Kiállítás

Csúcsok között

Krisztustól a szivárványig

Képzőművészet

A Kieselbach Galéria idei évbe is átnyúló, „exkluzív galériás kínálata” – reagálva a megváltozott körülményekre – a szokásos év végi aukciót helyettesíti, ám ez a kiállítás abban is más, hogy most a klasszikus és modern műtárgyak mellett külön részleget kaptak az acb Galéria kortárs művészei.

A két galéria elvileg a műtárgypiac két elváló szegmensét jelképezi, ami egyebek közt a műtárgyak árképzését is befolyásolja, főképp az utóbbi évek változásait ismerve (bár voltak már korábbi kísérletek, például a Virág Judit Galéria részéről, amikor a kortárs és a klasszikus anyag együtt szerepelt). A kortárs galériák az úgynevezett elsődleges árakat alkalmazzák, azaz a művészektől származó műalkotások árai kötöttek, s ugyanannyit „érnek” a belföldi és a külföldi piacon, a másodlagos, gyűjtőktől, tulajdonosoktól származó alkotások eladási/leütési árát viszont a gyűjtői kereslet határozza meg. Az utóbbi öt évben viszont megjelent egy új szereplő is, az állam (Magyar Nemzeti Bank), amely újabban stratégiát is váltott; kezdetben klasszikus műveket vagy gyűjteményeket vásárolt meg közgyűjteményeknek (múzeumoknak), tavaly viszont rohamléptékben és több százmilliós értékben vásárolt fel kortárs klasszikusokat. Ez egyrészt jó az adott művésznek és a galeristájának, másrészt erőteljesen kihat a művek „árára” (bár Bak Imre egyik műve egy lengyelországi aukción több mint 46 millió forintért kelt el, és nem valószínű, hogy ilyen összegekért, a válság közepén a magyar piacon is gazdára talált volna), másrészt elhelyezésük felvet egy másik komoly kérdést is. A közpénzből megvásárolt Bak-, Konok-, Frey- vagy Maurer-művek ugyanis a bank hivatali helyiségeinek „díszítésére” szolgálnak (bár művészettörténészek elvileg kutatási célból megtekinthetik), azaz az állami szereplő mintegy magángyűjtői szerepet vesz fel; nálunk fejlettebb demokráciákban viszont a kulturális örökséget nem zárják el a köz elől, hanem (akár önálló kiállítóhely megépítésével) biztosítják a műtárgyak hozzáférhetőségét.

A Kieselbach Galéria ismert kiváló katalógusairól és a gondos kutatói munkájáról, illetve arról az egyébiránt szimpatikus törekvéséről, hogy a művek mögött felfejtse azok történetét is. A kiállítás alcíme is erre utal: Festők és gyűjtők Munkácsytól Bak Imréig, Weiss Manfrédtól Latabár Kálmánig. Bár a Pados Gábor (az Irokéz Gyűjtemény és az acb Galéria tulajdonosa) válogatta anyaghoz (Csúcsművek és különlegességek az elmúlt 50 év kortárs képzőművészetéből) írt, a kiállításon látható szöveg is hasonló megközelítést ígér, mégis inkább (főképp persze a korszakban járatosak számára, de mégiscsak) ismert háttéranyagot kapunk. Az egyetlen igazi, azaz korábban le nem jegyzett történet a kortárs anyagot mintegy lezáró szoborhoz, Szalay Péter művéhez (Prizma, 2020) kötődik, amely hírverését tekintve méltó párja a Kieselbach-tárlat bevezetőjének, Munkácsy Ecce homo című festményéhez készült vázlatának (1895 körül). A Munkácsy-mű provenienciája igen izgalmas; az elárverezett festményt először egy milliárdos iparmágnás alapítványát irányító bölcsészdoktor vette meg, aki aztán eladta egy írószergyártónak, akitől a húszas években a Philips magyarországi képviselőjéhez került. Tauszig Róbert 1958-ban meglepő módon egy apróhirdetésben keresett új tulajdonost a műnek; az akkori átlagfizetésekhez képest igen magas összegért. Így került Latabár Kálmánhoz, aki az ötvenes évek legjobban fizetett és polgári életmódja miatt sokat bírált színésze volt (az alapbér mellett a haknikból simán összejött neki havonta az évi átlagbér minimum háromszorosa). Most az akkori ár (55 ezer forint) több mint 5272-szereséért, 290 millió forintért árulja a galéria megvételre. (Megvásárlásával megdőlne az eddigi 240 millió forintos aukciós rekord.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.