A legendás Desert Inn tetején lévő lakosztálya nem sokban különbözött korábbi lakhelyeitől; 1947 után, egy majdnem a halálával végződő repülőgép-balesetet követően szinte kizárólag sötét szobák ágyain fekve töltötte életét. Mivel allodyniában szenvedett - azaz mindenféle fájdalommentes ingert fájdalmasnak érzett -, nem viselt ruhát, nem mosdott, haját és körmeit nem vágta le, és nemigen étkezett; koszosan és kórosan lesoványodva, szerzetesi magányba burkolódzva élt. Fájdalma egyetlen ellenszere a filmnézés volt: 1968-ban például volt olyan film, amit százötvenszer nézett meg egymás után.
Tasnádi - aki kezdetben alkalmazott grafikával és plakátokkal foglalkozott, a kétezres években pedig számos interaktív videodíszletet tervezett alternatív tánc- és színdarabok számára - installációja utal a különös életű Hughes betegségére, de nem neki állít emléket. A Desert Inn egy metaforikus és univerzálisan kitágított helyzetrekonstrukció, a betegség és a magány borzongatóan szép és tárgyiasult lenyomata, amely 2011-es szentendrei bemutatása és a tavalyi, Egerben történt kiállítása után végre "otthonra lelt" a székesfehérvári Új Magyar Képtár sötét cellára emlékeztető kiállítótermében.
A térben lebegő munka középpontjában egy ferdén megbillent, két görgethető kerekétől és az ágyneműtől megfosztott fehér kórházi ágy áll. A szerkezet egyensúlyát egy papír zsebkendős csomagokkal "megterhelt" ólomnehezék, mozgását pedig egy aranyozott fúrógépen átáramló villamos energia biztosítja. Az ágy ugyanis a rászerelt evezőpadra rögzített aranyozott evezőlapátok ismétlődő csapásai miatt folyamatosan kileng. A repetitív mozgássor felidézi a kényszerbetegségek világát, a katatóniát, egy olyan, a saját idejébe és az elme tömlöcébe béklyózott állapotot, amikor a külvilág ingerei érdektelenné és lényegtelenné válnak, amikor a megtervezett mozgás, az előrejutás lehetetlen, amikor az "út a cél" típusú életbölcsesség hiteltelenné válik.
A munka hihetetlen ereje akkor lehet nyilvánvaló, ha összevetjük 2013-as "leszármazottjával", a Látogatóval. A megvetett kórházi ágy itt ugyanis előrehalad a valóságos térben - a videók tanúsága szerint a Hősök terén vagy a Városligetben. A különös mozgást antropomorf lábacskák (no meg a bennük elrejtett motorok) segítik elő, ezáltal a konstrukció, a sétáló betegágy elsősorban a nézők meghökkentésére apellál - a felvételek szerint sajnos kevés sikerrel. (Ez talán nem véletlen, hiszen a betegség ugyanolyan stigma, mint a hajléktalanság, csak az előbbit még nem büntetik.)
A Desert Inn szellemiségéhez valójában egy szintén idén készült munka, a Waiting is a way of life áll közelebb, amely egy fából készült és vízzel megtöltött nagyobb, illetve a benne lebegő kisebb csónakból áll. Kharón ladikja s benne az apró lélekvesztő ugyanúgy a halandóságról, az élet törékenységéről "beszél", mint a Desert Inn idő- és térhurokba szorult virtuális használója. Arról az állapotról, amikor nem a világ börtönöz be minket, hanem a saját szellemünk, amikor a gondolatok saját farkukba harapnak, amikor a valós idő megélése helyett a csábító időtlenség csapdájába zárjuk magunkat. Amikor a tervezés időpocsékolás, hiszen a világ elérhetetlen, amikor képességeink, vélt vagy valós tudásunk értéke semmivé foszlik, amikor a hurokszerűen össze-összeránduló akarat miatt képtelenek vagyunk a cselekvésre. A pőre, talán néha önsajnálatba hajló, könnyes (papír zsebkendő!) és fájdalmas (fúrógép!) magány persze lehet (ahogy Tasnádi is írja) "transzcendentális állapot", s mint ilyen, a lecsupaszított Én felmutatása a végső, isteni elszámolás előtt. De ugyanígy lehet a depresszió képi metaforája, amikor az összezsugorodott és burokba kényszerített akarat már csak apró és önkéntelen rángásokra képes. Amikor a lélek tetszhalott, s csak a vegetatív idegrendszer pumpál monotonul. Megtörténhet persze, hogy a létezés akarásának felismerése győzedelmeskedik, és a beteg kisétál a lesötétített szobából. Első lépései talán ne Székesfehérvárra vezessék, mert fennáll a visszaesés esélye - az egészségesek számára viszont kötelező a megtekintése.
Szent István Király Múzeum, Új Magyar Képtár, Székesfehérvár, Megyeház u. 17. Nyitva december 1-jéig
