Bundula István

  • Bundula István

    Szerkesztő

Bundula István cikkei

Tisztázatlan viszonyok

"Másképpen nem is bírhatnánk élni, hisz maga az élés valójában egy olyan szükségszerűen rossz folyamat, amit nem terhelhetünk tovább, például azzal, hogy ebben mi is, a magunk döntéseivel bűnösek vagyunk."

Radar a Tubesen: Csattant az ostor

Hónapok óta tartó huzavona után a múlt héten úgy döntött a pécsi önkormányzat kormánypárti többsége, hogy nem rendel el változtatási tilalmat az eredetileg a Zengőre tervezett lokátorállomás módosított helyszínére, a város közigazgatási határain belül fekvő Nagy-Tubesre. Persze mindegy: a radar így is, úgy is jön.

A jóra és szépre (Jonathan Stroud: Bartimaeus-trilógia)

Másfél ezer oldalon keresztül bonyolódik a fiatal varázslótanonc, Nathaniel, az általa megidézett több ezer éves dzsinn, Bartimaeus és a mágusok uralma ellen hadakozó "közember", Kitty Jones története. A három vaskos kötet látványa rémisztően hathat a tizenévesek számára - de alighanem csak addig, míg rá nem szánják magukat az olvasásra.

Úgy maradt

Az "NDK-indiánfilm" a rendszerváltozás utáni Magyarországon az értéktelen, a hamis, a hazug szinonimája lett.

Bizalmi csapda (Szabados Krisztián, politikai elemző)

A Fidesz környékén még ebben az évben komoly változásokat vár az MDF-nek 2003 óta tanácsokat adó Political Capital (PC) társügyvezetője, aki szerint a múlt pénteki kordonbontás nem komoly politikusokra vall. Úgy látja, ha Gyurcsány következetes marad, visszaszerezheti a bizalmat. (A PC cégportréját lásd: Referenciamunka, Magyar Narancs, 2006. május 25.)

"Alig van mozgástere" (Kőszeg Ferenc az SZDSZ-ről)

November elején jelentette be, hogy leköszön az ismert jogvédő szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság elnöki posztjáról. A demokratikus ellenzék egykori tagja, a szamizdat Beszélő szerkesztője (majd 1990-től 1994-ig a legális hetilap főszerkesztője), az SZDSZ egyik alapítója nyolc évig volt a párt országgyűlési képviselője. Noha pártpolitikai pályafutásának 1998-as befejezése után mindenfajta látványos gesztustól (demonstratív kilépés, nyílt levél stb.) tartózkodott, a liberálisok politizálásáról mindig is határozott véleménye volt.

"Én tényleg kiszállok" – Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke

Pár órával az önkormányzati választási vereség után bejelentette: a párt jövő márciusi küldöttgyűlésén nem indul az elnöki posztért. A stallumért a hírek szerint Fodor Gábor és Kóka János mérkőzik majd meg. De bárki legyen is Kuncze utódja, az illetőnek nemcsak arcot és fazont kell adnia a liberális pártnak, alkalomadtán megvívnia a koalíciós partnerrel és biztosítani a kormánytöbbséget, de újjá kell építenie a párt október 1-jén megrendült vidéki bázisát is - különben a liberálisok 2010-ben kizuhanhatnak a magyar politikából.

Választás után: Meglepetések nélkül

Lapzártánk idején az ellenzék vezére éppen az új országgyűlési választások kieszközlésén ügyködik nagy erővel - az ő logikája szerint ugyanis ez lenne a múlt vasárnapi önkormányzati választás természetes folyománya. E manőver rögtön el is terelte a figyelmet a helyhatósági eredményekről. Mi azért körbepillantunk.

Kövess minket: