Kiállítás

Torzult valóság

Gerhes Gábor: blackmirror

Képzőművészet

Gerhes kiállításaiban nemigen csalódik, aki szereti az abszurdot, az iróniát és a groteszket.

A humor nála nem öncélú, a legtöbb sorozatában komoly kultúrpolitikai referenciákat ír/fordít át egy másik értelmezésbe. Gerhes az utóbbi tíz év kiállításain általában több narratívát is megmozgat, szemben az olyan korábbi fotósorozataival, mint az 1997-ben készült e és é, ahol az említett betűket nevükben viselő képzőművészek pózoltak különféle jelek társaságában, vagy a 2000-es Second hand, ahol maga a művész bújt egy-egy valós vagy fikciós férfitípusra jellemző ruházatba, de említhetnénk még a 2001–2002-ben készült és Grätzer József SICC című munkájának képrejtvényeitől ihletett műveket, vagy a 2004-es Letakart harcosokat is. A 2009-es Bolond világ (Székesfehérvár), a 2011-es Nótaszó (acb Galéria) vagy a 2016-os Dilettanten erhebt Euch gegen die Kunst! (acb Galéria) azonban már nem csupán mediális szempontból voltak sokszínűek (fotók, festmények, kisplasztikák, szövegek és objektek), hanem a néhol széttartónak tűnő, de mégis összegubancolódott témacsoportok szempontjából is.

A mostani, húsz műből összeálló kiállítás minimum öt szálat mozgat. Maga a cím egy kortárs művészeti allegóriára utal, egész pontosan az olyan, tömegeknek is elérhető rendszerekre, mint a számítógép, a mobil, illetve ezek mindenféle kombinációi, amelyek digitális „valóságai” hatással vannak mindennapi életünkre, ideértve a mesterséges intelligenciák algoritmusain alapuló manipulációt, a percepció gyökeres átalakulását és a valóság elfedését is. A fekete üvegre nyomtatott üveg­printek közül három is „nagyra nőtt” mobiltelefonra emlékeztet, ahol a sötét „képernyőn” megjelenő ábrák/rajzok alatt a márkajelzések helyén fényjelenségekre utaló címek állnak (Gunshot, Thunderlight, Explosion).

Ehhez kapcsolódik az angol tájképfestészetben a 18. században elterjedt konkrét eszköz, egy kis méretű, fekete, konkáv tükör – más néven a Claude Lorrain tájképfestőről elnevezett Claude glass –, amely alkalmas arra, hogy a tónus- és színtartományok lecsökkentésével festőibbé és esztétikusabbá változtassa a lefestett tájat (a puha, lágy árnyalatok a kiállítás több művében is visszaköszönnek, nem véletlenül egy tájképfotón is).

 
Fotó: Tóth Dávid

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.