Kiállítás

A bizonytalanság homálya

Gerhard Richter: Valós látszat

Kritika

Az idén 89 éves művész munkásságának nagy részét lefedő, monumentális, közel kétszáz műtárgyat felvonultató, reprezentatív tárlat ékesen bizonyítja, hogy miért tartják Richtert a világ egyik legnagyobb kortárs művészének.

És persze azt is, hogy a kritikusai által gyakran hangozatott „kaméleon festő” titulus miért bizonyult igen hamar tévesnek. Felmutatja továbbá, hogy az eltérő képtípusok (portré, tájkép), stílusok (figurális és absztrakt), illetve anyagok (vászon, digitális nyomat, üvegablak) használata mögött nem csupán egy nyughatatlan, állandóan kísérletező művész áll, hanem egy nagyon is tudatos alkotó, aki folyamatosan vizsgálja az elveszett bizonyosság és a valóság kérdéseit. Egy olyan festő, aki minden személyességet és történetet (jelentést) kivon a műveiből (még az a kevés, családjáról készült festmény is művészettörténeti allúziókkal terhelt), s akinek alkotásait áthatja a szkepszis, az „iróniával árnyalt melankólia”, és paradox módon előjönnek (némileg azért rejtve) a saját fiatalkorának meghatározó emlékei.

A Drezdában született művész megélte a weimari köztársaságot, a náci Németországot, Drezda bombázását, és a szovjet típusú Német Demokratikus Köztársaságot, mielőtt 1961-ben, még a berlini fal felhúzása előtt, emigrált; Floria Henckel von Donnersmarck 2018-as filmje, a Mű szerző nélkül átélhetően mutatja be a nácizmus, majd a kommunizmus alatt túlélni kényszerülő alkotó dilemmáit és veszteségeit. (A filmet Richter látatlanban elítélte.)

Tévút, ha a művész élettörténete (esetleg vélt személyisége) felől értelmezzük a műveket (de ha valakit érdekel, akkor hatvan, Benjamin Katz készítette Richter-portré is látható a kiállításon), bár az kétségtelen, hogy például a felülnézetből láttatott, szürkés városképei élettelen, kietlen romoknak tűnnek, és maga a holokauszt is igen korán elkezdte foglalkoztatni. A téma már az 1972-ben először bemutatott, és azóta is bővülő, csak fényképeket tartalmazó inventáriumában, „vizuális adatbankjában”, azaz az Atlasban is igen hamar megjelenik (a divatújságokból kivágott képek és a pornófotók között).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.