Általános ellenállás Szerbiában: Mindenki szurkoljon!

Hétfőtől polgári engedetlenségi akciók, tüntetések, sztrájkok, blokádok jellemzik Szerbia életét. A szerb ellenzék újult erővel indul harcba a győzelemért, amit a választásokon már megszerzett. Csakhogy erő még a másik oldalon is van, a kérdés az, Milosevic meg meri-e kockáztatni, hogy az egész népre gumibottal ugorjon rá.Hogy Milosevic hová akar kilyukadni, számtalan pletyka alapján mérlegelhetjük. A magukat megbízható hírforrásoknak nevezők szerint az elnök Irakba, Kínába vagy Moszkvába készül, a család meg már rég kinn van, ahogyan a pénz is. Naponta újabb és újabb jelekből próbálják kiolvasni, akár a jósok a csirkebélből, hogy mi fog történni, merre száll el az elnök különgépe, amit megint tuti források szerint a NATO rögtön le fog lőni, és vége a válságnak.

Pedig per pillanat úgy tűnik, Milosevic mindenen gondolkodik, csak az emigráláson nem. Az biztos, hogy ameddig módjában áll, mindent meg fog tenni azért, hogy

hatalmon maradjon,

hiszen erről híres. Ne feledjük, még abban az amúgy elképzelhetetlen esetben is hatalmas potenciállal rendelkezik, ha önként lemond az elnöki posztról, illetve elismeri Kostunica győzelmét. Először is csalás nélkül kapott majd kétmillió szavazatot, a baloldali koalíció pedig - hála a montenegrói kormányerők bojkottjának - továbbra is kormányon maradhat mind szövetségi (a Szerbiai Demokratikus Ellenzék, a DOS 59, a baloldal 44 helyet szerzett a 130 tagú szövetségi alsóházban, viszont a Crna Gora-iak is a baloldalt támogatják majd), mind köztársasági szinten, már amennyiben újabb alkut tud kötni Seselj vajdával. Seselj ugyanis azon kívül, hogy látványosan fölajánlotta lemondását, és elismerte az ellenzék adatait, hallgat, és a háttérben vélhetően egyezkedni próbál Milosevicékkel és Kostunicáékkal egyaránt. A mérleg nyelveként nyerő emberré válhat, és úgy tűnik, számára a status quo fenntartása, azaz a szocikkal való további együttműködés még mindig jobb alternatíva, amennyiben a DOS-tól kevésbé várható, hogy látványos gesztusokat tegyen felé.

Milosevic számára a legnagyobb problémát pillanatnyilag nem az ellenzék akciói jelentik, túlélte ő az 1996-97-es tüntetéssorozatot is, és ugyanúgy bagózik a nemzetközi közvéleményre is, mint eddig. (Pedig már az oroszok is kifejezetten ellene fociznak, Putyin elnök maga is elismerte az ellenzéki győzelmet.) Az igazán nagy baja saját rendőrségével támadt. A hadseregbe eddig sem vetett nagy bizalmat, úgyhogy az még nem ejtheti kétségbe, hogy állítólag a tábornoki kar egy része már hátat fordított neki, továbbá, hogy a hadsereg tagjainak nyolcvan százaléka Kostunicára szavazott. A minimum száz-, ha nem kétszázezres rendőrségre viszont mindig is számíthatott. Eddig. Most viszont kedvenc intézményén is megjelentek a hajszálrepedések. Egyelőre meg nem erősített információk szerint Milosevic itt is megkezdte a csisztkákat, elsőként leváltotta a belügyminisztérium állambiztonsági szolgálatának vezetőjét, mert ő sem volt hajlandó a tüntetők, sztrájkolók elleni keményebb fellépésre. Hétfőn a vajdasági Palánkán pedig szinte az egész rendőrőrs megtagadta a demonstráló lakosság elleni fellépést. A rendőrség egyre kevesebb helyen és egyre kevesebb brutalitással avatkozik közbe, már ha egyáltalán beavatkozik. Persze ezek a jelek nem utalnak egyértelműen arra, hogy a rendőrség is kifarolt volna a hivatalban lévő elnök mögül, lehet, hogy Milosevic erőkoncentrációra készül, illetve nem akar erőt alkalmazni mindaddig, amíg az ellenzék által bojkottált választásokon vasárnap meg nem választatja magát maradék híveivel. A rendőrségi akciók elmaradása és lagymatagsága tehát még része lehet terveinek, bár Szerbiában ma minden ellenzéki megesküszik arra, hogy az egyenruhásokkal valami történhetett:

lusták, és kicsit kedvesebbek

lettek. Azt se feledjük el, hogy az ellenzéki akciók most már nemcsak a nagyvárosokra terjednek ki, hanem a kisebbekre is (ami korábban nem volt jellemző), arra pedig a rendőrség nem képes, hogy mindenkit mindenhol ellenőrizni tudjon, még a villanyrendőrök mozgósításával sem.

A fentiektől valamelyest kevésbé jelentőségteljes, de Milosevic uralkodásának jellemzőit tekintetbe véve, nagyon is fontos újabb repedés a rezsim egyik oszlopának tartott Szerbiai Rádió és Televízióban eddig hithűnek tartott újságírók renitenskedése. Pálfordulás történt az egyik legnagyobb példányszámú kormányhű napilapban is: láss csodát, a szakmai színvonalra és az objektivitásra akarnak felesküdni a hatalmi párt helyett. Azt pedig tudni kell, hogy a szociológusok Szerbiában mindig is három okkal igyekeztek megmagyarázni Milosevic hatalmon maradását. Az első nemzetkarakterológiai: a szerb szeret az uralkodójára szavazni. Nos, ez a tézis ma már semmiképpen sem áll. Ahogyan alighanem egyre kevésbé igaz a másik kettő, hogy tudniillik a propaganda és a rendőrség lenne a másik két oszlop.

Milosevic oszlopai tehát már vagy kidőltek, vagy éppen kidőlni készülnek. A kérdés ezek után csak az: vajon kiket fognak maguk alá temetni?

- szerbhorváth -