Kézjegyét rajta hagyta a Nappali Ház folyóiraton és a Magyar Narancs első, nagy alakú, kétszínnyomásos lapszámain, de 1989-ben igen keresettek voltak, nem csak a turisták körében, a Budapestről készült fekete-fehér képeslapjai is. Pedig Eperjesi a fotográfiai képzést nem szerette; az egyetlen komoly hatással Maurer Dóra és az ő fotogramkurzusa volt rá. Nem érdekelte az optikai leképezés, sokkal inkább az elméletben és a fotogramban fedezte fel azt a művészeti lehetőséget, amely megfelel kutató és egyben kívülálló pozíciójának.
A fotogram, ahogy azt röviden a kiállítás címe is jelzi, olyan fotótechnikai médium segítsége nélkül készült fény-kép, amely közvetlenül a fotópapírra készül, így a fény sötét lesz, és a fény hiányából alakul ki a fekete, pozitív forma.
Eperjesi számos fotogramos művet készített, olyan nagy méretű, ismert műveket, mint az Inverzió (a mű elején és végén egy-egy talpnyom látható annak eredményeként, hogy a művész a kétméteres fotópapíron bukfencezett egyet), vagy említhetjük az újszülöttekkel készült sorozatát is.
Színes fotogramokat 2007-ben kezdett el készíteni (kísérleteit 2009-ben három, összefüggő kiállításon mutatta be), majd, mivel számára egy eredmény, egy sikeres színkeverési kísérlet nem a végcél, hanem „csupán” egy állomás, 2013 óta azzal kísérletezik, hogy a színes fényérzékeny anyagot önmagába hajtsa vissza. Ahogy a kiállításhoz írt kísérőszövegben is olvasható: „…így a képeken egyszerre rögzül egy színjelenség és képződik le ugyanennek a jelenségnek a térbelisége, torzulása, változékonysága, átmenetisége. Egyszersmind ez a visszahajtás és visszahajlás a fotópapíron megjelenő színek konfigurációjához is kulcsot ad.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
