Sikerkönyvről van szó, a fiatal holland zsidó szerző olyannyira meg is szedte már magát három mengjelet könyvével, hogy New Yorkban él, és csak az írásnak él, ami miatt már lanyha tiszteletet érdemel, ha mást nem is.

Az Uborkaszezon első részében a mesélő-főszereplő - akit egyenesen Arnon Grunbergnek hívnak - azon időszakról számol be, amikor tizenöt évesen küszködik a gimnáziumban, továbbá az alkoholista, megnyomorodó papa és a félig-meddig vallásos, ámde (vagy éppen ezért) idegbeteg mama társaságában, alkalmi haverok-osztálytársak körében, no és végül a szüzességét is elveszíti. A kötet második felében - itt hősünk már vagy huszonkét éves - aztán már semmi másról nincs szó, csak a baszásról, kérem szépen. Arnonunk kurvázni jár, hogy a kötet végére maga is beálljon az iparágazatba. Emellett a regény-novellafüzér lejtmotívumaként megemlíthető még a mértéktelen kocsmázás-alkoholizálás (már tizenéves kortól), a kábszerezés és az alkalmi munkákkal való nyavalygás. Amolyan generációs kultuszregénynek is elmehetne - szex, drog és alkohol -, de valahogyan mégsem megy el, legalábbis nekem egy kissé mesterkéltnek és túlírtnak tűnik ez a grunbergi világ, bár a budapesti könyvbemutatón láttam a palit, érdekes fickó (piros Adidas-sportcipőben), és így mégiscsak könnyebb elhinnem, hogy Amszterdamban minden így van, és Grunberg így él vagy élt. Kicsit Woody Allenhez hasonlít a figurája, ilyképpen hát el is tudjuk hinni, hogy ő is egy szexmániákus lelkibeteg, és ez úgymond a munkáján is érződik. Az Uborkaszezonban van egy jelenet: a főszereplő kiselőadásra készül, egy kötetről kell beszámolnia, "és mert kihagytam az összes olyan részt, amely nem a baszásról szólt, alig fél óra alatt végeztem vele". Nos, ha Grunberg könyvét mi magunk forgatjuk ezen kritérium szerint, akkor bizony szinte az egészet el kell olvasnunk.

A hazai mezőnyben az Uborkaszezon egyértelműen Hazai Attila könyvei mellé állítható a polcon, bár Grunberg kevésbé minimalista, inkább a témaválasztás azonos. Humora viszont inkább Garacziéhoz közelít, és a kötet végül is azért nem unalmas, mert röhögni azért gyakran lehet.

Viszont kevésbé nevetségesek azok az alighanem nagyon is viccesnek szánt részek, ahol a szerző/főhős nemi élete taglalódik, a kurváknál való felsülései, az, hogy általában alig tud elmenni, és ha végül el is megy, akkor sem érzi magát jól. Mintha udvariasságból kefélné a kurvákat. A regény alapvetően egy beteg ember képét rajzolja meg, és mivel ez az ország is tele van beteg emberekkel, ez az én-irodalom nyugodtan ajánlható azok számára, akik hasonló izékkel-izékben szenvednek.

- szerbhorváth -

Fordította Wekerle Szabolcs. JAK-Osiris, Budapest, 2000, 278 oldal, 1500 Ft