Dékei Kriszta

Nem valószínű, hogy a Liget Galéria az idei kiállításain csupa olyan művészt mutat be, aki majd’ tíz éve kimaradt a művészeti élet körforgásából, azaz nem volt egyéni kiállítása, és nem szerepelt csoportos tárlaton sem. (Bár ha mégis ez a koncepció, akkor érdeklődve várjuk.) A januárban megrendezett Uglár Csaba-kiállítás után ugyanis most megint olyan művészt láthatunk, aki évekre teljesen eltűnt a színről.

Ujházi hetvenes évek elején induló, közel ötvenéves pályafutása során mit sem vesztett frissességéből és humorából, és jellegzetes képi világa is megmaradt, pár nem tipikus műcsoportot (lombképek, New York-i tájképek) leszámítva.

A galéria földszintjén egy csoportos kiállítás – Hazaúttalan –, míg az emeleten Szász Lilla egyéni tárlata látható, a kurátorok Erőss Nikolett, illetve Szegedy-Maszák Zsuzsanna. S bár a kiállítások koncepciója eltérő, mégis összeköti a kettőt, hogy problémafelvetéseik és kérdéseik hasonlók. Továbbá az is, hogy bár a néző bőven talál a kurátori szövegekben értelmezési kulcsokat, mégis sokszor támadhat hiányérzete.

A festő és képzőművész egyéni kézjegyét egyfajta „személyes eklektika” jellemzi, szabadon jár-kel műfajok, anyagok és témák között. Készített olajfestményeket, assamblage jellegű munkákat, objekteket, installációkat és videókat.

Vízilabdázónak indult, később Angliában egy pakisztáni festőművész hatására kezdett érdeklődni a kortárs művészet iránt. A galerista-kurátortól azt is megkérdeztük, mit jelent az, hogy művészetközvetítő.

Az egyik legviccesebb kiállítási kritikát Hajdu Istvántól olvastam a Beszélőben. Arról szólt, hogy hosszan áll a bezárt galéria előtt.

Az általában filozófusok, esztéták, elméleti szakemberek által hangoztatott „vége-elméletek” sorában a festészet az első, halálozásáról már az 1800-as évek közepétől beszélnek. (A művészettörténetet e század elején temették el.)

Közel két évvel ezelőtt kezdett bele a Mozaik Zsidó Közösségi Klub együttműködve a Mazsihisszel és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemmel (OR-ZSE) a Dáf projektbe – ennek keretében a zsidó közösség több mint száz tagja interpretálta a tórai hetiszakaszok üzenetét.

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros vezetője s egyben a kiállítás kurátora, Deák Nóra nem véletlenül választotta ki e képzőművészeket; mindhárman erősen kötődnek Dunaújvároshoz – ketten a városban születtek, Várnai pedig kisdiákként Kazincbarcikáról került ide. A kiállítás ugyanis azt a kérdést járja körül, mit jelent Dunaújvárosban képzőművésszé válni, létezik-e dunaújvárosi művészet, miként jelennek meg a művészek munkáiban a városban szerzett tapasztalatok.

A 2013-ban alapított Easttopics nonprofit kezdeményezés a kelet-európai kortárs művészet népszerűsítésére, egy olyan folyamatban lévő projekt, amely közelebb hozza, s egyben hálózatszerűen összefogja a térség államainak (többek közt a volt Jugoszlávia utódállamai, a balti államok, Görögország és Belorusszia) kortárs szcénáit és szereplőit.

A fiatal szobrász 2012-es diplomamunkájában, a Csepel G. E. tornarobotban már ott van a humor, szerepelnek talált tárgyak, de mindent visz a szobor háttértörténete.