Nekrológ

Megjelent a szellem

Révész László László (1957–2021)

Képzőművészet

Emlék a gimnáziumi rajzszakkörből: Révész hullaként terül el a járdán, testét fotók borítják.

Ő maga ezeket a korai performance-okat „fotó attrakcióknak” nevezte. Talán otthonról hozta ezt a már gyerekként kibontakozó kreativitást: édesanyja jó nevű opti­kus, édesapja gépészmérnök. A kisfiú pedig festegetett, rajzversenyt nyert, verseket és krimiszerű népszínműveket írt, a könyveket bújta. Sosem szakadt el teljesen a művészi közegtől: abban a két évben, amíg nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, a Pannónia Film­stúdió­ban volt anyagbeszerző, de dolgozott animációs filmek asszisztenseként is. A Pannónia titkos mozitermében letiltott filmeket nézett, statisztaként többször szerepelt Ragályi Elemér filmjeiben, és három rajzszakkörbe is járt egyszerre. Palotai Gáborral egy Folyamat-dokumentáció címen futó kollázsrevüt is elindított, az egyik ilyenben bőrdzsekis motorosként, illetve bártáncosként fel is lépett. Ekkoriban két poszter lógott a falán: egy Cézanne-mű reprodukciója és Az ördöggel cimborál plakátja (Godard kevésbé híres filmje, amelyben a nagyon híres Rolling Stones Sympathy of the Devil című száma szól).

Ekkoriban lett az Indigo csoport tagja is. Főiskolásként az Iparművészetire áthallgatva animációt is tanult, készített kísérleti filmeket, és társírója volt a nyolcvanas évek elején szintén Erdély Miklóshoz járó Enyedi Ildikó Az én XX. századom (1989), illetve a Bűvös vadász (1994) című filmjeinek.

Mivel a Révész László név már foglalt volt a filmszakmában, 1986 körül nevet változtatott. László László egy szélhámos médium volt a 19. század elején, aki libazsíros vattát tömött a pofazacskójába, s amikor kifújta, megjelent ektoplazmaként a szellem. Mivel Erdély édesanyja is médium volt, így a névváltás egyfajta tisztelet­adással is felért.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.