Az elbeszélő főhőst azonban más is - kábé minden - kínozza, illetve foglalkoztatja. Felesége terhességének utolsó három hónapja is ez az időszak. A harmincéves pasi eközben még a belgrádi fiatalok tipikus életét is élné, de itt már semmi sem tipikus: a régi barátságok megszűnnek, az újak egészen másra sikerednek, ráadásul folyton meghal valaki, jobb esetben csak eltűnik a messze idegenbe. Klasszikus realista próza ez, olykor már olvasni is rossz. Nem a regény a rossz, a regény az jó, ahogyan Dante is jó, csakhogy nekem speciel semmi kedvem arról olvasni, mi vár ránk a pokolban. Igaz, én elég jól ismertem ezt a világot, az 1991-es, katonáktól és fegyverektől nyüzsgő Belgrádot, és alighanem igaza van Arsenijevicnek, amikor az interjúban azt mondja: sokan - így én is - saját önéletrajzunkként tudjuk olvasni A hajófenéken-t.
Ebből kifolyólag nem tudom, miképpen ajánlhatnám az olvasó figyelmébe a mi önéletrajzunkat. Nem humoros, pedig rémlik, mintha azért nevettünk is volna. Erre az előszóban talán jól válaszol Bozsik Péter, aki szerint Arsenijevicnél maga a valóság válik abszurd bohózattá. Mint például amikor a főhős feleségének krisnás öccse mégis bevonul a haza hívó szavára, majd koporsóban hozzák haza. (Speciel az én krisnás barátom inkább emigrált, hogy aztán jóval később Kosovóban kössön ki, ahonnan mégis bolondként küldik haza, mert megtagadta a lövészárokásást, mondván, véletlenül megölhetne ásójával egy csigát - szóval ez az a humor, ami inkább abszurd.) Ahogyan groteszk az is, hogy az elbeszélő már a háború elejére teljesen hozzászokik "az elhúzódó Armaggeddonhoz", temetőszakértővé válik, miközben már arra sem volt érkezésük, hogy rendesen meggyászolják a túladagolásban, majd a fronton meghalt haverokat.
A regény azonban szerencsére elkerüli a háborús regények klasszikus mintáját (frontkatona szenved, otthon is szenvednek, de a végére mindenki szerelmes lesz, és a főhős heppi üzemmódban megy el a tízéves katonatalálkozóra). A hajófenéken - noha igen rövid, inkább kisregény - családregénynek is elmegy, a belgrádi kábszeres világ leírása pedig egyenesen trendi.
Hogy pedig A hajófenéken alcíme avagy műfaji megjelölése miért lett szappanopera, azt nemigen tudom. Feltételezem, talán azért, mert az 1991-es év Belgrádban olyan szürreális volt, hogy maga az író is úgy érezte, akárha egy szappanopera szereplőjévé vált volna többedmagával, ahol minden egyes epizódban annyi minden történik, hogy az egész hiteltelenné és hihetetlenné válik. Talán ezért is írt Arsenijevic még a regény végére két függeléket, amelyek szintén fiktívek. Az egyik az 1989-es, 1990-es, 1991-es halállistát, a másik az 1990-es és 1991-es szökevények krónikáját tartalmazza. De itt azért már bizonyosnak érezzük, hogy - fikció ide vagy oda - az írói fantáziára semmi szükség sem volt.
- szerbhorváth -
Fordította: Radics Viktória, József Attila Kör, Budapest, 2000, 110 oldal, 1100 Ft
