- szerbhorváth -

Sikerkönyvről van szó, a fiatal holland zsidó szerző olyannyira meg is szedte már magát három mengjelet könyvével, hogy New Yorkban él, és csak az írásnak él, ami miatt már lanyha tiszteletet érdemel, ha mást nem is.

Aregény az 1991 októbere és decembere közti időszakot öleli fel, amikor Horvátországban már javában zajlott a háború, a Jugoszláv Néphadsereg szétlőtte Vukovárt, és Szarajevó főpróbáját tartotta meg Dubrovniknál. Eközben a hátországban, Szerbiában egyre sötétebbé vált az ősz. A regény színhelyén, Belgrádban a fiatalok a behívók elől bujkáltak, élni próbáltak, legalábbis a drogokkal. Hernyóznak, hogy aztán hernyó módra próbáljanak elkúszni a biztos fedezékbe.

az értekezletről, hogy a "nemzetpolgárok" ügye minél zökkenőmentesebben sínre kerülhessen.

Hétfőtől polgári engedetlenségi akciók, tüntetések, sztrájkok, blokádok jellemzik Szerbia életét.

Arról éppenséggel lehetne vitatkozni, hogy Günter Grass, a tavalyi irodalmi Nobel-díjas milyen (nagy valószínűséggel egyregényes) íróként marad meg majd az ún. utókor emlékezetében és az irodalomtörténetben - viszont az biztos, hogy valami egészen másként a huszadik századi német történelem (át)értékelésének területén. A bádogdobbal 1959-ben, harminckét évesen robbant be az irodalmi életbe, természetesen a Nobel-bizottság is ezt találta különösen elismerésre méltónak pontosan negyven év után (a tagok minden bizonnyal ennyi idő alatt tudták végigolvasni az amúgy igencsak olvasmányos regényt). Igaz, nemcsak e műve kavart hatalmas vitákat, a magyar mérce szerint szoclibnek mondható író minden létező közügybe belekotyog, otthon ezért aztán kevésbé is tisztelik, mint külföldön.

A nagy millenniumi révületben egy új templom felszentelése különösebb hírértékkel nem bír, elég a szenteskedésből, gondolhatjuk félig-meddig jogosan. Figyelmünket most mégis vessük a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség új otthonára, hátha mégis okosabbak leszünk, mielőtt mindnyájan kolostorba vagy emigrációba vonulunk.

Homoki János, a honvédelmi tárca kisgazda politikai államtitkára múlt péntek délután országjáró körútjának újabb állomásán, a mátraaljai Szűcsiben adta át a kormány ajándékát a falu polgárainak. A település hegyecskék között, völgyecskében elterülő, amúgy takaros, gazdagnak tűnő egykori bányászfalu, amely manapság üdülőfalura emlékeztet.

Tévedés azt hinni, hogy azért nyúltam e könyv után, mert eltűnt feleségemet szeretném megtalálni, esetleg a nekem tartozó cégek fizetőképessége érdekelne. Nem, a magánnyomozásban elmélyedni ma minden magyar polgár szent kötelessége, hogy ne járjunk úgy, mint Pallag László, aki most fénymásolt újságcikkeket is bizonyító erejű dokumentumokként kezel, továbbá meggyőződhetünk arról is, hogy a magánnyomozó sose gyújtja fel saját kocsiját, a klasszikus magánnyomozó pedig nem használ lehallgatókészüléket, és nem egy eldobott gyufaszál mentén göngyölít fel egy ügyet. A magánnyomozás ugyanis "egy gondolkodási tevékenység, folyamat, melynek lényege valamely jelenség vagy múltban lezajlott esemény meghatározott módszerek segítségével történő megismerése", amit meg megtudunk, azt összefoglalóan leírjuk, és odaadjuk a kliensnek, aki aztán csinál, amit csinál, már nem ránk tartozik.

Jáchym Topol a szerkesztő hátoldali jegyzete szerint a kortárs cseh irodalom szinte kultikus jelensége, ami önmagában véve is nagy kedvet csinál az olvasáshoz, elvégre a cseh irodalomról rögtön az jut az eszünkbe, hogy a csehek is szívesen ugrálnak a "kis nép - nagy irodalom" szlogenjével a zakójukon, ahogyan az összes kákáeurópai nép fiai is, leszámítva talán a vendeket és a szorbokat. Az efféle "kultikus jelenség" típusú felvezetés ugyanakkor rögtön el is ijeszt bennünket az olvasástól, mert Hasek, Skvorecky`, Hrabal, Kundera után el sem tudjuk képzelni, mit is jelenthet mindez: hogy a szerző menő pasas, a (cseh) irodalom Brad Pittje, aki a lagzijára egy milkát szór el, vagy hogy a regény milliós példányszámban fogyott el (de ezerben mindenképp), esetleg amiatt, mert a régi nagyok hagyományát folytatva ő is valamelyik prágai kocsmában emelgeti naphosszat a söröskriglit, és hamisítatlan beszélgetőember. Az Angyal elolvasása után viszont már nem nehéz kiókumlálnunk, hogy a "kultikus" kifejezés felhozása - teljesen téves módon - inkább a témára vonatkozik, a regény főhőse ugyanis régi drogos, s mint ilyen virtuális és valós "utazásokat" tesz a (")valóságban(").

A rendszer, mint mindig, beerősít. A "jó stratégaként" számon tartott Slobodan Milosevic - így az összeesküvés-elméletek - az amerikai elnökválasztásokig folyamatosan feszíti a húrt, majd azon a bizonyos kedden katonai puccsal átveszi Crna Gora felett is a hatalmat. Szerbiában ezt már rég megtette, de itt is tovább feszül a húr a guzlicán. A kormány három hete "terrorizmusellenes" törvényjavaslatot terjesztett elő, melynek több pontja is alkalmas lehet arra, hogy szükség esetén és rájuk való hivatkozással az egész lakosságot le lehessen végre csukni.

Ha tavasz, akkor ravasz. A délszláv válság során már megszokhattuk, hogy kikeletkor kezdődnek el a nagy összecsapások, mert a balkániak olyanok, akár a medvék. Elemzők, de a szerbiai információk is arra utalnak, hogy nem lesz ez idén sem másképp. De most hirtelenjében az is gondot okoz, hogy összeszámoljuk, per pillanat hány válsággóc van arrafelé.

Az új horvát elnök, Stipe Mesic beiktatása utáni egyik első interjújában arról beszélt, hogy valakinek a horvátok közül egyszer le kell majd térdelnie a bosznia-hercegovinai Ahmici falucskában, melyet a Horvát Védelmi Tanács (HVO) alakulatai 1993-ban szinte eltöröltek a föld színéről, több mint száz ártatlan muzulmán áldozatot hagyva maguk után. Nos, ez a bocsánatért esedező személy aligha Tihomir Blaskic, a HVO akkori vezérkari főnöke lesz.