Kiállítás

A kék bolygó

Süveges Rita: Mellette minden puszta gyom

Képzőművészet

A fiatal művész nem csupán festményeket készít, de aktívan foglalkozik napjaink fontos kérdéseivel is, egyebek közt az ökológiai válsággal, a klímakatasztrófával, a környezet átalakításával, ökokritikai elemzéssel.

2017 óta tagja (Horváth Gideonnal és Zilahi Annával) az xtro realm nevű csoportnak, amely „újrealista filozófiákkal és antropocén-kritikus, ökológiailag elkötelezett elméletekkel foglalkozik”, és emellett olyan programokat is szerveznek, amelyek a kortárs gondolkodás emberközpontúságát kritizáló elméletekre támaszkodva vizsgálják a klímaváltozást. Ez a gyakorlatban olvasóköröket, beszélgetéssorozatokat, kirándulásokat jelent (jártak a százhalombattai olajfinomítóban és a Zsámboki Biokertben), illetve Süveges maga is szervezett antropocén terepgyakorlatokat, például a kiskunsági Fülöpháza melletti „sivatag” két fennmaradt, vándorló humokbuckájához, illetve bejutottak Magyarország egyik „őserdejébe”, a Kékesi Erdőrezervátumba is.

A csoport 2019-ben megjelentetett egy enciklopédiát (Extrodaesia), amely az „emberközpontúságot meghaladó világ peremvidékén” járva tudományos szócikkeket, versbetéteket és vizuális térképeket kapcsol össze egymással. (Az xtro realm legközelebb április végétől az OFF-Biennálén látható, ahol a Klímaképzeleti ügynökség című projektjüket mutatják be.)

 
Fotó: Inda Galéria

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.