Dékei Kriszta

Nem először fordul elő, hogy a grafikusként induló, majd a fotó és a videó felé forduló művész egyetlen installációt helyez el egy adott térben. 2011-ben a Paksi Képtár csarnokában kék és fekete dobozokból épített fel óriási, hajóra emlékeztető építményt (melyen egy adott nézőpontból kiolvasható volt a God Bless felirat), egy évvel korábban pedig a Miskolci Galéria fekete műanyaggal bevont terében szókapcsolatok, szavak töredékeit állította ki (ezek a megnyitó előtt "estek le" a falról).

A 2004-ben a rangos Turner-díjat elnyerő művész legutóbbi munkájával a londoni olimpia idején találkozhattak a nézők - a nagy sikerű Istenkáromlás nem más, mint Stonehenge prehistorikus köveinek életnagyságú és felfújható másolata -, legközelebb pedig idén, a Velencei Biennále brit pavilonjában mutatkozik be.

A világhírű német művész nem először állít ki Magyarországon - talán az 1993-ban a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott, a magyar viszonyokra adaptált utazó tárlata (A megnyomorított ember) volt a legérdekesebb.

Bár a Duna TV január 9-én sugárzott Kultikon című magazinjának műsorvezetője (aki a fiatalosan laza stílust abban vélte megtalálni, hogy teátrális mozdulatokkal végigsétált a kamera előtt) kortárs művészeti kiállításnak nevezte a Fővárosi Nagycirkuszban látható anyagot, sajnos az épület előtereiben bemutatott "valami" nem felel meg egyik kritériumnak sem.

A LuMúban kiállított anyag elsősorban nem a zenetörténet szempontjából érdekes.

Csak remélni lehet, hogy az átszervezési düh következtében nem ez lesz a hattyúdala annak a kiállítássorozatnak, amely a ma már a Szépművészeti Múzeum alá besorolt Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményéből készül - és amelynek most az első darabja látható.

A Virág Judit Galéria és Aukciósház rekordleütéseinek Top 10-es listáját Munkácsy Mihály Poros út I. című munkája vezeti (220 millió), a második helyen Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festménye (180 millió) áll. A műtárgypiac idei legnagyobb szenzációja egy 113 éve lappangó Csontváry-festmény, a Traui tájkép naplemente idején. A december 16-án - interjúnk elkészülte után pár nappal - megrendezett árverésen a művet rekordáron, 240 millió forintért ütötték le.

A festészetet már sokszor eltemették - kezdve Paul Delaroche-tól (aki állítólag 1839-ben, a fényképészet megjelenésekor vizionálta a festészet halálát) Duchampon át egészen Donald Judd amerikai művész hatvanas években tett kinyilatkoztatásáig, illetve az ideák elsődleges szerepére felesküdő, ezért a tárgyi megvalósulást elvető, a konceptuális művészettel rokon irányzatokig.

A Vasarely Múzeum első emeletén látható kiállításokban első pillantásra nem könynyű közös elemet találni, sőt, mintha egymás szöges ellentétei lennének. Az egyik, A képek állása valójában egy utazó rendezvénysorozat címe, amelyben a médiaművészet két úttörő személyiségének, Bódy Gábornak és Zbigniew Rybczynskinek az életművét mutatják be.

Kifejezetten jó ötletnek tűnik, hogy Lakner Antal retrospektív kiállítása kitüremkedik a LuMú bejárata elé. A két kiléptetett munka körül feltűnően sokan csoportosulnak, találgatva, vajon mit keres itt egy izlandi felségjelű, különös formájú haditechnikai egység és mellette egy konténer, katonai ruhákban feszítő próbabábokkal.

Kínzások, kegyetlenkedések, hímtagok