Millenniumizászló-átadás II.: Hadúri gesztus

szerző
- szerbhorváth -
publikálva
2000/37. (09. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Homoki János, a honvédelmi tárca kisgazda politikai államtitkára múlt péntek délután országjáró körútjának újabb állomásán, a mátraaljai Szűcsiben adta át a kormány ajándékát a falu polgárainak. A település hegyecskék között, völgyecskében elterülő, amúgy takaros, gazdagnak tűnő egykori bányászfalu, amely manapság üdülőfalura emlékeztet.

Homoki János, a honvédelmi tárca kisgazda politikai államtitkára múlt péntek délután országjáró körútjának újabb állomásán, a mátraaljai Szűcsiben adta át a kormány ajándékát a falu polgárainak. A település hegyecskék között, völgyecskében elterülő, amúgy takaros, gazdagnak tűnő egykori bányászfalu, amely manapság üdülőfalura emlékeztet.

E jeles esemény koreográfiájában és tartalmában is különbözött a korábban látottaktól (lásd: Sej, a mi lobogónkat, Magyar Narancs, augusztus 17.). Homoki János például nem késett, hanem a hivatalos kezdésnél jóval korábban megérkezett a polgármesteri hivatalba. Szerettünk volna interjút készíteni vele, ám egy illetékes hölgy állta utunkat, mondván, ha nincs előre megbeszélve, akkor reménytelen a helyzetünk, Homoki úr a falu vezetőivel beszélget. Aztán elindul a menet a hivataltól a templom felé, s bár szót tudunk váltani az államtitkárral, interjúkérésünket elhárítja: "Hát, öreg, most nem lehet", de aztán meglobogtatva a zsebéből előhúzott papírcsomót, hozzáteszi: "Utána odaadom a beszédet, abból csinálj interjút, abban minden benne van."

Oldalt, végig az út mentén a kivezényelt általános iskolások zászlókat lobogtatnak: az elsősök lelkesedéssel, a felsőbb generációk látható feszélyezettséggel állnak, s pofákat vágva asszisztálnak a nemzeti érzés felvirágoztatásához. (Utóbbi elől komoly akadály hárult el azzal, hogy a kormány újabb egymilliárdot adott a millenniumi kormánybiztosnak, ossza mán szét, ha ilyen jól megy a cucc.)

A kétórásra nyúlt mise kezdetén a műsorvezető üdvözli az állami és egyházi méltóságokat, továbbá a helyi "vállalkozókat és polgárokat". Jő Homoki, ki korábbi példáinktól (Dávid Ibolya és Orbán Viktor) eltérően - meglepetésünkre - kevésbé szenteskedik. A mise után megszerzett beszédét interjúvá szerkeszteni viszont nehéz volna, hiszen ilyesmiket kellene kérdezni, hogy "Államtitkár úr, ismertesse főbb vonalaiban Magyarország ezeréves történelmét, különös tekintettel a hadtörténetre", vagy hogy "Mi Magyarország?" (válasz: a kereszténység védőbástyája), továbbá: "Mit sugall a mi történelmünk?" (válasz: erőt). A beszéd második, a településsel foglalkozó részére pedig úgy kérdezhetnénk rá, hogy "Hány km-re terül el Gyöngyöstől ez az csinos és barátságos helység, mely már az ősemberek korában lakott területnek számított?" (válasz: 15), esetleg "Mi működik a faluban?" (válasz: iskola, kultúrház és óvoda, egy ideig mozi is). A harmadik, utat kijelölő rész kapcsán pedig azt kérdezhetnénk: "Mi igaz, különösen a magyarságra nézve, Mohi, Mohács, Világos és Trianon után?" Homoki beszédében erre egy Nietzsche nevezetű német antinacionalista és antiklerikális filozófus idézete adja meg a választ: "Akit a bajok nem törnek össze, azt megerősítik!", de ezt most nem fogjuk megkérdezni, viszont a progresszió jeleként értékeljük, hogy egy katolikus templomban Nietzschét idéztek.

Végigpásztázva a szövegen, tekintettel az idézettekre (II. Pius pápa, Jean Lemaire de Bellges francia költő, Victor Hugo, Nietzsche, Széchenyi, Tollas Tibor forradalmár költő), azon kell elgondolkodnunk, maga Homoki-e a szerző vagy pediglen írnoka; ha ő maga, úgy egész hete elmehetett rá, igaz, így lenne indoka annak, hogy a haderőreform minduntalan megbicsaklik.

És amíg a mise alatt mindenki elmélázhatott azon, mit is kell tenni, és minek a szellemében kell élni, addig kinn az általános iskolások várakoztak még egy plusz órát, hogy a menetnek visszafelé is integethessenek, s így ők is elmorfondírozhattak azon, mi egyebet is tehettek volna e szép napos délutánon. Ráadásul a legtöbben a tűzijátékot sem nézhették meg, mert nyolcra otthon kellett lenniük.

- szerbhorváth -

szerző
- szerbhorváth -
publikálva
2000/37. (09. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra