Magyar Narancs: Végleges az elhatározása?
Kuncze Gábor: Igen.
MN: És a kormány nehéz helyzete sem bírhatja rá ennek a megváltoztatására?
KG: Nem. Idestova 14 éve vagyok az első vonalban, frakcióvezetőként vagy frakcióvezetőként és pártelnökként, és mostanra jutottam el odáig, hogy ebből elég volt, és majd mást akarok csinálni. Nem igaz az, hogy mindig nekem kell lennem az SZDSZ elnökének, meg az sem igaz, hogy az SZDSZ csak akkor működik, ha én vagyok az elnöke. A pártnak elég ideje van arra, hogy az új elnök megválasztása után felkészüljön a következő választásra. Én tényleg kiszállok, és ha én egyszer kiszállok, akkor ott ki van szállva. 2010-ig egyéniben megválasztott képviselő vagyok, amiről felelőtlenség lenne lemondani: addig tehát azt csinálom.
MN: És utána?
KG: Utána meg mást. Befejezem, mert már nem tudok hozzátenni sem az SZDSZ-hez, sem a magyar politikához. Biztos romantikus alkat vagyok, de ha arra gondolok, hogyan nézett ki a politika 1990-ben, amikor megválasztott képviselőként először léptem át a Parlament küszöbét, és hogy néz ki most, akkor be kell látnom, hogy egyszerűen elszállt alattam az idő.
MN: Ön szerint hol siklott ki ennyire a dolog?
KG: Valamikor '97 táján kezdődhetett ez a romlás, amikor a Fidesz világossá tette, hogy itt két ország van, a Fidesz-Magyarország meg az azon kívüli, és attól kezdve nagy erővel törekedett először a politika, aztán az ország kettéosztására. A módszer erre pedig a nagyon egyszerű, egy-két mondatos és számtalan esetben hazug üzenetek kommunikálása volt, amire a másik oldal érvekkel próbált válaszolni. A legjobb példa erre a Bokros-csomag kezelése, vagy a mód, ahogy megnyerték a '98-as választást. 1998-2002 között mindenki elájult a kormány fantasztikus kommunikációjától, ami, nem tagadom, sikeres volt, de a végletekig leegyszerűsített mindent, és végül már teljesen hülyének nézte az embereket. És aztán teljesen ráálltunk erre. A 2002-től kormányzó oldal is. Ezen persze most muszáj valamit változtatni, hiszen a reformokat nem lehet ilyen egyszerű üzenetekkel végigcsinálni, de ez már nem az én világom. A másik bajom pedig az, hogy a magyar politikai elit képtelen belátni: a nagy dolgokat nem lehet négy év alatt végigcsinálni. Ezért a fő irányokról muszáj, hogy valamilyen egyeztetés legyen. Most ott tartunk, hogy van valamilyen elképzelés az önkormányzati rendszer átalakítására, amiről a Fidesz szakértői hasonlóan gondolkodnak, mint a kormánypárti szakértők, de ez egy jottányit se fog előrehaladni, mert a Fidesz érdeke pillanatnyilag azt diktálja, hogy ne működjünk együtt, és akadályozzunk meg mindent. Ugyanezt látom az egészségügyben vagy az adórendszer ügyében is. A kórház-privatizációs törvényt mégiscsak Mikola István nyújtotta be az Országgyűlésnek, és fogadtatta is el.
Én nem tudok úgy beszélni valamiről, hogy ne hinném el, hogy az jó, vagy hogy a hátterét vagy a részleteit valamilyen szinten ne ismerném. Úgy sem szeretek beszélni, hogy mondok valamit ma, amivel két napig megélek a sajtóban, aztán a harmadik napon meg mondok valami mást. A nagyon erősen mediatizált, sok esetben tartalom nélküli politizálás engem nem szórakoztat.
MN: Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta éppenséggel úgy tűnt, hogy elemében van.
KG: Nem is azt mondtam, hogy elhülyültem, hanem azt, hogy elegem van. Az is egy fontos erény, ha az ember képes visszavonulni akkor, amikor mások még nem gondolják, hogy ezt kéne tennie. Ami pedig az SZDSZ-t illeti, az önkormányzati választások után látszik, hogy egy új pályát kell rajzolni a párt számára, újra kell gondolni és szervezni az egészet, a vidéki és a fővárosi politizálást egyaránt. Ehhez új ember kell.
MN: Mert az SZDSZ mint szervezet nem funkcionál kellő hatékonysággal?
KG: Az önkormányzati választás azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább megismerik a választási törvényt, és egyre inkább pártpreferenciák szerint szavaznak. Az SZDSZ ott, ahol erős polgármesteri pozíciói voltak, hagyományosan jobban szerepelt az országgyűlési választásokon is. Ez most megváltozni látszik, és erre reagálnia kell a pártnak. Valószínűleg új alapszabályt kell készíteni, új módon kell felépíteni a szervezetet. De ezt már másnak kell csinálnia.
MN: Végignéztük az összes eredményt, és bár tény, hogy nagyon sok pozíciót vesztett az SZDSZ, és a nettó szavazatszám is csökkent a 2002-es önkormányzati választáshoz képest, főként Budapesten, de az tényszerűen nem igaz, hogy "budapesti középpárttá" zsugorodtak volna.
KG: Valóban nem buktunk akkorát, mint amekkorát a pozícióvesztésünk mutat. Ott vesztettük el a polgármesteri helyeket, ahol az MSZP-nek és az SZDSZ-nek az együttes támogatottsága alacsonyabb volt, mint a Fideszé. Ezeken a helyeken rendre a Fidesz nyert, akkor is, ha egyébként a polgármesterünk az elmúlt években jól teljesített. A fővárosban pedig eddig mindig az történt, hogy a választók szavaztak Demszkyre, és szavaztak az SZDSZ-listára, amit Demszky vezetett. Ezen a választáson sokan szavaztak Demszkyre, majd a fővárosi SZDSZ-esek szavaztak az SZDSZ-re, az MSZP-sek meg az MSZP listájára. A közvélemény-kutatások négy évvel ezelőtt is 13-14 százalékos támogatást mutattak az SZDSZ-nek, és kaptunk 25 százalékot. Most ugyanúgy 13-14 százalékot mutattak, és annyit is kaptunk. Az emberek megtanulták a választási szisztémát. Ha tetszik, nem buktunk a fővárosban, hisz ugyanezt az eredményt hoztuk az országgyűlési választáson is, hanem az a plusz nem jött be.
MN: Ez a százalékos arányokat tekintve lehet, hogy igaz, de 2002-ben az önkormányzati választáson úgy 170 ezren szavaztak az SZDSZ-re, míg most, október 1-jén már csak 100 ezren. Feltűnő az is, hogy Nyugat-Magyarországon lényegében eltűnt a párt. Győr-Sopron megyében listát sem sikerült állítani.
KG: Az ország - Budapest után - legpolgárosodottabb részéről van szó, amit annak idején a Fidesz ügyesen szerzett meg az SZDSZ-től, és ezeket a szavazókat azóta sem tudtuk visszacsábítani. De az eredménytelenségben a helyi politikusaink sorozatos hibái is benne vannak, Győr-Sopron megyében például együtt indultak helyi nyugdíjasszervezetekkel, és úgy gondolták, hogy ha az SZDSZ-t nem tüntetik fel a listán, akkor jobban fognak szerepelni. A párt alapszabálya meg nem teszi lehetővé, hogy ilyen esetekben a pártközpont utasítsa a helyi szervezeteket.
MN: Nem az áll az elhatározása mögött, hogy a polgármesterek bukásával ön is meggyengült a párton belül?
KG: Ez az eredmény semmiképpen nem azt sugallja, hogy no, akkor most maradni kell - de az elhatározásom már korábban megérett. Csak a bejelentéssel vártam mostanáig, mivel az országgyűlési választáshoz túlságosan közel van az önkormányzati, nem lehetett volna úgy belemenni az önkormányzati kampányba, hogy egy belső kampány előzi meg. Valóban, biztos voltam abban, hogy sok polgármesterünk megint nyerni fog. Azt nyilatkoztam a választás előtt, hogy az SZDSZ tartani fogja a pozícióit, és ezt komolyan is gondoltam. Minden közvélemény-kutatás ezt jósolta. És a választási eredmények nagy vonalakban tükrözik is a szeptember eleji közvélemény-kutatási eredményeket - ilyen értelemben az őszödi beszéd nem sokat számított. Annyiban viszont igenis volt következménye, hogy az emberek pártpreferencia szerint voksol-tak. Veszprémben tudták, hogy ki Dióssy László, és nem tudták, ki az ellenfele - de miután az Fidesz-színekben indult, őt választották. Tarlós István is ennek köszönheti, hogy ennyire szoros lett az eredmény, ezt semmilyen közvélemény-kutatás nem mutatta korábban.
MN: Ön sikeresen kezelte a párton belüli konfliktusokat. Nem tart attól, hogy a távozása után ezek a konfliktusok és ambíciók szétfeszíthetik a pártot?
KG: Lehet, hogy jól kezeltem a konfliktusokat, meg az is lehet, hogy épp ez vezetett oda, hogy ezek a konfliktusok nem tudták kiforrni magukat. A személyektől teljesen függetlenül azt gondolom, hogy az SZDSZ-nek elemi érdeke megtartani azokat az alapértékeket, amelyek képviseletére létrejött. Ugyanakkor meg kell találnia a nyitást azon rétegek irányába, amelyeknek ma nincs képviseletük Magyarországon. Az önálló egzisztenciák, vagyis azok felé, akik nem várják az államtól, hogy megoldja a problémáikat, csak egy normális keretrendszert szeretnének, amin belül aztán már megtalálják maguk a boldogulásukat. Leginkább 1994-ben volt meg ez a helyzet a pártban, ekkor 20 százalékot szereztünk, hogy aztán még abban a ciklusban ezt a támogatottságot el is veszítsük. A két nagy párt abban versenyez egymással, hogy melyik tud többet ígérni mindenkinek, és ezzel egy csomó embernek a lehetőségeit veszi el. Ez utóbbiak mellett kell az SZDSZ-nek állást foglalnia.
