen a görög fölvilágosodás legnagyobb alakja, mint annyiszor, úgy e Platón-párjelenet során is

könnyedén lelépi

aktuális beszélgetőtársát, a csacska fiatalembert, Phaidroszt. A szegény címadó baleknak esélye sincs arra, hogy akár csak egyetlen percig is ténylegesen ellenálljon a szapora érvelésnek, amelyet a jókora adag attikai sóval dolgozó, derűsen kíméletlen Szókratész kifejt. Pedig a nyugati filozófia ősapja ez alkalommal némiképp idegen terepen mozog, s nemcsak azért, mert jócskán maga mögött hagyja Athén biztonságot nyújtó városfalait, hanem mert a dialógus egyik fő témája a bölcselő által kevésre becsült mesterség, a retorika.

E kisebbfajta intellektuális kalandtúra során Szókratész ellen-fele így nem is annyira Phaidrosz, a retorika bódultja, mint inkább Phaidrosz tömjénezett bálványa, Lüsziasz, a korabeli Athén legünnepeltebb megélhetési szónoka, meg a többi fölületesen okoskodó hellén beszédgyáros. Lüsziasz, akinek fönnmaradt műveit immár végre magyar nyelven is olvashatjuk, egyik (talán valóságos, talán stílusparódiaként imitált) beszédét szedi tehát ízekre Szókratész. Teszi ezt annál is lelkesebben, mert mindeközben újratárgyalhatja legkedvesebb témáit: Erószt és a lélek természetét. A rajongó lelkesedésével vallhatja magát ismételten (mint már a Lakomában is) Erósz követőjének, öntudatos erótikosznak, aki "a fiúszerelmet a bölcsesség szeretetével együtt" műveli. Mert bizony Szókratész-Platón ebben a párbeszédben ugyancsak hosszasan időzik e tárgynál, amelynek tapintatos értelmezése oly sok főfájást okozott már a tudós kommentátoroknak a középkortól napjainkig. Nehéz is mit kezdeni az olyasféle, meggyőződéstől áthatott állításokkal, mint hogy az égi szépre leginkább az alig serdült ifjakat szemlélve emlékezhet vissza az ógörög emberfia, vagy azzal a zavarba ejtő ténnyel, hogy a dialógus tekintélyes hányada az erasztész és az eromenósz, az "udvarló" és a "megudvarlott" közötti párkapcsolat, a széptevés és enyelgés sablonjaként is fölfogható!

Ugyancsak nem csekély problémát jelenthet a dialógusnak az a - máskülönben szintén ismerős - sajátossága, hogy a Szókratészt beszéltető Platón, miközben furmányos álmitológiai képekkel próbálja minél érzékletesebben megvilágí-tani a lélek természetét, túlvilági és földi életét, voltaképp a mai olvasó számára már-már elviselhetetlen mértékű szócséplést visz végbe. Így példának okáért bevezeti a

"lélekfogat"

irodalmias segédfogalmát, amelynek kocsihajtója két lovat irányít, egy derék, jóvérű, szép tartású mént meg egy kurta nyakú, nyomott pofájú, szőrrel benőtt fülű gebét. Ez utóbbival persze csak a gond van, az ő korcs és elvadult féktelenségét kell okolnunk az emberi lélek fogyatkozásaiért. Jórészt az efféle, megmosolyogtatóan túlhajtott példázatok és erőltetett fordulatok adhatnak magyarázatot arra, hogy miért is tekintették ezt a dialógust sokan (például a nagy tekintélyű Platón-kommentátor, Friedrich Schleiermacher) és so-káig korai, még jócskán kiforratlan Platón-műnek. Mára azonban a szaktudományos konszenzus már jó ideje az érett művek között tartja számon a Phaidroszt, és ebben a látványos fölértékelődésben komoly szerep jutott a dialógust záró fejtegetéseknek, amelyek a retori-ka módszertanát, illetve a helyes módszer, a szépreményű dialektika kérdéskörét tárgyazzák. A lenyűgöző, habár belső ellentmondásoktól és terminológiai bizonytalankodásoktól korántsem mentes gondolatmenet ismertetése nagyobb terjedelmet, s legalábbis "déloszi úszót", vagyis beavatott szakértőt kívánna.

A frissen megjelent Phaidrosz immáron a hetedik darabja annak az ambiciózus sorozatnak, amely a Platón összes művei kommentárokkal büszke címet viseli, s amely sorozat orvosolni törekszik a korábbi háromkötetes Platón-összes fölöttébb sajnálatos, ám egyszersmind eltagadhatatlan egyenetlenségeit. Az Atlantisz Kiadó új könyvecské-je elsősorban és mindenekfölött Simon Attila nagyszerű munkáját dicséri. Legelőször is ő csiszolta (esetenként pontosította) tovább Kövendi Dénes korábbi, amúgy szintén több mint kielégítő magyar fordítását, s ennek eredményeképpen a félig új szöveg élvezeti értéke fölöttébb magas fokon áll. Ugyancsak Simon Attila látta el a szöveget imponálóan informatív jegyzetapparátussal, s ő írta a kötet remekbe sikerült, gondo-latébresztő utószavát is. A kriti-kus lábhoz tett fegyverrel tiszteleg munkája előtt.

Atlantisz Kiadó, 2005, 123 oldal, 1895 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.